Drasztikusan romlik a pénzünk. Hova menekítsük?

Talán a pénz utcán sepregetése még nem fenyeget, mint a világháború után, de az átlagembernek bizony gyors döntéseket kell hozni, ha nem akarja, hogy a mai egymillió forintja pár éven belül valójában csak félmillió körül érjen. Mai cikkünkben ötleteket hozunk arra, hova menekítsük pénzünket a drasztikus romlás elől.

A többség még ma is jól tudja tanulmányaiból, hogy a háborúk és a válságok a fájdalmakon és az emberveszteségeken túl bizony jelentős anyagi áldozatokkal járnak azok számára is, akik szerencsésen elkerülték a fájóbb történéseket. Emlékezhetünk 1946 Magyarországára, az utcán sepert, értéktelen sok millió, sok milliárd pengős, elértéktlenedett papírpénzekre. Vagy éppen a 2011 óta tartó, hasonló Venezuelai pénzromlási „őrületre”. Ott 2011 és 2019 között nyolcszor, és egyre gyorsuló ütemben (!) következett be a bolivar nevű valuta leértékelődése azaz aki a helyi valutában tartotta vagy kereste meg jövedelmét, annak mindössze hónapok leforgása alatt lenullázódott a pénze. Persze ez olyan extrém dolog, amire nálunk nem kell készülni, de azért már az is több mint fájó mindenkinek, ha a mai egymillió vagy tízmillió forintos megtakarított pénzecskéje pár év leforgása alatt csak félmilliót vagy ötmilliót fog érni a mai értékben kifejezve. Különösen, hogyha mondjuk az élelmiszer, az energia vagy éppen az építőanyag és ingatlan árakat vesszük alapul.

Nézzünk egy példát

Miről is van szó mondjuk az ingatlanpiacon? A legjobb, hogyha egy átlagnál kissé tehetősebb – fiktív, de az életből vett példán alapuló – magyar család lakás-történetét vesszük most szemügyre. Kiss úrék azon kevesek közé tartoztak anno, akik anyagilag jól megúszták a 2010 körüli frankhiteles őrületet, egy autóra költöttek akkoriban 3 helyett végül 5 millió forintot. De mivel az apuka sikeres informatikus, az anyuka pedig a felfutó marketing szakmában dolgozott, így a család anyagilag is gyorsan gyarapodott.

Csakhogy, mivel a szülők szinte minden idejüket a karrierépítésnek, szabadidejüket pedig a gyerekeknek szentelték, így nem akartak „sok munkával járó” családi házat, maradtak a 2010 táján vásárolt

. Megtakarításaikat pedig jobbára a biztos állampapírokban és hasonló eszközökben tartották, illetve felélték: utaztak, felújítottak, bútort és drága holmikat vásároltak.

Különösen elfoglaltak voltak 2014-15 táján, így végül nem vállalták egy lakáskiadás nyűgét, lemaradtak tehát arról, hogy az árrobbanás előtti áron költözzenek

. Illetve egyúttal arról is, hogy a gyerekeknek egy-egy garzont megcsípjenek némi hitellel. Jól éltek, mégis félre tudtak tenni, ám hiába van most mintegy 20 millió forintjuk a bankban, ez már arra sem elég, hogy a meglévő családi lakás mellé odatéve egy tisztességes sorházat vagy ikerházat vegyenek a fővárostól 5-10 kilométerre.

Pesten pedig 20 millióból hiába lehetett az elmúlt években egy (2014-15-ig akár kettő!) kis kezdőlakást venni a gyerekeknek, ennyi ma már csak egy rossz környéken lévő, előnytelen (például félszuterén) aprócska lakás-kezdeményre elegendő. Kissék gondolkodtak hitelen is, de addig-addig gondolkodtak, hogy a hitelek is kezdtek megdrágulni, miközben a 20 milliójuk egyre kevesebbet és kevesebbet ért.

Mi legyen most? Lépni kell!

És – tegyük hozzá – Kissék még szerencsések, hiszen óriási megtakarításuk van, munkájuk is jól fizetett (hitelképesek), egészségük is rendben, így egy kis lendülettel, bevállalva a 10 százalék körüli hitelkamatot, még megugorhatják azt, hogy a két gyerek kap egy kezdőlakást. Ám nagyon valószínű, hogyha még egy-két évig gondolkodnak, akkor a 20 millió mellé még ugyanannyi hitel kell(ene) majd, hogy

, normális, a városhoz közeli környéken a gyereknek.

Most leülve, a Kiss családnak egy régi anekdota jutott az eszébe: 1945 előtt nagyszüleik addig-addig gyűjtögették a pengőket, amíg a megtakarításból nemhogy a vágyott falusi kisbirtokra, de még egy cipőre is alig futotta az akkoriban született gyermeknek...

Meneküljünk, de ne fejvesztve, hanem okosan!

Lefordítva mindezt a mai világra: bizony, érdemes „menekülni”, de legalábbis a megtakarításainkat menekíteni, lehetőleg valami olyasmibe, ami kifejezetten értékőrző. Talán messze a legkézenfekvőbb e téren egy ingatlan. Ha valakinek kiadható fővárosi, nagyvárosi vagy egyetemvárosi lakásra (már) nem futja, akkor is vehet jó helyen üdülőt, hobbitelket, vagy olyan földdarabot, amit talán – belátható időn belül – belterületté minősítenek.

