Tovább épül a zalacsányi üdülőfalu

Tovább épül Zalacsányban az üdülőfalu. A Zala Springs Golf Resort nevű komplexum lakóingatlanait egyre több befektető is felfedezte magának.

Nagy erőkkel folytatódik a zalacsányi üdülőfalu bővítése. Nem régen adták át a harmadik társasházi épületet, amelyben 18 darab 1-2 hálószobás lakás várja tulajdonosait. A legkisebb 57, a legnagyobb 186 nm-es. Az úgynevezett „második otthon” koncepció alapján prémium minőségű enteriőrök valósulnak meg: egy belvárosi lakás kényelme és színvonala szállodai szolgáltatásokkal kibővítve.

Az ingatlanok befektetési célra is kiválóak. A 2017 júniusában átadott társasházban például 28 darab stúdiót és 4 darab penthouse lakást alakítottak ki. “Előbbieket visszabéreljük minimum 3% hozammal, ami akár 5,5% is lehet a kihasználtságtól függően. Az eddigi vásárlók több mint nyolcvan százaléka külföldi, de egyre több magyar érdeklődő is jelentkezett” – közölte a beruházó.

Az egész évben látogatható üdülőfalu lakóinak a jövőben nemigen kell kimozdulniuk, hiszen a területen minden szolgáltatást megtalálnak majd, amire csak szükségük lehet. Az üdülőfalu 160 hektáros területén megvalósuló, mintegy 77 milliárd forintos fejlesztés részeként ötcsillagos szállodát, villákat, üzleteket, wellness központot, éttermeket és más prémium szolgáltatásokat terveznek.

“A komplexum a tervek szerint több, mint ezer főt is képes lesz kiszolgálni, akik a kb. ötszáz lakás és villa lakói lesznek. Rajtuk kívül a területen létesülő exkluzív fürdőszálló vendégei is élvezhetik majd a különleges közösség előnyeit. A tervezésnél kiemelten figyeltünk arra, hogy a lakók és a vendégek a komplexum területén belül érjenek el minden olyan szolgáltatást, amely egy feledhetetlen nyaralás, vagy pihenés során elképzelhető” – mondta Tankó Balázs, a Zala Springs értékesítési vezetője.

A sportolni vágyókat már most várja a három éve működő színvonalas golfpálya, a hozzá tartozó bisztró, klubház és két társasház. A golfpályát a világhírű tervező, Robert Trent Jones, Jr. álmodta meg. A 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított, 18 szakaszos bajnoki pályán idén már több mint tizenháromezer golfozó játszott. A pálya klubházában a régió egyik kiemelkedő bisztrója kapott helyet, ahol a nemzetközi konyha és helyi alapanyagok fúziója várja a gasztro turistákat. Az üdülőfaluban a tervek szerint prémium wellness, fürdőház, éttermek, kávézók, konditerem, gyógyszertár, játszótér, kulturális- és konferenciaközpont, sportpályák, fürdőtó, rekreációs területek is létesülnek a közeljövőben.

A cikk megjelenését támogatta a Zala Springs beruházója.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

Bod Péter Ákos: Iparpolitika – fényes jövő és mai gondok

A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégia nagyon eltérő részletezettségű és konkretizáltsági szintű.

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

© 2024 (v2.202102)