35 millió forint, ennyi a magyarországi nyaralók és hétvégi házak országos medián eladási ára 2026 márciusában - legalábbis az aktív hirdetési piac alapján. De ez a szám önmagában keveset mond: mögötte egy erősen szétszabdalt, regionálisan rendkívül eltérő piac húzódik meg, ahol két szomszédos megye között akár négyszeres árkülönbség is előfordulhat.
Nekünk a Balaton a Riviéra!
Az adatokból azonnal kiszúrható egy markáns jelenség: a Balaton mindent visz, a tó környéki árak messze kiemelkednek az országos átlagból. Veszprém megye vezeti a rangsort 79 millió forintos medián árral, Somogy megye 65 millióval a második. Ez nem meglepő, itt koncentrálódik a prémium nyaralóállomány, és a balatoni ingatlanpiac az elmúlt évtizedben bőven az országos átlag felett drágult.
Ami azonban figyelemre méltó: a két megye nemcsak a medián árban lóg ki, hanem a szerkezetben is. Veszprém megyében a hirdetések közel fele (47 százalék) a 80 millió forint feletti kategóriába esik, Somogyban ez az arány 35 százalék. Az országos átlag ugyanebben a sávban csupán 20 százalék.
A középmező: a 20-40 milliós sáv uralja az országot
Az országos kép alapján a legtöbb nyaralót a 20-40 millió forintos árkategóriában hirdetik. Ez a sáv egyfajta „piacközép", ahol a kínálat a legsűrűbb. A 40-80 milliós tartomány 24 százalékos aránya azt jelzi, hogy a középprémium szegmens is élénk, míg a 20 millió alatti, jellemzően kisebb vagy felújítandó ingatlanok a kínálat 27 százalékát teszik ki.
Az egyik legszemléletesebb adat: Zala megye medián ára 17 millió forint, Veszprém megyéé 79 millió - holott mindkettő a Balaton partján fekvő megye. Az eltérés részben magyarázható a “Balatoni nyaraló” jellegű ingatlanok kis számával Zalában, és azzal, hogy itt a kisebb, és rosszabb állapotú hétvégi házakból bőséges a kínálat).
Mit mondanak a négyzetméter-árak?
Az abszolút árak mellett a négyzetméter-ár árnyaltabb képet ad.- Országos medián: 643 000 Ft/m².
- A legdrágább Veszprém (1 071 000 Ft/m²) és Somogy (1 053 000 Ft/m²),
- A legolcsóbb Zala (363 000 Ft/m²) és Tolna (373 000 Ft/m²).
A nyaralók piacán országszerte a kisebb alapterületű ingatlanok a jellemzőek. A hirdetések közel háromnegyede 80 négyzetméter alatti, ezen belül is a 40-80 négyzetméteres kategória dominál, míg a nagyobb, 120 négyzetméter feletti nyaralók már csak egy szűk, 10-15 százalékos szeletet képviselnek.
Az árak ezzel párhuzamosan meredeken emelkednek az alapterület növekedésével: míg a legkisebb nyaralók medián ára 20 millió forint körül alakul, addig a 80-120 négyzetmétereseké már 65 millió, a legnagyobbaké pedig már csaknem 150 millió közelében jár.
Mire figyeljen a vásárló?
Ha az ár a lényeg: az alföldi és észak-magyarországi megyék (Zala, Nógrád, Tolna, Csongrád-Csanád) kínálják a legszélesebb választékot 20 millió forint alatt. A mérethatékonyság itt a legjobb - kisebb négyzetméter-áron juthat hozzá tágas ingatlanhoz.Ha a prémium szegmenst keresi: Veszprém és Somogy nem megkerülhető, de a tóparton belüli elhelyezkedés, a közvetlen vízparti státusz és az állapot hatalmas szórást okoz.
Ha azt nézzük meg, hol mennyi ingatlant hirdetnek, megint csak az körvonalazódik, hogy a Balaton környéke és Pest megye kiemelkedő, de jelentős a kínálat Csongrád, Fejér, Békés, Bács-Kiskun megyében és Borsodban is.