A galéria
Elképesztően hasznos lehet egy kislakásban a galéria, hiszen így mindenféle erőlködés nélkül választható ketté a nappali és a hálótér. Ráadásul igen mutatós is tud lenni! Arra mindenképp figyelj, hogy ne próbáld beszuszakolni egy nem elég nagy belmagasságú helyiségbe, mert ellenkező hatást érsz el vele.
Forrás: lakbermagazin.hu
Ebben a 30 négyzetméteres VII. kerületi lakásban például már áll egy galéria, ami némi ráncfelvarrással igazán széppé varázsolható!
Térelválasztás falak nélkül
A kislakásokban csínján kell bánni a falakkal! Helyettük érdemes inkább a színekkel játszani, ezek ugyanis vizuális jelzésként szolgálhatnak. Mutatunk egy példát, ahol a konyha "elválasztását" a fekete színnel és egy kerettel oldották meg:
Forrás: inspiraciok.hu
Tárolj okosan!A kis méretű otthonok kritikus pontja általában a tárolás. A legeslegjobb, ha a féltett négyzetméterekből 1-2-t (esetleg egy falat) beáldozol gardróbnak. Így ugyan a rendelkezésre álló tér valamivel csökken, de optikailag sokat jelent, hogy nem kell szekrénnyel telepakolni a szobát. Tapasztalat, hogy a garzonok rákfenéje, hogy nincs elég rakodóhely, minek következtében az elpakolatlan dolgok a rendetlenség látszatát keltik még akkor is, ha te mindent megtettél a rend érdekében. Na, ezért kell a gardrób! Ezt választották ebben a csodaszép otthonban is, ahol a galéria alatti térből varázsoltak tárolót:
Forrás: otthonkommando.hu
Ebben a Király utcai lakásban például a lépcső alatti rész tökéletes lehet egy kisebb gardrób kialakítására:
Jelszó: multifunkció
Személy szerint fenntartásokkal kezelem a túlságosan multifunkciós bútorokat, mert ami mindenre jó az általában semmire, de a kislakások esetén elnézőbb vagyok. Itt ugyanis a multifunkciós terek kialakítása elengedhetetlen. Egy garzon szobájának egyszerre kell nappaliként, hálóként, étkezőként és dolgozóként is megállnia a helyét, ez pedig csak többfunkciós bútorokkal lehetséges. Szuper ötlet például az állítható magasságú asztal vagy azok az éjjeliszekrények, amik akár ülőkeként is funkcionálhatnak.
Kép forrása: otthon24.hu
Ez az I. kerületi lakás jó felújítási alap lehet, melynek egyetlen szobája jelenleg 3 funkciót is betölt: