Kapás Boglárka úszóvilágbajnok megvásárolta élete első balatoni nyaralóját – természetesen vízparton

Vízpart közelében lenni, vagy közvetlenül a vízparton? Hasonlónak tűnnek a fogalmak, de ha ingatlant vásárolnánk a Balatonon, akkor a különbségek a valóságban hatalmasak – nem árt odafigyelni a részletekre.

Kapás Boglárka Világbajnok, Európa bajnok, Olimpiai bronzérmes úszó számára példul valóban kiemelt fontosságú, hogy edzettségét és felkészültségét akkor is fenn tudja tartani, ha kevés szabadidejében a Balatonon pihenne valamennyit.

Boglárka számára így az egyetlen célszerű lehetőséget egy olyan apartman megvásárlása jelenthette, amelyből akár mezítláb kilépve is azonnal és közvetlenül elérje a vizet, a Balaton partját. És nemcsak képletesen, hanem a valóságban is, hiszen számára kiemelt jelentősége van annak, hogy a vízpart megközelítése a legrövidebb távolságon belül a lehető leggyorsabban, leghatékonyabban  történhessen. Anélkül természetesen, hogy időt kéne vesztegetnie arra, hogy kerülgetni lenne kénytelen apartmanházak és a vízpartok között elhelyezkedő – önmagukban amúgy kellemes, a Balatoni vízközeli területekre jellemző – szabadstrandokat, sétányokat, kerékpárutakat, vagy más közcélú területeket. 

Boglárka sok vízpartinak mondott ingatlan megtekintését követően talált rá arra a lehetőségre, amelyre mindig is vágyott, és ami valóban meg is felel nemcsak az elképzeléseinek, vágyainak, álmainak, hanem sportolóként a szükségleteinek is. Boglárka számára így nem volt kérdéses, hogy az apartmanháznak  az ingatlan-nyilvántartásba – a nyár elején történt – bejegyzését követően most június hónapban a legelső szerződött vevők egyikeként köthesse meg a végleges adásvételi szerződését élete első nyaralója, a balatoni álomapartmanja megvásárlására a StrandPark DeLuxe Társasházban.

De lássuk csak, milyen előnyöket élvezhetünk a Kapás Boglárka által is választott StrandPark project keretén belül akkor, ha mi magunk (még) nem vagyunk élsportolók:

Bármilyen legyen is a felkészültségünk és edzettségünk, mindenképpen élvezhetjük a StrandPark Üdülőközpont saját strandját, mely az épülettől pár lépésnyire helyezkedik el a Balaton partján, így éjszakára is kint maradhat a strandfelszerelésünk, és vízisport eszközeink tárolására is van lehetőségünk.

 

 

A StrandPark Üdülőközpont saját ősfás parkja az épület közvetlen környezetében, összességében több mint 3 hektáros telekterületen terül el, amelynek a Balaton mederhatárával érintkező telekhatára 250 (!) méter, azaz egynegyed (!) kilométer hosszú, ez hosszúságában a Balaton déli partjának az 1/312 része! Pihenésre vágyóként élvezhetjük a csendes és nyugodt üdülőövezeti környezetet Keszthely gazdagon nyüzsgő közelségében, és a környék híres gyógyfürdőinek, Hévíznek és Zalakarosnak a közelségét, illetve azok kényelmes és gyors, könnyű megközelíthetőségét. Családosként pedig mindenképpen élvezhetjük a gyermekbarát kialakítást, játszóteret, és a kültéri gyermek medencét.

Akiknek fontos a jogbiztonság, azok megnyugodva tapasztalhatják, hogy a III. Ütem, azaz a StrandPark Deluxe Társasház már bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba, azaz már létrejöttek a különálló társasházi albetétek, már megnyitásra kerültek a tulajdoni lapok, így a végleges (!) adásvételi szerződések már létező ingatlanokra kerülnek megkötésre, így az apartmanok tulajdonjoga a már megköthető végleges adásvételi szerződések alapján szerezhető meg, és jegyezhető át a vevők nevére. További fontos elem, hogy az apartmanok ÁFA kockázat nélkül vásárolhatóak meg, mivel azok vételára tárgyi adó mentes. Mindezeket az előnyöket egészíti ki a luxusingatlanok között remek ár/érték/életérzés arány a valóban közvetlenül vízparton elhelyezkedő, saját magántulajdonú partszakasszal rendelkező ajánlatok közül a Balaton partján.

Ha lényeges elem a gazdaságos fenntarthatóság, a fogyasztás-arányos használati költségek, úgy mindenképpen fontos szempont lehet, hogy a saját fűtés és melegvíz, valamint a hűtés is WIFI (!) távvezérléssel vezérelhető, valamint saját önálló villanyóra és vízóra kerül kiépítésre apartmanonként, melyek egész évben használhatóak a kiváló hőszigetelésű épületben, melyben korszerű három rétegű, fokozott hő és hangszigetelésű nyílászárók kerülnek beépítésre.

Ha pedig befektetésként is tekintünk az apartmanokra, úgy kedvező és kényelmes lehetőség a StrandPark Üdülőközpontban befektetési célú vásárlóknak rendelkezésre álló befektetői kapcsolattartás és befektetés-kezelés, a „StrandPark Rental Management Services”, azaz a befektetési céllal is vásárlók részére teljeskörű, komplex bérbeadási szolgáltatási csomagok, mely igénybevétele esetén az apartmanok bérbeadása akár a Vevők személyes jelenléte nélkül is biztosítható. 

