Lakás azoknak, akik vezetnek

Sajnos a valódi minőséget egyre nehezebb fellelni a városban. Még akkor sem könnyű, ha van rá pénzünk. De végre találtunk olyan ajánlatot, ahol a kompromisszummentes minőség ellenére nem elszálltak az árak.

Rengeteg minőségi lakás kapható 150-200 millió közötti ársávban az ötödik kerületben, de aki ebben a kategóriában akár befektetésnek, akár saját célra keres, mégiscsak vannak elvárásai.
Ilyen, manapság már természetes elvárás, hogy egy luxuslakásban minden külön hálóhoz legyen saját fürdőszoba – aki ismeri ezt a világot, az tudja, a luxus egészen pontosan itt kezdődik. Mert, ha valaki ilyen lakáshoz ragaszkodik, akkor alig talál effélét.
Így azt is belátja, hogy egy átalakítás macerája, időigénye és költsége, mire egy szép lakásból valódi luxuslakás lesz, a százmilliós vételáron felül, további, súlyos tízmilliókban mérhető. Végső soron tehát egy világvárosi, felső-középosztályt célzó lakás a belső kerületekben igazi kincs.

Sokan vannak úgy, hogy a belvárost nem a kerületek szerint, hanem az életérzés szerint határozzák meg. Az itt lakó külföldieknek, akik nem túristák nem a hétvégente kihalt Parlament környéki utcák, sokkal inkább a kissé nyüzsgőbb Nyugati-Oktogon tengely a kedvence. A Liszt Ferenc tér és a Jókai tér környéke pedig ezen belül is az egyik személyes kedvencem. Ezt a hangulatot talán még a párizsiak is megirigyelnék, de a berliniek meg a londoniak biztosan.

Aki az elegáns Budát szereti, az 100 millió körül manapság nem is igen talál új vagy újszerű és tágas luxuslakást. Budán ugyanis ilyesmi árszinten mozognak a csúcslakások: az alábbi például több mint 230 milliót kóstál…

De menjünk csak vissza a Liszt Ferenc tér környékére. A Jókai utcában, pár lépésre az Oktogontól és a Nyugatitól, ha nem is az átlagembereknek szóló, de a felsőbb rétegek számára elérhetőnek tűnő luxus tetőtéri penthouse lakások csíphetők el. Már 90 millióért is látványos, 102 négyzetméteres, erkéllyel is rendelkező új építésű lakást kaphatunk, ami a mai piacon meglehetősen jó ajánlat.

Ha befektetőként keresünk ilyet, akkor a külön fürdők, a legfelsőbb kategóriás konyhagépek, a luxus burkolatok és az elképesztően jó elhelyezkedés miatt bizonyosan találunk majd olyan közép- vagy felső-vezetőt, nagyvállalkozót, főként persze külföldit, aki ilyet szeretne bérelni.

Különösen annak fényében, hogy a belső kialakításon és gépészeten sem spórol a kivitelező. Ilyen nyalánkságokat kapunk mint például mennyezet hűtés és padlófűtés, egyedi hőszivattyú, Miele sütő és főzőlap, Illy Espresso gép, Villeroy and Boch kádak és mosdók, Hansgrohe csaptelepek, luxus szintű hideg- és melegburkolatok választhatók minimum 11,000 Ft/nm-es áron, sőt, még infraszaunát és okos-otthon vezérlést is szerelnek a lakásba. A tetősíkok is eléggé magasak, így a felső emelet ellenére jól kihasználható álomotthont kapunk.

De ugyanitt, még a legdrágább ajánlat is 128 millió alatt van kicsivel. Itt már 142 négyzetméteren öt szobát kapunk és még egy hatalmas, 21 négyzetméteres teraszt is. A fejlesztő ide jacuzzit is kínál és állítólag teljes, egyénre szabott belsőépítészeti szolgáltatás is jár egy neves tervezőtől, parkolni pedig a 148 méterre található parkolóházban tudunk.

A nem befektetési, hanem saját célra vásárló is megtalálja tehát a számítását, különösen, ha fontos számára a központi elhelyezkedés, és nem ragaszkodik a hétvégére a londoni City-hez hasonlóan kihalt, csak a turisták által látogatott V. kerülethez. Ez utóbbi helyen ráadásul ekkora és újszerű luxusotthonok 50-70 millió forinttal drágábbak lehetnek, ami azért még a tehetős vásárlórétegnek sem mindegy. Különösen, ha az új állapotot és az extra minőségű gépeket, burkolatokat és az egyedi belső kialakítást – beleértve a hálónkénti külön fürdőket – is számításba vesszük.

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Húsvéti gasztroparádé: bárányburger, nyúl vadasan, mézes sonka

Ha nem otthon töltjük a húsvétot, akkor többnyire szállodákban. Milyen konyhaművészeti kínálatra és programokra számíthatunk?

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

© 2024 (v2.202102)