Vannak napok, amikor szívből utálod a munkád. Máskor meg azon tűnődsz, hogy vajon ténylegesen boldogtalan vagy-e, vagy csak nehezen fogadod el, hogy időnként még a jó munka is unalmas robotnak tűnhet.
Ezt ráadásul még nehezebb eldönteni, ha a barátok, kollegák is megállás nélkül panaszkodnak a munkájukra. De vajon jogos ez? Vagy jó dolgunkban azt sem tudjuk, merre induljunk? Akárhogy is, választott hivatásunk viszi el az ébren töltött időnk jó nagy részét, így igenis számít hogy vagyunk vele.
A tisztánlátás elengedhetetlen a boldogságod és a karriered sikeressége szempontjából is – jelentette ki Carla Harris, a Morgan Stanley szenior ügyféltanácsadója és egy sikeres karriertanácsadó könyv szerzője a Harvard Business Review kérdésére. “Az sem jó, ha a benned tomboló érzelmek hatására túl korán dobod be a törülközőt, és emiatt lemaradsz jó fejlődési és előrelépési lehetőségekről, de az is gond, ha megrekedsz egy olyan pozícióban, ahonnan nem vezet tovább út.”
A felmondás sosem könnyű döntés, félelmekkel, bizonytalansággal teli, és nehéz megtalálni a világos fogódzókat amikor azt mérlegeljük, hogy a helyzetünk normális, és potenciálisan javulhat, vagy kilátástalan, esetleg egyenesen lélekölő, ahonnan azonnal menekülni kell. Annak érdekében, hogy jó döntést hozz, ezt a hét kérdést tedd fel magadnak.
1. Mérgező a légkör?
Öntsük tiszta vizet a pohárba a legelején: borzalmas munkahelyek és/vagy szervezetek igenis léteznek. Ezek pedig hosszabb távon még a dolgozók egészségét is tönkreteszik, így ha ezeket tapasztalod, menekülj! Lehet, hogy most nehéz, de hosszabb távon magadnak teszel vele óriási szívességet.
Ha eldobhatónak kezelnek, ha a főnököd személyisége bántalmazó, aki aláássa az önbizalmadat, nem ismeri el az eredményeidet, aki egyfolytában arra játszik, hogy az ő hibái is rajtatok csattanjanak – egyértelműen egy toxikus munkahelyen vagy. Itt a legjellemzőbb vezetési stílus a megfélemlítés. De ide tartozik az is, ha arra kényszerítenek, hogy elveid ellen cselekedj. A legrosszabb, hogy a mérgező légkörhöz annyira hozzá lehet szokni, hogy egy idő után már természetesnek érezzük.
A legnagyobb figyelmeztető jel, ha észreveszed, hogy az egészséged meggyengül, folyamatosan stresszes és kimerült vagy, és nehezen alszol. Ha elérkezik az a pont, hogy már a munkahely gondolatára görcsbe ugrik a gyomrod, kezdd el tervezni, hogyan lépsz le
2. Teljesen kimerültél?
Lehet, hogy a munkád nem mérgező, mégis teljesen leszívja az összes energiádat. És nem tudod eldönteni, hogy fáradtságod egyszerűen a felnőtt élet szükséges velejárója, vagy annak a jele, hogy valami nagy baj van. Nagyon nem mindegy, hogy a fáradtság abból fakad-e, hogy kezelhető kihívásokkal szembesülsz, vagy végtelen, soha nem szűnő kimerültségérzetet tapasztalsz.
Gondold végig, történt-e életedben olyan változás, ami átmeneti stresszt hozott, mint amilyen mondjuk egy újszülött kisbaba. Egy csecsemővel nehéz az élet, de azt is tudjuk, hogy idővel majd átalussza az éjszakát.
Esetleg a fáradtságod a körülményeidből (is) fakadnak? Például ingázol, és ez rengeteg idődet veszi el? Tudsz ezen változtatni valahogy?
Elemezd gondosan, mi az, amin változtatni tudsz, mi okozza a kimerültségedet, és mekkora részben várható, hogy ez később javul. Ha úgy látod, nincs remény arra, hogy kikecmeregj az örök fáradtságból, kezdj el gondolkozni azon, merre mozdulj, hiszen az örök kimerültség komoly egészsségügyi kockázat.
3. Unatkozol vagy boldogtalan vagy?
Könnyű összekeverni a kettőt, főleg, ha az unalom krónikus problémává válik. A kutatások azt mutatják, hogy a tartós unalom depresszióhoz, szorongáshoz és stresszhez vezethet. Ha a munka nem ad elég kreatív kihívást, ha a feladatokat nem találjuk érdekesnek elkerülhetetlenül beköszönt a pusztító unalom érzése. Az teljesen normális, hogy néha kicsit kevésbé vagyunk lelkesek, az viszont nem, ha ez napi küzdelem lesz, és nincs semmi a munkában, ami felvillanyoz.
