Annak ellenére, hogy ez a tanya a település külterületén fekszik, ez nem okoz hátrányt, hiszen közel van több fontos szolgáltatáshoz és a vasútállomáshoz is, eközben pedig csendes, természeti környezetben élhetnek a leendő lakók. A Budapesttől 30 kilométerre található Ócsán nagyon jó a közbiztonság, így nyugodt szívvel hagyhatja el otthonát. A tanya a mesés öreghegyi pincesor szomszédságában van, a környéken pedig szőlőültetvények találhatók, így biztosított a nyugodt környezet.
A 93 négyzetméteres, egyedi hangulatú ingatlan egészét 3 különálló szoba, ebédlővel egybekötött nappali, konyha és kamra alkotja. Ehhez tartozik egy több száz éves pince is, ami már az első katonai felmérésen is szerepelt, ami még 1780 és 1784 között lezajló topográfiai felmérés volt, és az első térképmű, amelyik településszint alatt ábrázolta a teljes országot. A pince eredeti mészkővel van kirakva. Az igazán történelmi jellegű házat a Váci Püspökség dézsmaházként használta.
A műemlék vályogház 2010-ben teljeskörű felújításon esett át. Az ingatlan 70 cm-es falakkal és szigetelt födémmel rendelkezik. Energetikai minőségét tekintve az átlagosnál jobb, EE besorolású. Emellett három fázisú 32 A elektromos hálózati csatlakozással is rendelkezik. A meleget egy 800 literes puffertartály biztosítja, amely radiátor és padlófűtés által adja le a hőt. Ezt a tartályt egy külön épületben lévő faelgázosító kazán fűti.
Természetesen a tanyán se kell nélkülözni a nagy sebességű internetet, amely optikai kábelen keresztül érkezik ide. A lakók biztonságáról riasztó és távfelügyelet gondoskodik. A 21 767 négyzetméteres telken fellelhető egy saját kút is, valamint egy biológiai víztisztító berendezés is kiépítésre került. A parkolás egyszerűen megoldható, ugyanis a kertben két autó számára alkalmas fedett kocsibeálló áll rendelkezésre.
A nagy területtel ellátott, tanya besorolású ingatlan tökéletesen megfelel üzleti vagy ökogazdálkodásra is. A jelenlegi tulajdonos kutyatenyésztést folytatott itt, ezáltal kiváló kutyatartásra, mivel kennel is kialakításra került. Emellett lótartásra is kifejezetten ajánlható az ingatlan.
A cikk az ingatlan értékesítőjének megbízásából készült.