Luxuslakások a Hegyvidéken, kompromisszumok nélkül, kiváló közlekedéssel és környezettudatos kialakítással

Azoknak, akik igazán színvonalas kialakítású, új építésű luxuslakást keresnek, amely minden igényt kielégít, ideális megoldást jelenthet a Diana Társasház. A budai hegyek egyik csendes, erdővel határos zsákutcájában, 2000 négyzetméteres telken épült a ház, amelynek három szintjén öt lélegzetelállítóan tágas és szép lakás foglal helyet, a legfelső emeleten pedig egy zöldtetős penthouse lakás áll. 

A „lélegzetelállító tágasság” ebben az esetben egyáltalán nem költői túlzás: a kényelmes, 107-117 négyzetméteres lakások hatalmas ablakain keresztül ugyanis a Budai-hegység végtelennek tűnő panorámája tárul a szemünk elé. A jól átgondolt tájolásnak köszönhetően pedig nemcsak a zöld környezetben gyönyörködhetnek a boldog tulajdonosok, hanem a természetes fény is akadálytalanul áramlik be a lakóterekbe. A kíváncsi szemektől ugyanakkor megóv az ablakok külső felületén elhelyezett fakó fóliabevonat.

A lakásokhoz terasz mellett privát vízszintes kertek is tartoznak, ahol az új tulajdonosok a kedvükre üldögélhetnek vagy kertészkedhetnek, sőt, ahová a gyermekeiket is nyugodtan és biztonságosan kiengedhetik levegőzni, játszani.

 Aki a természet közelségét keresi, minden bizonnyal a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektet. A Diana Társasház a korszerű gépészeti kialakításának köszönhetően rendkívül energiatakarékosan működik: a hűtést és a fűtést mennyezeti hőszivattyús rendszerrel oldották meg, amit a fürdőszobákban padlófűtés is kiegészít, a minél nagyobb kényelem érdekében.

 

A külső nyílászárók alumínium profil rendszerűek, háromrétegű üvegezéssel, ami nem engedi kiszökni a benti, kellemes hőmérsékletet. A homlokzat szürke szálcement burkolata pedig nemcsak harmonizál a nyílászárókkal, de egyedi megjelenést is biztosít az épületnek. 

 A környék közlekedése kiváló, mind a belváros, mind pedig a Balaton irányába. Előbbi tömegközlekedéssel is jól megoldható, a 110-es, a 112-es, a 21-es és a 21A-s busz megállója öt perc sétára található az ingatlantól, autóval pedig negyedóra alatt elérhetők a belső kerületek. Hétvégenként pedig, a Diana közből a város keresztülszelése nélkül, negyedóra alatt érhető el az M1-es, az M0-ás és az M7-es autópálya. A társasház mélygarázsában saját kocsibeállók vásárolhatók.

A cikk megjelenését a Diana lakópark fejlesztője támogatta. 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ezt érdemes tudni az egyre több országban terjedő halálos vírusról 

Ezt érdemes tudni az egyre több országban terjedő halálos vírusról 

A Marburg-vírus egyre több afrikai országban okoz járványkitörést. Halálozási rátája igen magas, célzott kezelés egyelőre nem létezik ellene.

Pintér Sándorék szigorítanának, és ez az időseken csattan

Pintér Sándorék szigorítanának, és ez az időseken csattan

Három évet veszítenek, de többet fizethetnek.

Tíz fideszes tíz tiszás ellen – így startolt a Fővárosi Közgyűlés (videó)

Tíz fideszes tíz tiszás ellen – így startolt a Fővárosi Közgyűlés (videó)

Először ültek egymással szembe a Fidesz és a Tisza Párt képviselői, de Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is találkozott. Mi sült ki ebből? Kiderül a videóból.

Hiába tiltakozott Szijjártó Péter, Brüsszel megkapta, amit akart

Hiába tiltakozott Szijjártó Péter, Brüsszel megkapta, amit akart

Megszavazták a Kínában gyártott elektromos autókra kivetendő uniós vámokat.

© 2024 (v2.202102)