Emiatt a környék messze nem csak a bor iránt érdeklődőknek érdekes, csodálatos természeti környezete, kiránduló- és túraútvonalai méltán népszerűvé teszik. Az utóbbi évtizedben pedig egyre többen tekintgetnek errefelé akkor is, amikor nyaralót keresnek, és néhány település - mint például Erdőbénye - már felkapottá vált. Egyre több errefelé a vendégház, ennek köszönhetően pedig szerencsére egyre többen is utaznak el az országnak ebbe a kevéssé ismert, ám gyönyörű csücskébe.
Az ingatlanpiacon nézelődők számára azért is lehet kiemelten érdekes a Tokaj-Hegyaljai régió, mert itt az árak még a földön járnak, akár a tízmillió körüli nagyságrendben is találni helyes - bár felújításra szoruló - házakat. Na meg persze minden mást is, ha valaki pont egy várkastélyra vágyna, annak is szerencséje lesz.
Tokaj, közvetlen folyóparti üdülőtelkek
Válogatásunkat kivételesen nem egy házzal, hanem egy üdülőtelekkel kezdjük, Közvetlen a Tisza partján, Tokaj üdülőövezetében található ez a 200 négyzetméteres, vízparti telek, amihez saját stég is tartozik.
Ha valaki nyaralóra vágyik, ez egy igazán nyerő ajánlatnak tűnik: egyben kapunk meg egy örök strandolási lehetőséget egy Natura 2000-es területen - beépíteni ezt tuti nem fogják - ráadásul mindezt Tokaj belvárosától néhány perc távolságra.
Erdőhorváti, gyönyörű, bár felújítandó parasztház 10 millióért
Erdőhorvátiban árulják ezt a 75 négyzetméteres parasztházat, ami egy hatalmas, több, mint 2 ezer négyzetméteres telken fekszik. A 10 milló forintos vételár manapság már szinte hihetetlen, persze az is igaz, hogy ezt a házat jócskán fel kell majd újítani. A kiinduló állapoton is látszik azonban, hogy mennyi szép részlete van, hogy mást ne említsünk, az eredeti fa mennyezet - ha használható állapotban van - sokmilliós tétel lenne, ha most szeretnénk megcsináltatni, és ha valahol van helye, egy ilyen lakban tényleg autentikus.
A Tolcsva patak partján fekvő Erdőhorváti tökéletes menedék lehet a városi embernek, a környék vadregényes, a táj gyönyörű, a falu bájos, és persze a legközelebbi pincesorért sem kell túl sokáig gyalogolni.
Erdőbénye, a felkapott falu
Méretében az előzőhöz hasonló, árában annak kétszerese ez az erdőbényei, 73 négyzetméteres ház, amely lényegesen jobb állapotban van, akár változtatás nélkül is használható. Ráadásul, a leírás szerint tartozik hozzá egy 80 négyzetméteres melléképület is, amit tetszés szerint alakíthat leendő új tulajdonosa, lehet itt nyári konyha, garázs vagy akármi más.
Erdőbénye a térség egyik legősibb települése, első írásos említése 1404-ből származik. Kevesen tudják, de Szirmay Ödön 1830-ban, Erdőbényétől 5 km-re, mélyen a hegyek között, egy fürdőtelepet épített ki, pavilonokkal, kastélyszerű fürdő- és vendégházzal. A 260 m-es tengerszint feletti magasságban lévő, klimatikus, magas hegyek által védett ásványos Erdőbénye-fürdő országosan ismert és látogatott gyógyfürdővé vált, ahol nem csak a korának legnépszerűbb báljait tartották, hanem teret adott a szabadelvű köznemeseknek is, melynek köszönhetően a reformkor egyik jelentős közéleti-szellemi helye is lett. Hosszú-hosszú szünet után a fürdő és az üdülőtelep az utóbbi évektől ismét látogatható.
Ha nagyban gondolkodna: várkastély Monokon
Ha valakinek esetleg több (sokkal, de tényleg sokkal több) négyzetméterre lenne szüksége, mint amit egy átlagos ház kínálni tud, annak is van egy remek ajánlatunk: egy csaknem 1500 négyzetméteres várkastély Monokon. A parádés ingatlannak már a története is érdekes, a kastély a falu központjában lévő domb tetején, reneszánsz stílusban, 1570–1580 körül épült a tehetős középnemes Monaky János megbízásából. Volt a kastély Hasszán temesvári pasa kezében, később Tököly Zsigmondé lett, majd az Andrássy család kezébe került.
A világháború után iskola működött benne, majd a helyi TSZ használta magtárnak. Mostanra a kastély és a hozzá tartozó cselédház is felújításra szorul. A leendő tulajdonos dolgát bizonyára nem könnyíti majd meg, hogy a folyamat során meg kell felenie a műemléki előírásoknak, de micsoda izgalmas projekt lehet ez!
Tarcal, Bor utcában a borvidéken
Hova máshova is költözhetnénk egy borvidéken, mint a Bor utcába? Ezt a tarcali házat legalábbis ott árulják. Öt hegyi út találkozásánál fekszik, és csodálatos panorámával rendelkezik.
A 110 négyzetméteres ház ideális alapanyag lehet olyanoknak, akik esetleg vendégház kialakításában is gondolkoznak. Az eredetileg 1930-ban épült ingatlanon szükség lesz jelentős átalakításokra, de a közvetlen környezet és a tágabb környék is alkalmassá teszi arra, hogy a befektetett munka és pénz sokszorosan megtérüljön.