Az unalom jelezheti azt, hogy készen állsz nagyobb felelősséggel járó pozícióra, ezért gondolkodj el a fejleszteni kívánt készségeken, a megtapasztalni kívánt szakmai élményeken és a megismerni kívánt embereken. Gondold végig, van-e olyan lehetősége a cégednek, amely megfelel annak, amit keresel. Beszélj a főnököddel, és érdeklődj, milyen más munkák vannak a szervezeten belül. Ha házon belül nincsenek lehetőségek, keress alternatívákat.
4. Van valami a munkában, amit szeretsz?
Fontos kérdés, hogy a munkád teljesen menthetetlen, vagy inkább csak semmi különös, ami még megjavulhat. Ha úgy érzed, nem boldogít, és nem találsz benne semmilyen pozitívumot, még nem jelenti azt, hogy nem is bukkanhatsz rá ilyesmire. Gondolkodj el a munkád azon részein, amelyek segítenek fejlődni.
Ez lehet az, amiből tanulsz valamit, amivel új készségeket szerzel, de az is, ha együtt tudsz működni okos vagy nagy tudású, nagy tapasztalatú emberekkel. Figyeld meg, vannak-e olyan napok, olyan feladatok, amikor teljesen bele tudsz feledkezni a dolgodba. Ha igen, keress többet ezekből. Ha az egyetlen előny a fizetés – ami persze nem elhanyagolható – fedezd fel, tudod-e még tovább növelni a bevételeidet, hogy így előre tartalékot képezz egy jövőbeli akár hosszabb szünetre.
5. Valóban mindent megteszel?
Néha a probléma nem maga a munka, hanem a hozzáállásod, és bizony lehet, hogy te is szerepet játszol a saját boldogtalanságodban. Gondolkodj el azon, hogyan jelensz meg a munkahelyen. Vajon dinamikus vagy, energikus? Valóban mindent beleadsz? Nem kell agresszíven a kiégés szélére hajtjanod magad, de a fél szívvel végzett munka biztos, hogy lelkileg is lehúz.
A kutatások azt mutatják, hogy a munkahelyi érzelmek ragadósak. Ha negativitást árasztasz, a körülötted lévők észreveszik és viszonozzák. Az önismeret kulcsfontosságú, néha őszintén gondold végig, pár év múlva vajon büszke lennél-e a teljesítményedre, ha visszatekintenél erre az időszakra.
6. Más barátokra van szükséged?
Könnyű a munkahelyi panaszok mentén élni társasági életet a kollegákkal. Annyira, hogy ennek még neve, és pszichológiai magyarázata is van. Ez a negatív torzítás, és azt takarja, hogy az agyunk hajlamos a negatív élményekre összpontosítani. Ez arra késztet bennünket, hogy azon rágódjunk, mi az, amit nem szeretünk, mi az, ami hiányzik, és mi az, ami nem működik. A panaszkodás eshet jól, de nem produktív.
És sajnos nagyon könnyű beleragadni ezekbe a negatív spirálokba, és ilyenkor egy idő után már nem is leszel képes tiszta szemmel nézni a saját helyzetedre.
7. Kipróbáltál már mindent, de még mindig szörnyen érzed magad a munka miatt?
A munkával való elégedetlenség gyakran olyan, mint a fejünk felett lógó nagy fekete felhő. Ez a homályos, nyugtalanító érzéstől a súlyos, könyörtelen rossz közérzetig terjedhet. Különösen nehéz eligazodni a benned munkáló bizonytalan érzéseken, ha a felszínen “jó munkád” van: érdekes projektek, nagyszerű kollégák és tisztességes fizetés. És ilyenkor könnyen jön a lelkiismeretfurdalás. Papírforma szerint minden csodás, miért érzed mégis rosszul magad? Fontos, hogy ha ez a helyzet, és nem hirtelen indulatból cselekszel, legyél megértő magaddal, és ne válj mártírrá a saját karrieredben. Ne ragadj bele olyan munkába, amely teljesen leszív.
Rossz napok a munkahelyen elkerülhetetlenek, a frusztráció és unalom bizonyos mértékben minden munka része. De nem mindegy ezek gyakorisága, és különösen tisztában kell lenned azzal, ha a külső hatások, mint például a panaszkodó barátok vagy munkatársak, elhomályosíthatják az ítélőképességedet. Az is fontos, hogy ne keverd össze az átmeneti kellemetlenséget a folyamatos nyomorúsággal. A személyes fejlődés gyakran az akadályok leküzdéséből származik, de csak egészséges határokon belül. Ha tiszta fejjel mérlegeltél, és a válasz az, hogy elég volt, lelkiismeretfurdalás nélkül állj tovább.
Ha végigmentél mind a 7 ponton, és most már biztos vagy benne, hogy ideje váltanod, nézz szét a jobinfo.hu állásportál kínálatában, ahol több ezer aktuális állás pörög naponta, hiszen több más partner oldal állásajánlatait találod meg egyben.