A Váci úthoz közel, a metrótól egy percre, mégis a béke szigetén

Ezúttal azoknak hoztunk egy kiemelkedő ajánlatot a Váci útnál, akik olyan lakóhelyet keresnek, mely rendelkezik a nyüzsgő főváros minden előnyével, legyen az a jó közlekedés, közeli munkahelyek vagy szórakozási lehetőségek. Ugyanakkor otthonuk falai között csendre, nyugalomra lelhetnek. A budapesti üzleti élet központjának ölelésében találtuk meg a béke szigetét – hiszen már a név is ezt sugallja.

A következő projekt a főváros egyik legnépszerűbb és leggyorsabb ütemben fejlődő kerületében, a XIII. kerületben épül, a Váci út közelében.  Annak is az egyik legjobb részén, Újlipótváros és Angyalföld határán, így a Pacific Park elhelyezkedése több szempontból is kiválónak mondható.

A Dózsa György úti metrómegállótól mindössze egyetlen percre, mégis egy csendes, biztonságos mellékutcában készül ez a lakóház-projekt. Ezzel pedig a tömegközlekedők, vagy a biciklivel, elektromos rollerrel járók számára is tökéletes választásnak bizonyul a környék. Aki ismerős errefelé jól tudja, hogy bár Budapest irodafolyósójáról van szó, a Váci út és környéke a családok számára is ideális, hiszen a közelben boltok, iskolák, óvodák, kávézók és éttermek sora található. (Ne feledjük, a befektetők számára is elsőrangú ez a hely, hiszen itt dolgozik Pesten a legnagyobb “koncentrációban” a legtöbb potenciális, jellemzően tehetős és fiatal bérlő.)

Ahogy a bevezetőben is említettük, a munkahelyek közelsége, a jó közlekedési kapcsolatok és más a mindennapi élethez szükséges intézmények mellett, errefelé bőven akad program a szabadidő eltöltésére is. A közelben található a Dagály fürdő, a felújított Duna-parti sétány, továbbá mozik és plázák (Westend, Duna Pláza) és sportkomplexumok várják a környékbelieket. De a Hősök tere és a Városliget sincsen ide messze, mindössze 3 trolimegálló a Hősök tere, ahol nem csak a múzeumok, az állatkert és a csónakázótó (télen műjégpálya) van, de az Andrássy út és kisföldalattival elérhető célpontok is nagyon közel vannak. No meg a liget megannyi programja, látványossága, lehetősége, játszótere.

Itt a város legmodernebb lakó-, és üzleti övezetében, a legkorszerűbb műszaki megoldásokat alkalmazva kínálja a Pacific Park a gazdaságos és hosszútávon is értékálló otthonait.

A Pacific Park 360 fokos panoráma képei önmagukért beszélnek!

A Pacific Park lakáskínálatában még vannak elérhető nappali +2 szobás, illetve nappali+3 szobás otthonok. A lakások hűtését és fűtését hőszivattyús technológiával biztosítják, melyhez korszerű szigetelések, nyílászárók és allergiamentes szellőztető rendszer társul. Minden lakásba hőcserélős hűtő-fűtő rendszer kerül beépítésre, mely télen a meleget, nyáron pedig a kellemes hűvös hőmérsékletet biztosítja, emellett pedig beépített légtisztitó funkciójának köszönhetően szűri a kinti port, allergéneket vírusokat és baktériumokat.

A saját rendszer által működtetett berendezések ráadásul nem csak biztonságot és kellemes hőmérsékletet jelentenek a lakók számára, hanem alacsony kiadásokat is, hiszen a rezsi elképesztően alacsony.

Az épület alatt teremgarázs gondoskodik az autóval közlekedők kényelméről, a bringásoknak pedig jó hír, hogy a szomszédos Kassák Lajos utcai kerékpársávnak köszönhetően gyorsan és biztonságosan csatlakozhatnak a főváros kerékpárút-hálózatához, de akár a Duna-kanyar felé is kirándulhatnak, szinte végig bicikliúton.

A Pacific Park egyedi lehetőséget kínál, akár saját részre, akár befektetési szándékkal keres ingatlant, hiszen a kiváló infrastrukturális lehetőségek mellett fontos, hogy ezekkel a lakásokkal valódi értékálló minőségi ingatlanra tehetnek szert.

A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)