Ingatlanmix

Drámai különbségek a lakásépítésekben: Somogy és Budapest szárnyal, Kelet-Magyarország lemarad

Miközben Somogy vármegyében és Budapesten továbbra is élénk az építkezési kedv, az ország északi és keleti térségeiben szinte teljesen visszaesett az új lakások átadása.

Megosztás:

Miközben Somogy vármegyében és Budapesten továbbra is élénk az építkezési kedv, az ország északi és keleti térségeiben szinte teljesen visszaesett az új lakások átadása. A területi különbségek nemcsak az új építésű ingatlanok piacát formálják, hanem a használt lakások árait is jelentősen befolyásolják.

A Központi Statisztikai Hivatal friss, „Fókuszban a vármegyék” című elemzése szerint az új lakásépítések továbbra is erősen Közép-Magyarországra koncentrálódnak. Az összes újonnan átadott lakás közel 60 százaléka Budapesten és Pest vármegyében található. Különösen szembetűnő, hogy minden harmadik új lakás a fővárosban vagy annak közvetlen környezetében épült fel, miközben az ország lakosságának csupán 18 százaléka él ebben a térségben.

Mindeközben országos szinten visszaesés látható: 2025-ben összesen 12 062 új lakást adtak át, ami 9,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, és az elmúlt évtized egyik legalacsonyabb értéke.

A Balaton térsége húzza a piacot

A lakosságszámhoz viszonyított átadások alapján Somogy vármegye áll az első helyen, ahol százezer lakosra 170 új lakás jutott. Budapest (149) és Pest vármegye (143) szintén kiemelkedő eredményt ért el. A Balaton környéke továbbra is az egyik legvonzóbb célpont a fejlesztők számára: Somogyban az új építkezések mintegy 90 százaléka a tóparti településekre koncentrálódik.

Ezzel éles ellentétben az ország északi és keleti részein alig bővül a lakáskínálat. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében például százezer lakosra mindössze 4 új lakás jutott, míg Békés vármegyében 11, Nógrádban pedig 17.

„Az új lakások nagy száma általában együtt jár a használt ingatlanok magasabb áraival is. Egyrészt a beruházások eleve a népszerűbb térségekben valósulnak meg, másrészt az új építésű lakások magas árszintje felfelé húzza a használt ingatlanok értékét is. Sok tulajdonos az új lakások áraihoz igazítja az eladási árát, ami különösen a régebbi ingatlanoknál gyakran túlértékeléshez vezet” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Lassú élénkülés jöhet a következő években

A jelenlegi adatok alapján a lakásépítések száma a 2025-ös mélypont után fokozatos növekedésnek indulhat. Pozitív jel, hogy 2025 utolsó negyedévében országszerte több mint 5800 új lakásprojekt indult el. Az építési engedélyek számának emelkedése arra utal, hogy középtávon akár évi 20 ezer fölé is emelkedhet az új lakások átadása.

A szakértők szerint azonban a fejlődés továbbra is egyenetlen maradhat.

„A turisztikai központok és a gazdaságilag erős térségek ingatlanjai egyre értékesebbek lesznek, miközben azokban a régiókban, ahol nincs új beruházás, a használt lakások piaca is stagnál. A vidéki nagyvárosok közül különösen Debrecen, Győr és Szeged emelkedik ki, ahol az ipari fejlesztések miatt folyamatos a kereslet az új lakások iránt” – tette hozzá Szegő Péter.

 

avatar

Az Otthontérkép Magazin az ingatlanpiac és lakáskeresés világában nyújt értékes információkat, útmutatásokat és inspirációt olvasóinak. A magazin cikkei nemcsak a legújabb ingatlanpiaci trendeket és híreket dolgozzák fel, hanem lakberendezési tippeket, befektetési tanácsokat és építkezési ötleteket is kínálnak. Az Otthontérkép Magazin célja, hogy segítse az olvasókat a tudatos lakásvásárlásban, -bérlésben, valamint otthonaik kényelmes és stílusos kialakításában.