Több milliós árengedménnyel és nyílt nappal vár a Metrodom!

Új építésű lakások esetében sokszor hosszú hónapokat, akár éveket kell várni, míg megtekinthetjük a lakást, amelyet esetleg korábban már megvásároltunk. A Metrodom új építésű lakóparkja, a IX. kerületi City Home L-M viszont most megnyitja kapuit a látogatók előtt! Az érdeklődők a közösségi helyiségeket és egy berendezett mintalakást is megcsodálhatnak, a még szabad lakások pedig most akár 4 millió forintos árengedménnyel megvásárolhatók, rendkívül kedvező fizetési feltételek mellett.

A Metrodom City Home lakópark új és színes városnegyedévé varázsolta Középső-Ferencvárost, amely óriási változásokon ment át az elmúlt két évtizedben. Számos kulturális és szórakoztató intézmény épült erre felé, jelentős területeket parkosítottak, és több száz új otthon is kivitelezésre került. Egy kiemelkedően zöld és kozmopolita városrész jött létre, amely egyre népszerűbb a lakásvásárlók körében.

Az igazán nagyvárosias hangulatot idéző lakópark és környezete nem csupán otthont, hanem komplex életteret kínál az itt élők számára. A környék egyedi lokációs adottságai mellett a belváros sincs messze így, ha a munkahely vagy egyéb elintéznivalók okán a belváros elérhetősége fontos szempont, akkor nem is kell tovább keresgélni! A lakónegyedtől nem messze található az M3-as metró Nagyvárad téri megállója, továbbá a Hungária-körút vonalán közlekedő 1-es, a belvárosba tartó 2-es, vagy épp a Nagykörúthoz csatlakozó 51-es villamos. Ez utóbbival például csak 7 perc a Mester utca/ Ferenc körút megálló, ahol az éjjel-nappal közlekedő 4-6-os villamosokra van lehetőségünk átszállni.

A Metrodom City Home L-M lakópark saját parkkal és játszótérrel rendelkezik, a felnőtteknek pedig a tetőteraszon lévő zárt, közösségi nappali biztosít kikapcsolódási lehetőséget. Az L-M ütem tetőteraszán található napozó-, valamint grillteraszokat gondosan kialakított zöld szigetek választják el egymástól, így egy valódi, békés oázisban pihenhetnek meg az itt élők. A társasház exkluzív fogadótere, az úgynevezett lobbi, 24 órás portaszolgálattal garantálja az ott élők védelmét és biztonságát, ráadásul a lakóknak olyan érzésük van, mintha csak szállodába érkeznének haza.

 A Metrodom City Home lakópark remek lokációja és színvonalas szolgáltatásai mellett a műszaki tartalma is figyelemre méltó. A Dual Eco a hagyományos fűtési rendszerekkel szemben környezetbarát és költségkímélő fűtési és hűtési megoldást kínál, a beépítésre kerülő okosotthon rendszer pedig nem csupán energiát, hanem időt is megtakarít számunkra, hiszen a segítségével akár távolról is ellenőrizhető vagy irányítható a fűtés és hűtés, valamint a nyílászárók és a világítótestek állapota, akár egy mobiltelefonnal is.

A Metrodom City Home változatos méretű és elrendezésű lakásaihoz most akár 4 millió forintos kedvezménnyel lehet hozzájutni. A 10-90%-os fizetési ütemezés ráadásul különleges ajánlat az új fejlesztésű ingatlanpiacot tekintve.

A Metrodom City Home L-M október 16-17-én tárt kapukkal várja az új építésű lakást keresőket, ahol lehetőség nyílik az igényesen berendezett mintalakás, a 10. emeleti tetőterasz és közösségi nappali megtekintésére. Az eseményen a részvétel regisztrációhoz kötött, amely ide kattintva tehető meg.

 

A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

Kérdés, hogy mire költik majd a háztartások a többletet. 

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

Egy évvel ezelőtti videón árulta el magát Varga Judit és Gulyás Gergely Rogán Antallal kapcsolatban?

A miniszter úgy beszélt a Völner-Schadl-ügyről, hogy két oldalán Varga Judit és Gulyás Gergely, azaz Magyar Péter akkori felesége és egyik közeli barátja ült.

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

1990 óta feléjük se néztünk, most rögtön külképviselet is nyílik az afrikai országban.

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Vannak viszont helyek, ahol már ki sem tudták mutatni a vírust a szennyvízből.

© 2024 (v2.202102)