Balance Garden – Kőbányán csodálatos új otthonok nőnek ki a földből

A Balance Garden szuper lokáció mellett, idilli családi otthonokat kínál. A lakópark fél év alatt vált szerkezetkész állapotúvá. Kőbányán, az Üllői úthoz nagyon közel eső lakásokra már nyugodtan lehet regisztrálni, az első beköltözők majd 2023. III. negyedévében vehetik át gyönyörű otthonaikat.

A Balance Garden lakópark csendes, nyugodt környezetet kínál a majdani tulajdonosoknak, lakóknak. Ugyanakkor a remek elhelyezkedésnek és kiemelkedő közlekedési infrastruktúrának köszönhetően a környékről könnyedén és gyorsan elérhető a belváros. A társasház kivitelezési munkálatait a több évtizedes építőipari és kivitelezői tapasztalattal rendelkező, az ágazati rangsorban TOP 50-es piaci szereplő, a Bayer Construct vállalatcsoport végzi, ami kiemelt biztonságot jelent a vásárlóknak.

 

A lakópark építészeti különlegessége, hogy a földszinti egység három különböző építményből áll majd, melyek az első és a második emelet találkozásánál összeépülnek, azt követően pedig a harmadik szint után újból szétválnak, három toronyban végződve. Az egyedülálló kialakítás lehetővé teszi, hogy a harmadik emelet átkötő elemein két tetőkert kerüljön kialakításra.

A társasház mind a 298 lakása rendelkezik majd erkéllyel, terasszal vagy a földszinti lakások esetében közvetlen kertkapcsolattal. Az otthonokat modern klímaberendezéssel szerelik fel. Az ingatlan belső kertrészén belül fenntartható, többszintes zöldkörnyezet biztosít majd lehetőséget szabadidős kikapcsolódásra, sportolásra és pihenésre.

A hagyományostól eltérően a társasház mindhárom lépcsőházában lifttel ellátott, elegáns és tágas előcsarnokok kerülnek kialakításra.

A Balance Garden minden lakásához egyéni parkolóhelyet biztosít. A parkolást egy felszíni 42 férőhelyes parkoló, illetve egy 257 beállási lehetőséggel ellátott mélygarázs teszi lehetővé. A fenntarthatóság jegyében számos parkolóhely kialakítása e-töltő állomás kiépítésére is lehetőséget nyújt. A társasház a tömegközlekedést választók számára is ideális, az M3-as metróvonal, illetve több, sétatávolságra található villamos- és buszjárat is könnyedén elérhető.

Az otthonokat új lakóik 2023 III. negyedévében vehetik majd át. Az érdeklődők előtt azonban nyitott a lehetőség az értékesítési előregisztrációra, ami az ingatlanárakat jelentősen befolyásoló alapanyagárak növekedése miatt komoly megtakarítást is eredményezhet a most lakást vásárlóknak.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Putyin egy utolsó figyelmeztetést küldött a NATO-nak

Putyin egy utolsó figyelmeztetést küldött a NATO-nak

Az orosz elnök jelezte: ha nagy hatótávolságú nyugati fegyvereket vetnek be Oroszország területén, az közvetlen háborús részvételt jelent. Orosz támadás ért egy kereskedelmi hajót, a Vöröskereszt munkatársait is csapás érte. Összefoglaló.

Milyen 400? Csattanós választ adott a forint

Milyen 400? Csattanós választ adott a forint

Az elmúlt napokban többször is közelítettük a 400 forintos euróárfolyamot - csütörtökön viszont távolodni tudtunk tőle.

Nem lesz kiskapu, aki a teljes BL-t nézni akarja, fizetni fog

Nem lesz kiskapu, aki a teljes BL-t nézni akarja, fizetni fog

Nincs menekvés, vége a feketézésnek.

A gödi akkugyár ellen felszólaló civilek szuverenitásvédelmi vizsgálatot kaptak a nyakukba

A gödi akkugyár ellen felszólaló civilek szuverenitásvédelmi vizsgálatot kaptak a nyakukba

Uniós támogatás miatt kezdett vizsgálatot a Szuvereitásvédelmi Hivatal.

© 2024 (v2.202102)