Lakhatási válság, lakhatási szegénység, hajléktalanság, energiafaló otthonok, elszálló bérleti piac. Öt civil és szakmai szervezet szerint ezek már nem külön problémák, hanem egyetlen, rendszerszintű krízis tünetei. A most bemutatott Lakhatási Minimum 2026 csomagjuk tétje nagy: állításuk szerint közel 3 millió embert, vagyis a lakosság mintegy harmadát érinti valamilyen formában a lakhatási szegénység, miközben a jelenlegi lakáspolitikából szinte teljesen hiányzik a szociális pillér - írja a Portfolio.
„Nem újabb papír kell, hanem beavatkozás”
A 52 oldalas javaslatcsomagot a Habitat for Humanity Magyarország, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont, az Utcáról Lakásba! Egyesület, az Utcajogász Egyesület és a Városkutatás Kft. mutatta be sajtótájékoztatón, a Lakhatási Koalíció tagjaiként. Üzenetük lényege, hogy az elmúlt években többször jeleztek, javasoltak, figyelmeztettek, mégsem történt érdemi, rendszerszintű fordulat. Most már nemcsak a problémát írják le, hanem azt is, milyen állami eszközökkel lehetne kimozdulni a jelenlegi zsákutcából.
Miért most lett ekkora a nyomás?
A dokumentum kiindulópontja, hogy Magyarországon a lakhatási gondok nem szűk csoportot érintenek, hanem tömegeket. A szerzők szerint a válság azért makacs, mert nem egyetlen területen romlott el valami, hanem több ponton egyszerre: kevés a megfizethető bérlakás, kiszámíthatatlan a bérleti piac, a kilakoltatás és a végrehajtás sok esetben szélsőséges helyzeteket termel újra, közben pedig az energetikailag rossz állapotú lakásállomány fenntartása folyamatos költségsokkot jelent. A kritika egyik legsúlyosabb eleme, hogy a lakáspolitikának alig van szociális fókusza, ezért épp azok nem jutnak segítséghez, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.
Alapjog, felelős állami irányítás, valódi stratégia
A csomag egyik legerősebb állítása, hogy a lakhatásnak alaptörvényi szinten is meg kellene jelennie alapjogként. Emellett a szervezetek szerint a lakhatási diszkrimináció és a szegregáció kezelése nem lehet mellékszál, különösen a tartós területi kirekesztődés miatt. A javaslatcsomag azt is kimondja: a lakáspolitikának a kormányzaton belül egyértelmű felelősre, stabil intézményi keretre és hosszú távú, kutatásra épített stratégiára van szüksége, nem kampányszerű, szigetszerű intézkedésekre.
Hajléktalanság: büntetés helyett megelőzés és kivezető utak
A szervezetek a hajléktalanság kriminalizációját célzó szabályozás megszüntetését sürgetik, és azt, hogy az állam ne csak intézményi fenntartással kezelje a problémát, hanem valódi lakhatási programokkal teremtsen kivezető utat. A logikájuk egyszerű: ha a rendszer hosszú éveken át képes finanszírozni az otthontalan állapot fenntartását, akkor képesnek kell lennie a tartós megoldások finanszírozására is. A csomag hangsúlyozza azt az elvet is, hogy gyermekeket ne lehessen kizárólag anyagi okból elválasztani a szüleiktől, és a hajléktalanná válás megelőzése közérdek.
Kilakoltatás és végrehajtás: több garancia, kevesebb „töredékár”
A Lakhatási Minimum 2026 több ponton belenyúlna a végrehajtási és árverési szabályokba is. A cél, hogy erősödjenek az eljárási garanciák, és az ingatlanok ne kerülhessenek lakásárverésen a piaci értékhez képest szélsőségesen alacsony áron új tulajdonoshoz. A szervezetek szerint ezek a helyzetek tömegesen képesek újratermelni a lakhatási válságot, mert egyetlen végrehajtási folyamat egész családok életét tudja évekre kisiklatni.
Pénz nélkül nincs megoldás: GDP 1,5% és új lakhatási alap
A csomag egyik legkonkrétabb pontja a finanszírozás. A javaslat szerint a lakáscélú költéseknek kiszámíthatónak és szociálisan célzottnak kell lenniük, ezért azt kérik, hogy a kormány a mindenkori GDP legalább 1,5 százalékát fordítsa lakhatásra, és ezen belül a források nagyobb része ténylegesen a lakásszegénységben élőkhöz jusson. Emellett felvetnek egy külön Megfizethető Lakhatási Alapot is, amely hosszú távon stabilabbá tenné a programok finanszírozását.
Bérlakásszektor: bővítés, nonprofit logika, önkormányzati kapacitás
A javaslatcsomag egyik fő üzenete, hogy megfizethető lakhatás nem lesz pusztán piaci alapon, ezért bővíteni kell a köztulajdonú és támogatott bérlakásszektort, és olyan nonprofit megoldásokat kell erősíteni, amelyek hosszú távon nem engedik „kifolyni” a közpénzt. A szervezetek szerint az önkormányzatok ösztönzése és támogatása a kulcs, de ehhez országos keretszabályozás is kell, hogy a rászorultsági szempontok érvényesüljenek, és a lakbérek valóban igazodjanak a fizetőképességhez.
Lakásfenntartás, adósság, bérleti piac és Airbnb: a mindennapi realitások felől nyúlnának hozzá
A csomag nemcsak új lakások építéséről szól, hanem arról is, hogy a meglévő otthonok fenntartása sokaknak már most túl drága. Ezért országosan egységes, normatív lakásfenntartási támogatást, minden településen elérhető adósságkezelést és szélesebb magáncsőd-hozzáférést is szorgalmaznak. A magánbérleti piacnál átláthatóbb szabályokat és regisztrációt javasolnak, a rövid távú kiadásnál pedig szigorítást és olyan ösztönzőket, amelyek a hosszú távú bérbeadást teszik vonzóbbá.
Energetikai lemaradás: felújítások nélkül nincs kijárat
A szervezetek szerint a lakhatási válság egyik legdrágább motorja az energiaszegénység, amit csak hosszú távú, kiszámítható, szociálisan célzott felújítási programokkal lehet érdemben csökkenteni. A rezsiterhek kezelése szerintük nem maradhat kizárólag árszabályozási kérdés, mert az épületállomány rossz állapota újra és újra visszatermeli a problémát.
A nagy kérdés: 2026-ban tényleg jön fordulat, vagy marad a tűzoltás?
A Lakhatási Minimum 2026 nem finomkodik: azt üzeni, hogy a lakhatás nem melléktéma, hanem társadalmi stabilitási ügy, amelyhez jogi garanciák, intézményi felelős, kiszámítható pénz és szociálisan célzott beavatkozások kellenek. A tét pedig nem kicsi. Ha valóban milliók életét érinti a lakhatási szegénység, akkor ez már nem csak szakpolitikai vita, hanem a következő évek egyik legkeményebb társadalmi törésvonala.
