Új év, új tervek, új nyaraló a Balatonon

Balatonföldváron, a központhoz közel, egy régi, romantikus platánfa-sor közelében eléggé jó áron bukkantunk egy új építésű társasházra. Itt a Balatonon már csak néhány lakás vár új gazdára, ráadásul hónapokon belül el is készül az épület!

A régészeti leletek szerint már a 4. században kelta földvár állt a mai Balatonföldvár területén, innen kapta a nevét a helység, bár akkor még nem voltak szörfözők a Balatonon…  E földvár első írásos említése a 11. századból való, majd pedig 1358-ból. A mai város elődje a XVII–XIX. században Kőröshegy pusztája, magát a fürdőtelepet pedig a XIX. század végén a Széchenyi-család alapítja, parkot hoznak létre, majd 1896-ban nyitották meg hivatalosan a fürdőtelepet. Ekkor már negyven szép villa állt a településen és hamar kedvelt üdülőhely lett; különösen az arisztokraták közt, és más magas hivatali, katonai körökben.

Balatonföldvár talán a déli part leggyorsabban fejlődő városa. A kitűnő elhelyezkedése mellett kiváló otthonok, apartmanok kaphatók itt. Ilyen múlttal nem csoda, ha ma is elegáns a tóparti városka központja. Itt pedig most mégis igen jó ár-érték arányú, új építésű, parthoz közeli luxusházat találtunk.

El sem hinné tehát, milyen könnyen tartozhat most Ön is a mai tehetősek közé! Mert új építésű, nagy kényelemmel csábító, jó áron kínált új lakások érhetők el a déli part egyik legrégebbi fürdőhelyén, Balatonföldváron. Ráadásul egy jobb fővárosi használt kislakás áráért már elérhető itt egy tágas apartman, amely rövidesen, hónapokon belül készen is lesz!

Itt, közvetlenül a Balaton partján, egyedülálló, több, mint egy kilométer hosszú védett platánsorral szegélyezett Kvassay sétány igazi déli parti hangulatot kölcsönöz a városkának. Ennek a csodás sétánynak a közvetlen közelében kínál tehát 56 új építésű luxuslakást egy fejlesztő, melyek több mint fele már el is kelt.

Itt azután mind a saját nyaralót, mind a befektetést keresők megtalálják a számításukat. Nem csak egy- vagy két szobás, de ezúttal 3, 4, sőt 5 szobás luxuslakások is lesznek a házban.

Hatalmas előnyt jelentenek az igen tágas teraszok is, ahogy egy modern nyaraló-lakásnál ez elvárható; a földszinti lakásokhoz pedig saját kertrész tartozik. Ezen felül hatalmas parkosított kert és kültéri medence ad hozzá jelentős értéket a befektetéshez.

További előny, hogy a lakások igen modern, színvonalas, és főképpen energiatakarékos hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel vannak szerelve és a további gépészeti elemek is igényesek. Az otthonok mellé a pinceszinten vagy kertben megvásárolható garázshelyek és tárolók is a tulajdonosok kényelmét szolgálják.

A cikk az ingatlanok értékesítőjének támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)