Biztosan vannak, akik úgy gondolják, hogy ez csak egy rövid időszak lesz, és a járvány lecsengése után minden visszatér a rendes kerékvágásba. Ők ezt az időszakot egyszerűen veszteségként könyvelik el, és ezalatt egyébként nagyon helyesen orvosoknak és ápolóknak ajánlják fel ingatlanukat ingyen szállásként.
Kép forrása: flickr.com
És biztosan vannak olyanok is, akik számára ez akkora bevétel kiesés lenne, amit nem engedhetnek meg maguknak, ráadásul félnek a későbbiekben felmerülő, hasonló váratlan helyzetektől (attól, hogy egyre gyakoribbak lesznek a járványok, vagy a járvány hosszú távú gazdasági hatásaitól, például a turisták számának jelentős csökkenésétől), és inkább a hosszú távú kiadásban látják a jövőt.
Ez a csinos kis lakás a Budai vár közelében például most határozatlan időre kiadó.
Még több képért kattintson a fotóra!
Egy biztos, az utóbbi időben óriási túlkereslet volt a hosszú távú lakáskiadás piacán, így jelenleg annyira nem is nehéz albérlőt találni, de mindenképpen számolni kell azzal, hogy már mostanra nőtt a kínálat, ami minden bizonnyal lejjebb nyomja a bérleti díjakat is.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy a diákok keresletére szeptemberig nem lehet számítani, és sokan nemcsak hosszú távú, biztos bérlőt keresnek, hanem olyat, aki már 1-2 héten belül kivenné a lakást. Aki nagyon gyorsan szeretne hosszú távra bérlőt találni, annak számítania kell rá, hogy nem válogathat majd az egyedülálló dolgozó felnőttek, vagy párok között, hanem zömében már gyermekkel rendelkező, esetleg épp gyermekvállalás előtt álló párok, vagy olyan személyek szeretnék kivenni a lakását, akik kisállattal költöznének, és jelen helyzetben bizony nem mondhat majd nekik nemet.
Ez a IX. kerületi lakás mind elhelyezkedését, mind méretét tekintve ideális lehet családoknak is.
Még több képért kattintson a fotóra!
Kérdés persze, hogy lesz-e egyáltalán, aki ebben a helyzetben költözni akar. Logikus lenne a válasz, hogy nem, de ha belegondolunk abba, hogy hány és hány család várta, hogy végre legyen több kiadó lakás, olyanok, amelyek gyerekkel is költözhetőek, biztosan lesznek, akik bevállalják a költözést.
Most nézzük, kiknek ideálisak egyáltalán a korábban berendezett Airbnb lakások, miben különböznek ezek a hagyományos módon, hosszú távú tartózkodásra berendezett lakásoktól. A leglényegesebb különbség elsősorban a konyhában van, ugyanis a rövid távra érkező vendégek jellemzően azért nem főznek, így egy ilyen konyhából sok minden hiányozhat, amire egy hosszú távon itt lakó bérlőnek bizony szüksége lehet.
Szép lakás teljesen felszerelt konyhával a Palotanegyedben
Még több képért kattintson a fotóra!
Másik problémás pont lehet, hogy kevés a tárolóhely, hiszen azoknak, akik mindössze néhány napra érkeznek egy bőrönddel, miért alakítottunk volna ki annyi tárolóhelyet, amennyire egy költöztető autóval költöző családnak szüksége lehet. Mindezeket felmérve érdemes lehet a lakást kicsit átalakítani, mielőtt bérlőket keresnénk, ha pedig a lakásban több, kisebb konyhával és fürdőszobával felszerelt apartmant alakítottunk ki, akkor számolgathatunk, hogy megéri-e a visszaalakítás.
Ezen kívül vegyük figyelembe azt is, hogy az Airbnb szállásoknak, és a hosszú távon kiadott lakásoknak nem feltétlenül ugyanazok a lokációi. Bár lehetnek átfedések, azért a bulinegyedben lévő lakásunkért nem biztos, hogy kapkodnak majd a kisgyerekes családok, de az egyedülálló felnőttek körében még itt is jó eséllyel indulhatunk.
Ez az V. kerületi lakás családoknak is ideális lehet.
Még több képért kattintson a fotóra!
Sok mindent kell tehát eldöntenünk, mielőtt váltanánk a hosszú távú kiadásra, hiszen nem csinálhatjuk majd vissza egyik pillanatról a másikra.