Esetleg öreg korukra gondolva szinte “bagóért” vehetünk egy feltörekvő, fejlődő vidéki településen – természetesen távolabb, legalább 25-40 percre a főváros szélétől, és legalább 15-20 percre a legnagyobb vidéki városoktól –  egy konyhakerttel ellátott parasztházat vagy 40-70 éves kockaházat. Ez utóbbit például akár már 4-6 millió forinttól ki lehet fogni  Pesttől távolabb,  mondjuk Hatvan, Gyöngyös, vagy Eger környékén, vagy épp a Balatontól akár már 3-4  falunyira Somogy megyében, vagy éppen Ajka, Tapolca környékén. Egy dolgot érdemes azonban ebben az esetben is figyelembe venni: a kirívóan olcsó lehetőségek nem véletlenül olcsók, vélhetően az adott környék messze esik a belterületektől, vagy az adott település az elnéptelenedés (nem ritka) problémájával küzd, és hasonlók. Arról nem szólva, hogy mindenfalusi (nem szűken vett agglomerációs) ház felújítására költött 100 forint az ablakon kidobott pénz, mert annak csak töredéke, jó esetben is legfeljebb 20-30 százaléka érvényesíthető az eladáskor.Még akkor is, ha a falu szépen fejlődik, mert a nagyvárosok 10-20 kilométeres vonzásán kívül “nagyon nem akarnak nőni” az árak.

Figyelem: fordított, illogikus szabályszerűség!

Ha tehát úgy döntünk, hogy ingatlanba tesszük a pénzünket, akkor sem árt háromszor, vagy akár még többször is átgondolni, hogy amit veszünk, azt később mennyi idő alatt, milyen áron tehetjük újra pénzzé, ha szükséges, illetve milyen értéknövekedési potenciállal bír. E téren fordított(!) szabály van érvényben az ingtanpiacon: azaz ami ma olcsó, az valószínűleg holnap és holnapután sem lesz kirívóan drága. Leszámítva a ritka átminősítéseket, település-környék „felfutásokat' (lásd pl. Velencei-tó). Mi több, ami ma drágának tűnik egy telek, egy nyaraló vagy egy ház, akkor lehet, hogy éppen azért az, mert az értéknövekedési potenciálja jóval nagyobb az olcsóbb társaihoz képest.

Gondoljunk csak arra, hogy egy jó budai otthon, vagy angyalföldi, zuglói lakás vagy pedig egy siófoki,

soha az elmúlt évtizedekben nem volt „olcsó”, mégis: ezeknek az ára sokkal jobban nőtt, mint egy-egy eldugott falu házainak, telkeinek ára, ami, ha a pénzromlást is nézzük, akkor hosszú éveken át drámai áresésen ment keresztül.

Például egy mindentől távol eső átlagos községben 20-30 éve is néhány millió volt egy ház, csakhogy mondjuk az ezredfordulós ötmillió forint ma – még ha csak állampapírokban is tartottuk volna, nem pedig mondjuk a nagyitól örökölt, leromló állagú házban – 12-14 millió forint lenne!

Sőt, a fenti fordított logika igaz lehet nem csak országon, régión, vagy megyén, hanem egy adott településen belül is, ha annak van legendásan rossz környéke – és melyik településnek ne lenne.

Mit tegyünk? Mit vegyünk?

Tanácsunk ezek után nyilvánvaló: vásároljon ingatlant, akár akkor is, ha csak 1-2 „felesleges” milliója van. De kétes régióban, környéken, településrészen, ha lehet ne vásároljon semmit! Vegyen inkább egy olcsóbb, apró zártkertet vagy akár földdarabot egy jó hírű környéken, mint egy „jó áron kínált” pár milliós szebb falusi házat egy olyan helyen, ahol nem várható igazi értéknövekedés.

Csak egy példa, amit már korábbi cikkekben emlegettünk: a Balaton déli részén, három-négy falunyira a tótól, „Somogy-ország” belsőbb részein szinte egyik pillanatról a másikra megszűnik a Balaton „vonzereje”: ami autóval 15-20 percnél messzebb van, már alig drágább, mint ami 30-50 percre van a tótól. Ha kis pénzből nyugdíjas korára ide vágyik nem gond, autóval Önnek talán nem lesz messze a strand. Ám befektetésnek igen kockázatos, ha nem tóparti a község, mert a balatoni árugrás 99 százalékban a tóparti falvakra, városokra koncentrál, sőt itt is inkább a kész lakásokat, az olcsóbb kis nyaralókat keresik, döntően az olyanokat, ahonnan a strand(ok) sétatávolságra vannak, vagy legalább a tóra panorámás az adott ingatlan.

Az ingatlanpiac ugyanis nagyon különleges terep: ma relatíve magasak az árak, könnyű mellényúlni: ha egy cseppet bizonytalanok vagyunk, kérjük ki hozzáértő ingatlanos, vagy legalább akár a befektetések világában otthonosan mozgó ismerős segítségét!