Ingatlanmix

Lakópark?! Felejtse már el! A villapark az igazi  – és most még kétmilliós kedvezmény is jár!

Lakópark, lakópark, ugyan már! Ha nívós budai környékre szeretnék költözni, eszem ágában sincsen egy több száz lakásos, vagy akár csak egy 20-30 lakásos házba menni

Megosztás:
Lakópark, lakópark, ugyan már! Ha nívós budai környékre szeretnék költözni, eszem ágában sincsen egy több száz lakásos, vagy akár csak egy 20-30 lakásos házba menni. Intimitást, nyugalmat, tehát vadonatúj, hipermodern villapark formában kapható lakást keres ma, aki megteheti.

Ezúttal Buda hegyeinek talán legeslegjobban fejlődő részére, a Táborhegyre látogattunk el. Itt a Testvérhegy közvetlen közelében, az Erdőalja út 85. szám alatt épülnek, pontosabban fejeződnek be két csodálatos villa építési munkálatai.

E két hipermodern csúcs-villa mindössze 5-5 lakást kínál. De nem csupán a környék, a szomszédság egészen különleges, hanem a kilátás is pazar, a levegő pedig nagyon jó, dacára annak, hogy percekre van ide egy hipermarket, millió intézménnyel, és Óbuda központja sincsen ide sokkal messzebb!

Amint a szinte kész házon jól tetten érhető, akad azért ma is kivitelező, amely nem éri be a középszerűvel és kifejezetten luxus szívvonalat tesz le az asztalra.

Természetesen errefelé, a budai hegyek lankáin egy ilyen csúcsminőségű, hihetetlen panorámás, modern otthon a jólét szimbóluma is. Ez a már beköltözhető, vagy akár szinte azonnal ki is adható villapark most ráadásul fontos kedvezményeket kínál a még elérhető pár lakása tekintetében. Egyfelől a professzionális belsőépítész tervező segítsége most az árban foglaltatik; másfelől pedig a frissen költözők választhatnak egy ingyenes alagsori tároló vagy egy kétmillió forintos épületasztalosi bón közül.

  [adinserter block="1"]  

De azért nézzük a továbbiakat, hiszen az előnyök felsorolása még nem ért véget. Az EA85, azaz az Erdőalja 85 villapark közvetlenül egy természetvédelmi terület mellett – az „erdőalján” – épült. A „vidékies” hangulat ellenére mégis kifejezetten közel esik ide a Bécsi-Vörösvári úti nagy közlekedési csomópont. Mi több, olyan a bevásárlási és szabadidős lehetőségek tucatjai is pár percnyi autóútra vannak, mint például a Bécsi úti Tesco, az Óbudai Stop-Shop, az Eurocenter, az Interspar. Vagy akár a Flórián téri központ, az Óbudai Piac.

Ugyanakkor a sétát, a futást, a kinti sprotot kedvelőknek ott az Óbudai Jégcsarnok, a Testvérhegyi rét, az Ilonka utcai játszótér. De van a közelben magánbölcsőde és óvoda, csillagvizsgáló, siklóernyős starthely, és a Hármashatárhegy megannyi séta- és túra-lehetősége és rengeteg látnivalója.

Kivételezettnek érezheti tehát magát aki ilyen környezetben élhet. A luxuslakásokból a lélegzetelállító panorámát nyújtó, óriási teraszajtók mindemellett olyan isten-igazi „hűha-érzést” adnak. Sőt, mint említettük itt a madárcsicsergés nem vész el a közlekedési zajban, sőt, igen jó a levegő, de – ahogy fent ecseteltük – Óbuda központja közel van, de emellett az igen hangulatos Római part és a Margit sziget sincsen messze az EA85-től.

A lakásokról szólva: nem egymás mellé zsúfolt szobácskák vannak itt, hanem igen tágas belső terek. Sőt, az erkélyek sem erkélyek, sokkal inkább teraszok, hiszen óriásiak. A remek panoráma és a jó levegő nem csak egy kis kilépőn élvezhető, hanem e teraszok egyben kiváló napozó- vagy reggeliző, vacsorázó helyeket is adnak. És még ott a kert is, ahonnan szintén élvezhető a környék csendje, nyugalma, miliője.

Ezen túl: a házak rövidesen teljesen elkészülnek, nem években, hanem hetekben, napokban mérhetjük a beköltözés idejét - a friss képek a pár héttel ezelőtti készültségi fokot mutatják.

A lakások a nappali mellett egy, két vagy akár 3 szobát nyújtanak. A három szintes épületek második emeletén, ahová szintén lift(!) visz fel egy-egy penthouse lakás kapható, egyenként 84-84 négyzetméteren, és egy-egy elképesztő méretű, csaknem 125 négyzetméteres terasszal! Ne feledjük: intim környezetben helyezkedik el a két nívós épület; mi több: a két-két földszinti lakáshoz saját kertrész tartozik; sőt, még egy közös használatú kert is lesz majd, ahol biztonságban tudhatjuk a kisebbeket.

Ha mindez még nem lenne elég: az otthonok kialakítása nagymértékben személyre szabható. Azaz bármi beépíthető, tehát a belső tervek a vevők, vagy a kiadásra gondoló befektetők igényeinek megfelelően módosíthatók. Az épület hűtése/fűtése, melegvíz ellátása hőszivattyús rendszerrel működik, a hőleadást (és nyáron a hűtést) pedig padlófűtés, mennyezeti- és falfűtés kombinációja oldja meg. Minden ingatlanhoz parkolóhelyek vásárolhatók az 5 beállós teremgarázsban, és tárolóval is kérhetők a lakások.

A cikk megjelenését az EA85 villapark értékesítője támogatta.

[adinserter block="1"]

avatar

Az Otthontérkép Magazin az ingatlanpiac és lakáskeresés világában nyújt értékes információkat, útmutatásokat és inspirációt olvasóinak. A magazin cikkei nemcsak a legújabb ingatlanpiaci trendeket és híreket dolgozzák fel, hanem lakberendezési tippeket, befektetési tanácsokat és építkezési ötleteket is kínálnak. Az Otthontérkép Magazin célja, hogy segítse az olvasókat a tudatos lakásvásárlásban, -bérlésben, valamint otthonaik kényelmes és stílusos kialakításában.