Ingatlanmix

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Évek óta üresen áll és folyamatosan romlik az Iparművészeti Múzeum legendás épülete, most azonban végre elindulhat a régóta várt rekonstrukció előkészítése.

Megosztás:

Évek óta üresen áll és folyamatosan romlik az Iparművészeti Múzeum legendás épülete, most azonban végre elindulhat a régóta várt rekonstrukció előkészítése. Hamarosan kormányhatározat születhet a beruházásról, amely akár 100 milliárd forintba is kerülhet, a kivitelezés pedig négy-öt évig tarthat. A legfontosabb kérdés, hogy milyen lesz az épület régóta vitatott új szárnya - írja a Portfolio.

Az Iparművészeti Múzeumot 2017-ben zárták be a felújítás miatt, a gyűjteményt pedig kiköltöztették az épületből. Bár a nemzetközi tervpályázatot megnyerő Vikár és Lukács Építész Stúdió elképzelései már 2013 óta rendelkezésre álltak, a rekonstrukció ügye később megtorpant. Egy kormányhatározat ugyanis előírta, hogy az eredeti koncepció helyett Lechner Ödön egykori, 1896-ban pénzhiány miatt meg nem valósult hátsó szárnyát kell megépíteni.

A tervezők ennek megfelelően el is készítették az új, a történeti homlokzatot idéző épületrész engedélyezési terveit. Jékely Zsombor megbízott főigazgató szerint azonban ez a megoldás nem lenne megfelelő.

A múzeumvezető úgy véli, a XXI. században nem az a cél, hogy egy soha fel nem épült XIX. századi épületet utólag megvalósítsanak. Lechner maga is ellenezte a történeti stílusok egyszerű másolását, és azt vallotta, hogy az építészetnek a saját korát kell kifejeznie. A múzeum ezért most az eredeti tervpályázati elképzeléshez térne vissza: a műemlék gondos restaurálása mellett egy korszerű bővítmény is helyet kapna, amely a magyar dizájngyűjtemény számára is megfelelő otthont biztosíthatna.

 

Lakást, házat vennél? Nézz szét az Ingatlantájoló kínálatában!

 

Az előzetes egyeztetések alapján a közelgő kormányhatározat elrendelheti a tervek felülvizsgálatát, és ismét a modern szárny koncepcióját helyezheti előtérbe. Ezt követheti a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás. A hosszú várakozásnak azonban ára van: az évek óta üresen álló épület állapota időközben tovább romlott, ezért az engedélyeket és a restaurátori terveket is aktualizálni kell, ami újabb felméréseket és vizsgálatokat tesz szükségessé.

A következő év így várhatóan még az előkészítésről szól majd. A tényleges felújítás négy-öt évig tarthat, hiszen a beruházás nem egyszerű korszerűsítés: bonyolult tartószerkezeti megerősítésekre, aprólékos restaurátori munkára és számos hiányzó épületelem pótlására lesz szükség. A végleges költség egyelőre nem ismert, de Jékely Zsombor szerint százmilliárd forintos nagyságrendű beruházással kell számolni.

A halogatás közben egyre nagyobb kockázatot jelent. A fűtetlen, használaton kívüli műemlék állapota folyamatosan romlik, ezért a jelenlegi helyzet hosszú távon nem tartható fenn. A rekonstrukció elindítása nemcsak az épület megmentése, hanem a múzeum jövője szempontjából is sürgetővé vált.

Amíg a felújítás ténylegesen el nem kezdődik, a múzeum vezetése állagmegóvó munkákkal és kulturális együttműködésekkel igyekszik életben tartani a kapcsolatot az épület és a közönség között. A látogatók legközelebb október 25-én léphetnek be a házba, az épület átadásának 130. évfordulóján. A jubileum alkalmából épületsétákkal és különleges programokkal készülnek – miközben egyre fontosabb kérdéssé válik, mikor kezdődhet meg végre a múzeum teljes megújulása.

 

Eladnád ingatlanodat? A hatékony hirdetésért kattints ide!

avatar

Az Otthontérkép Magazin az ingatlanpiac és lakáskeresés világában nyújt értékes információkat, útmutatásokat és inspirációt olvasóinak. A magazin cikkei nemcsak a legújabb ingatlanpiaci trendeket és híreket dolgozzák fel, hanem lakberendezési tippeket, befektetési tanácsokat és építkezési ötleteket is kínálnak. Az Otthontérkép Magazin célja, hogy segítse az olvasókat a tudatos lakásvásárlásban, -bérlésben, valamint otthonaik kényelmes és stílusos kialakításában.