Új otthonok családoknak, gyönyörű környezetben!

Azok a családok akik új otthont keresnek Budapesten és környékén, bizony nincsenek könnyű helyzetben. A legtöbb pár – főleg a kisgyermekesek – számára az otthont körülvevő környezet is kiemelten fontos.  Amellett, hogy igyekszünk minél jobb műszaki és esztétikai állapotú lakást keresni, az sem mindegy, hogy délutánonként, hétvégente hol kapcsolódunk ki, hol játszunk a gyermekünkkel.

Elhoztunk most olyan új építésű otthonokat Budapestről és környékéről, ahol az építkezés során – a minőségi kivitelezés mellett – a szép környezet is fontos szempont volt.

Az Újpesten épülő Metrodom Panoráma társasháza, a csodás városi panoráma mellett nagyszerű lehetőségeket nyújt a családok számára. Az épületet körülvevő sétálótér illetve modern játszótér egyaránt kínál lehetőséget a pihenésre, a kikapcsolódásra. A téren pedig bolt, fitneszterem, kávézó és egyéb üzletek is a lakók kényelmét szolgálják. A növényekkel beültetett társasház kínálatában a garzonlakásoktól kezdve a nagyobb, panorámás lakásokig mindent megtalálunk.

Az Erkel Residences társasház ideális lehet azoknak a családoknak, akiket a munkájuk a belvároshoz köt, azonban hangulatos, nyugodt környéken képzelik el az életüket. A Kálvin tértől mindössze 2 percre épül a két szép lakótömbből álló ház, ahol a fő szempont a kényelem és a nyugalom volt, hogy tökéletes családi otthon válhasson belőlük.
A belső kertes épület környékén sokféle hangulatos kávézó és étterem várja a munka után megpihenni és kikapcsolni vágyókat, a bölcsődék, óvodák és játszóterek pedig a közelben helyezkednek el.

A Tópark lakópark a főváros nyüzsgésétől csupán 10 perces autóútra, a Törökbálinti-tó mellett található, ahol a zöld környezet és a víz közelsége gondoskodik a nyugalomról. Ráadásul a város a városban jellegének köszönhetően, minden karnyújtásnyira található beleértve az óvodát, bölcsődét vagy a szabadidős központot is. A változatos lakáskínálatban pedig a kisebb és nagyobb családok is egyaránt otthonra találhatnak itt.

A kisgyermekesek által igen kedvelt pesti kerületben, a XIV. kerületben épül a Paskal Rose lakópark. Innen csupán 5-10 perces gyalogos távolságában több közlekedési csomópont is található.
Előnye, hogy itt a zöldövezeti nyugalmat és a nagyvárosi életmódot egyszerre élvezheti.
A szabadidő egészséges eltöltésére számos lehetőség nyílik a közelben, mint például a kerékpárút, gyógy- és strandfürdő, vagy sportpálya.

A Gesztenyés lakókert Bicske város belterületi lakóövezetben épül, ahonnan főváros vonattal és autóval is rövid időn belül elérhető.  Az épületeket zárt zöld, fás kert veszik körbe, ahol játszótér is kialakításra kerül a kicsik számára.

A közelben vasútállomás, oktatási intézmények, bevásárlási lehetőség és uszoda is található. A lakások változó alapterületűek, így mindenki megtalálhatja a neki legideálisabb elrendezést és méretet, illetve mindegyik otthon rendelkezik erkéllyel, melyek mérete lakásonként eltérő.

Napjaink egyik kedvenc kerületében, a XIII. kerületben, épülnek a Duna Terasz Premium lakásai. A Foka-öböl melletti teraszház  hatalmas zöld területekkel, a jachtkikötővel és a Duna-parti sétánnyal várja leendő lakóit.  Autóval és tömegközlekedéssel is könnyedén megközelíthető lakóház kínálatában még akad eladó lakás akár családok részére is.

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Virág Barnabás Washingtonból üzent haza.

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

A pénzelvonások és a nehézségek ellenére is kezelhető a helyzet.

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

© 2024 (v2.202102)