A manapság ingatlan vásárlását tervező vevők a jelenlegi ingatlanpiaci folyamatok során érdekes átrendeződésnek is tanúi lehetnek. A korábbi alaptézisek egyike – miszerint a budapesti ingatlan a legjobb választás – módosulni látszik az elmúlt események tükrében is. Mert mit kaphatunk a SrandPark DeLuxe Társasház árszintjén, milyen átlagosnak mondható kis lakást Budapesten? Elfogadható környéken csak hasonló méretű vagy kisebb lakásokat, jó esetben megfelelő állapotban. Ennél mindenképpen vonzóbb lehet a Balatonon egy exkluzív, egész évben használható, könnyen kiadható apartman, egy új építésű, okos technológiával és energiatakarékos megoldásokkal rendelkező lakóparkban, mindössze 33 méterre a Balatontól!

De miért is fektessük a pénzünket inkább egy balatoni apartmanba egy fővárosi lakás helyett? A válasz nagyon egyszerű: az elmúlt hónapok során felértékelődött a nyaralók helyzete a nagyvárosi lakásokéval szemben, és jobban értékelünk minden olyan ingatlant, ahová el lehet bújni a tömeg, a zűrzavar, a bizonytalanság elől. Ezen kívül rájöttünk arra, hogy a világ legeldugottabb szegletében is teljes lehet az életünk, ha van wifi és szélessávú internet és magunkkal vihetjük a laptopunkat.

Mert mire megyünk egy befektetésnek szánt budapesti lakással? Ha jön a járvány újabb hulláma, a turisták és az egyetemisták ismét eltűnnek a városból, ha pedig dolgozóknak adjuk ki az ingatlant, mi a garancia arra, hogy megmarad a munkahelyük, és tudják fizetni az albérletet? Egy balatoni, közvetlen vízparti, saját stranddal rendelkező apartman azonban bármikor menedéket jelenthet számunkra, vagy azok számára, akik szívesen kivennék tőlünk a nehéz időkben. Ha pedig elvonultak a viharfelhők, bármikor kiadhatjuk turisták számára is.

Gondoljunk bele mennyivel egyszerűbb minden évben a saját apartmanunkban nyaralni, mint a szállásfoglalással bajlódni, és mennyit megspórolhatunk azon, ha a szállodák állandóan növekvő árai helyett inkább befektetünk egy közvetlen vízparti apartmanba. A StrandParkDeLuxe Társasház apartmanjainak kiadása ráadásul rendkívül egyszerű, hiszen a kiadással járó teendőket, igény szerint a társasház üzemeltetője át is vállalja tőlünk.

És ez még nem minden, igény esetén a karbantartást is elvégzik helyettünk, így nagyságrendekkel kevesebb dolgunk van, mint egy kis kertes balatoni nyaralóingatlannal. A wifi-vel vezérelhető hűtésnek, fűtésnek, melegvíznek köszönhetően pedig télen-nyáron ideális lehet az apartman hőmérséklete, mire belépünk az ajtón. A számlák miatt pedig nem kell aggódnunk, hisz minden apartman egyedi mérőórás, az elektromos áram fogyasztás pedig a napkollektoroknak köszönhetően igazán kedvező árú. Ezeken kívül az elektromos autónk számára is biztosított lesz a töltési lehetőség, és a környezettudatosság jegyében a hulladékgyűjtés is szelektív rendszerű az Üdülőközpont területén.

Az emeleti apartmanok szinte mindegyikéhez loggia vagy erkély, egyes apartmanokhoz pedig terasz is jár, a földszinti apartmanok pedig mind rendelkeznek saját kerttel is, ahonnan csak néhány lépés a Balaton. Az Üdülőközpont területén a StrandParkDeLuxe Társasház tulajdonosai számára sorompóval elválasztott VIP parkoló és egy külön privát napozó strand is leválasztásra kerül, illetve szauna ház és fitnesz sarok is rendelkezésre áll majd. Ugye mennyivel jobban hangzik mindez, mint pénzünket egy átlagos budapesti lakásba fektetni? A közvetlen vízparti apartmanok további előnyei hosszú távon, egy esetleges későbbi eladásnál is megtérülnek, hiszen a Balaton-parti, különösképpen a saját vízparttal rendelkező nyaralóingatlanok mindig is értékállóak lesznek. A StrandPark III. ütemének apartmanjai így befektetésnek is kiválóak, vételáruk pedig exkluzivitásukhoz képest kedvezőnek tekinthető. 

Igen ám, de mit tegyünk akkor, ha szívesen választanánk a StrandPark Üdülőközpontot, de az anyagi lehetőségeink korlátozottabbak, így mégsem áll módunkban az exkluzív és különleges StrandPark DeLuxe Társasházban vásárolni? Még egy ideig erre is van megfelelő megoldás, ha igyekszünk, és élünk a lehetőséggel, akkor a StrandPark Üdülőközpont azonos telekterületen elhelyezkedő StrandPark II. Üteméből vásárolhatunk a még elérhető, gazdaságosabb árfekvésű apartmanokból. Ez a lehetőség azonban jóval limitáltabb, tekintettel arra, hogy a fejlesztés II. ütem értékesítése szinte már véget is ért, mivel már csak egy-két apartman érhető el a még kedvezőbb árfekvésű II. ütemben.

A cikk a StrandPark DeLuxe Társasház fejlesztőjének közreműködésével készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)