Látványosan átalakult az érdi ingatlanpiac: miközben egyre több eladó ingatlan jelenik meg a kínálatban, a vásárlók továbbra is olyan ársávban keresnek családi házakat, ahol már alig találni megfelelő ingatlant. A Balla Ingatlan szakértője szerint a piac egyik legnagyobb problémája ma nem a kereslet hiánya, hanem az, hogy a vevői elképzelések és az eladói árak egyre távolabb kerültek egymástól.
Több az eladó ingatlan, mégsem könnyebb vásárolni
Az év elejét bizonytalanság jellemezte az érdi lakáspiacon. A választások előtti hónapokban sok vásárló kivárt, majd tavasszal ugyan élénkülni kezdett az érdeklődés, de a nyári időszak ismét lassíthatja a forgalmat.A szakértők szerint ugyanakkor nem a kereslet hiánya okozza a legnagyobb gondot, hanem az, hogy az eladók jelentős része továbbra is túl magas árat kér ingatlanáért.
„A piac már megváltozott, de sok tulajdonos még mindig a korábbi árszintekből indul ki, ezért számos ingatlan hosszabb ideig marad a piacon” – mondta Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője.
Egy régi ház drágább, mint egy újszerű?
A jelenlegi kínálatban nem ritkák a nehezen indokolható árkülönbségek. Előfordul például, hogy egy felújításra szoruló, 83 négyzetméteres Kádár-kockát közel 960 ezer forintos négyzetméteráron hirdetnek, miközben egy 2019-ben épült, korszerű családi ház négyzetméterára ennél is alacsonyabb.A szakértő szerint egy felújítandó ingatlan esetében az egymillió forinthoz közelítő négyzetméterár ma már nehezen indokolható, hiszen a korszerűsítés költségei jelentősen megemelik a teljes beruházás összegét.
A vevők már nem akarnak felújítani
Az elmúlt évek építőipari drágulása teljesen átalakította a vásárlói igényeket. Míg korábban sokan vállaltak felújítandó házat, ma már a legtöbben inkább azonnal költözhető, jó állapotú ingatlanokat keresnek. A felújítás magas költségei miatt csak akkor érdeklődnek korszerűsítésre váró házak iránt, ha azok ára ezt egyértelműen tükrözi.Erre jó példa egy nemrég értékesített, 230 négyzetméteres családi ház, amely mindössze 80 millió forintért, vagyis négyzetméterenként 350 ezer forint alatti áron talált gazdára. Egy másik, teljes felújítást igénylő, 210 négyzetméteres ingatlanért pedig 78 millió forintot fizetett a vevő.
Mindenki 70 millió körül keres, de ilyen ház alig van
A jelenlegi kereslet leginkább a 60–70 millió forintos kategóriára koncentrálódik.Érden azonban ebben az ársávban gyakorlatilag már nincs megfelelő állapotú családi ház. Ha mégis felbukkan egy ilyen ingatlan, arra rendszerint jelentős felújítás vár, amely akár további 20–30 millió forintos kiadást is jelenthet.
Emiatt a vásárlók kénytelenek magasabb árkategóriák felé nyitni, ahol már jellemzően 100–110 millió forint körül kezdődik a korszerűbb családi házak piaca.
Az építési telkek ára sem követi a vevői elképzeléseket
Hasonló a helyzet az építési telkek piacán is. A legtöbb érdeklődő legfeljebb 20 millió forintot szeretne telkére költeni, miközben a kínálatban gyakran 70–90 millió forintos hirdetési árakkal találkozni.A szakértő szerint a valóban piacképes, jó adottságú belterületi telkek reális ára jelenleg 40–50 millió forint körül alakul. Ennél magasabb telekár mellett ugyanis egy új építésű családi ház végső ára már olyan magas lenne, hogy nehéz lenne rá vevőt találni.
Érden ráadásul továbbra is építési korlátozás van érvényben, így új társasházak helyett jellemzően csak családi házak épülhetnek.
A támogatások továbbra is mozgatják a piacot
A legaktívabb vásárlók továbbra is a fiatal párok és családalapítás előtt állók, akik az Otthon Start hitelt, a CSOK Pluszt és a Babaváró hitelt is igyekeznek kihasználni.Az utóbbi hetekben az Otthon Start iránt ismét élénkült az érdeklődés, elsősorban azért, mert sok vásárló attól tart, hogy a támogatott konstrukció hamarosan megszűnhet. A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta: ennek jelenleg nincs hivatalos alapja, inkább a piacon terjedő feltételezések állnak a háttérben.
Egyre inkább a vevők diktálhatnak
A következő hónapokban várhatóan tovább bővül a kínálat, miközben a nyári időszak hagyományosan visszafogottabb keresletet hoz. Ez a vevők alkupozícióját tovább erősítheti, különösen azoknál az ingatlanoknál, amelyek irreálisan magas áron kerültek piacra.A szakértő szerint az érdi ingatlanpiacon ma már azok az eladók lehetnek sikeresek, akik reális árazással jelennek meg, mert a vásárlók egyre tudatosabban döntenek, és a túlértékelt ingatlanok mellett egyszerűen továbblépnek.