Ez egyértelmű jele lehet annak, hogy a piacon jövőre végre beindul a lendületes növekedés, így akár befektetési céllal akár saját részre, lakni keresünk ingatlant, érdemes most lépni, mielőtt az árak meredeken kilőnek. A Palota Liget projekt ebben az izgalmas piaci környezetben érdekes célpont lehet.
A 15. kerületi, kertvárosias környezetében épülő beruházás során összesen 165 lakás épül majd a csaknem 19 ezer négyzetméteres területen. A teljes projekt során 14 épület készül el, ebből az első ütemben két, egyenként 12 lakásos ház épül meg. A háromszintes, mélygarázsos modern épületek átadása 2026-ban várható.
Jelenleg az első otthonok előértékesítése folyik, az érdeklődőket januárban már a helyszínen kialakított értékesítési iroda is fogadja. Az előértékesítési szakaszban a lakások már lefoglalhatók, gyakran kedvezőbb feltételekkel, mint a későbbi értékesítési fázisokban. A korai döntés nagyobb rugalmasságot is biztosít a lakások kiválasztásában és az esetleges egyedi igények, alaprajzi változtatások megvalósításában.
A tervezés során külön figyelmet fordítottak arra, hogy a lakókörnyezet egyszerre biztosítsa a kertvárosi nyugalmat és a családbarát funkciókat. A Palota Liget lakásai megfelelnek a legmodernebb műszaki és fenntarthatósági elvárásoknak. A hőszivattyús fűtési és hűtési rendszer egész évben kellemes hőmérsékletet biztosít, míg a napelemek, a kiváló hőszigetelés és a prémium nyílászárók gazdaságos és környezetbarát üzemeltetést tesznek lehetővé. Az elektromos autók tulajdonosai számára a mélygarázsban töltőállomásokat alakítanak ki, és minden épületben lift szolgálja a lakók kényelmét, így a lakások ideálisak minden korosztály számára, a kisgyermekes családoktól az idősebbekig.
Jól kihasználható családtámogatási lehetőségek
A beruházás ideális helyszín arra is, hogy az elérhető állami támogatásokat kihasználhassák a vásárlók. A lakásokhoz igényelhető CSOK Plusz kedvezményes hitel mellett a napokban módosított, kedvezőbbé váló babaváró hitel is segítheti a leendő vásárlókat.
Az új feltételek sok szempontból jelentenek könnyítést, emelték a korhatárt, enyhültek a kamattámogatás megtartásának szabályai is - például válás, vagy a vártnál lassabban érkező babák esetén.
De segíti a 35 év alattiakat az a kezdeményezés is, amely szerint jövő évtől a munkaadók havi akár 150 ezer forint értékben “kedvező adózási feltételekkel” biztosíthatnak lakhatási támogatást az alkalmazottaknak, ami akár lakbérre, akár hiteltörlesztésre is fordítható.
A napokban megjelent kormányrendelet szövegezése szerint a lakhatási támogatás “(...) a SZÉP-kártyához hasonlóan rendkívül kedvező adózás mellett adható. Itt is csak a 15 százalékos SZJA-t és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót kell megfizetnie a munkáltatónak, azaz összességében mindössze 28 százaléknyi adó terheli.”
Befektetési célra - VIP szolgáltatások helyben
A befektetésként, vagy második (például a gyerekek számára) vásárló számára különösen érdekes lehet a Palota Liget lakásaihoz elérhető VIP ingatlankezelő szolgáltatás, amely a kialakítás és a hasznosítás szinte minden feladatát átvállalja a tulajdonosoktól.
Ez a szolgáltatás teljes körű megoldást nyújt:a kezelés kiterjed a közös képviselet, a takarítás, a hosszú távú bérbeadás lebonyolítására, igény szerint a lakás berendezésére, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó könyvelési és adótanácsadási szolgáltatásokra. Az albérletkezelés napi szintű operatív üzemeltetéssel, magyar-angol nyelvű bérleti szerződésekkel, bérleti és rezsidíjak felügyeletével, valamint a be- és kiköltözések megszervezésével és lebonyolításával jár. A nemfizetések és egyéb fizetési problémák kezelése is része a csomagnak, miközben a tulajdonosok és bérlők szakszerű kiszolgálását, a bérbeadói kontrollt és az ingatlanvédelem minden részletét biztosítják.
A Palota Liget projekt népszerűségéhez hozzájárul a “20%-80%-os fizetési konstrukció” is, amelyben a vevők szerződéskötéskor mindössze a vételár 20 százalékát fizetik meg, míg a fennmaradó 80 százalékot elegendő az ingatlan átadásakor rendezni.
A Palota Liget mögött a Pi Invest Cégcsoport áll, amely számos sikeres ingatlanfejlesztést tudhat maga mögött. A cég kiemelten elkötelezett a fenntarthatóság és a zöldenergia megoldások iránt, amelyek minden projektjükben központi szerepet kapnak.
A cikkben szereplő képek illusztrációk.
A cikk megjelenését a Palota Liget fejlesztője támogatta.