Új áruházat nyit az Ikea Bécsben, méghozzá a Westbahnhof pályaudvar közelében, ugyanis az eddig nyílt, külvárosi áruházakkal szemben, most azt a városi lakosságot szeretnék megcélozni, akik tömegközlekedéssel járnak. Felmérések szerint, ennek a célcsoportnak az aránya egyre inkább növekszik, és ők igénylik egy környezetbarát, parkolómentes, inkább zöld áruház megnyitását, valamint azok száma is csökkent az elmúlt években, akik mindenáron, azonnal saját maguk szeretnék hazaszállítani a nagyobb termékeket is.
Kép forrása: curbed.com
Az áruház ilyen szempontból ideális helyen nyílik, hiszen a vonaton kívül, több villamos és metróvonal is keresztezi a területet, így bárki kényelmesen eljuthat tömegközlekedéssel. A parkolókra pedig nem is lesz szükség, hiszen nem kell többé a nagyobb termékekkel legóznia a tetőcsomagtartón annak, aki több mindent vásárol, az áruház ugyanis 24 órán belül házhoz szállítja a termékeket, ami más bútoráruházakhoz viszonyítva is rekordidőt jelent.
Kép forrása: curbed.com
Az Ikea új üzlete azonban nemcsak azzal lesz környezetbarát, hogy autóval meg sem lehet közelíteni, hanem azzal is, hogy a milánói Bosco Verticale-hoz hasonlóan a 7 szintes épület teraszain fák, és egy tetőterasz is helyet kap majd.
Magyarországon egyelőre még csak egy lakópark épületeit ültetik tele fákkal a IV. kerületben. Ebben a projektben kínálják eladásra ezt a 3+1 szobás, 1. emeleti lakást is.
Még több képért kattintson a fotóra!
A munkálatok két hete kezdődtek és várhatóan 2021-ben nyílik meg az áruház. Kíváncsiak vagyunk, vajon Magyarországon mikor lesz hasonló kezdeményezés.
Az Ikea üzletek rendszerint a külvárosokban kapnak helyet, Magyarország első Ikeája azonban az Örs vezér terén nyílt, az akkori igényeknek megfelelően még rengeteg parkolóhellyel. Itt kínálják eladásra ezt a másfél szobás panellakást, mely így könnyen berendezhető, de külön megállapodás alapján, az ízléses berendezéssel együtt is megvásárolható.
Még több képért kattintson a fotóra!