Ingatlanos hirdetési portálok böngészése során sok esetben találkozunk feltűnően alacsony árú ingatlanokkal. Ezeknél a hirdetéseknél általában azt is megtaláljuk figyelmeztetésként, hogy „lehet, hogy ez a hirdetés banki követelésre vonatkozik” vagy valami hasonlót… Mit takarnak az ilyen hirdetések? Vizsgáljuk meg először az ún. bedőlt hiteles ingatlanokban rejlő lehetőségeket – befektetői szemmel!
A kiindulási alap az, hogy egy adott jogosultnak („hitelező”) az ingatlan tulajdonosával szemben lejárt követelése áll fenn. Ez a hitelező lehet egy kereskedelmi bank, akitől a tulajdonos kölcsönt vett fel, de az is előfordulhat, hogy a hitelező egy jogutódja az eredeti jogosultnak. A kölcsön biztosítékaként az ingatlan – jó esetben első ranghelyű – jelzálogjoggal van terhelve. Valamint, a legtöbb esetben már folyamatban van a tulajdonossal szemben ennek a követelésnek az érvényesítése.
Amikor egy ilyen ingatlant „eladásra kínálnak”, akkor valójában nem az ingatlant, annak tulajdonjogát veszi meg a vevő, hanem a hitelező követelését vásárolja meg az azt biztosító jelzálogjoggal együtt, és a vevő ezzel a hitelező helyébe lép! Miért jó mindez?
Az egésznek az az alapja, hogy a hitelező teljes követelése mindig magasabb, mint amennyiért azt a hitelező eladja a követelés vevőjének. Álljon itt egy végig irányadó példa: a hitelező által követelt tőkekövetelés, a kamatok és a költségek summája lehet akár 20 millió forint is, de ezt a hitelező hajlandó eladni 12 millió forintért. Hogy miért, abba most ne menjünk bele részletesebben; fogadjuk el, hogy a hitelező ezzel egy bizonyos szempontból jól jár és megszabadul a kintlévőségétől. Vettünk tehát 12 millió forintért 20 millió forintnyi követelést. Mire megyünk vele?
Mint említettem, a legtöbb esetben már folyamatban van valamiféle igényérvényesítési eljárás a tulajdonossal, illetve az adóssal szemben. A követelés megvásárlásával immáron mi leszünk jogosulti státuszban. Előbb-utóbb az eljárás el fog jutni a végrehajtásig, ahol az adós ingatlanát (azt, amit a hirdetési portálon kinéztünk magunknak) árverezni fogja a végrehajtó.
Ad 1) Ezen az árverésen, mint árverési vevők, mi ugyanúgy részt vehetünk, attól függetlenül, hogy egyben végrehajtást kérők is vagyunk. És itt jön a képbe az egész eljárás lényege: nekünk van 20 millió forintnyi követelésünk, amely követelést, ha mi nyerjük meg a licitet, a vételárba be tudunk számítani! Gyakorlatilag 20 millió forint erejéig különösebb felelősség nélkül tehetünk bármiféle ajánlatot, mert az ajánlatunkat a követelésünk egy az egyben fedezi.
Ad 2) Ha netán nem mi nyerjük a licitet, az sem gond. Itt jön be az első ranghelyi jelzálogjog, amely a végrehajtás során – néhány, kevésszer előforduló kivételtől eltekintve – mindenki mást megelőző kielégítési elsőbbséget biztosít számunkra. Magyarul, a befolyt vételárból a végrehajtó után mi fogunk először a pénzünkhöz jutni. Való igaz, hogy ebben az esetben az ingatlan nem lesz a miénk. De nem rossz üzlet az sem, hogy 12 millió forintért vettünk egy követelést, majd kapunk a végrehajtásban 20 millió forintot, vagy a körüli összeget, nemde?
Ám, általában az a tapasztalatom, hogy sok esetben a hitelező követelésének összege meghaladja akár az ingatlan piaci értékét is (!) és így inkább az első esetkör érvényesül. Vagyis, árverési vevőként mi fogjuk megnyerni a licitet, mert senki nem fog addig elmenni, ameddig mi tudunk.
Mindez tehát nagyon jól hangzik és egyből kapnánk is a lehetőségen… Miért nem ajánlott mégsem ezekbe a „remek ajánlatokba” fejest ugrani?
a) A fent leírt üzleti gyakorlatot különböző pénzügyi vállalkozások alkalmazzák és általában előre meghatározott befektetői kör részére. Ugyan miért tennék ezt „nyilvánossá” ingatlanhirdetési portálokon, ha ezzel a saját befektetőik lehetőségeit csorbítanák?
b) Azok a cégek, akikkel a hirdetésben szereplő telefonszám alapján fel lehet venni a kapcsolatot, mindig csak „megbízottak”. Olyan megbízottak, akik nem egy esetben alig pár hónapja, avagy viszonylag rövid ideje alakultak meg. Ha fellelhetők egyáltalán, akkor az árbevételi adataik, forgalmuk, cégelemzésük nem fest rózsás képet a működésükről.
c) Ezekkel a „megbízottakkal” való kapcsolatfelvétel mindig úgy történik, hogy első körben alá kell írni velük egy – sokszor igen kedvezőtlen díjazási konstrukciójú – megbízási szerződést. A megbízási szerződés arról szól, hogy mi megbízzuk őket azzal, hogy „kutassanak fel nekünk” a fentiekben leírt bedőlt hiteles ingatlanokat. Arról azonban fogalmunk nincs, hogy ezt a „kutatást” hol fogják végezni, avagy, végső soron előre kideríthetetlen, hogy egyáltalán kivel állnak megbízásban ezek a cégek. Se megbízólevél, se szerződés, se semmi. Fejest kell ugrani abba, hogy elhiggyük, hogy ők márpedig megbízottjai egy hitelezőnek. Egy milliós ügyletben nem tudjuk, hogy ki a mi megbízottunk másik oldali megbízója, de egy csomagküldő futár is tudja magát igazolni, ha szükséges. Életszerű…
d) Itt jön a következő dilemma: miért bíz meg bármely komoly hitelező a b) pontban említett kvalitású céget a pénzügyeinek menedzselésével? Tényleg elhisszük azt, hogy egy komoly kereskedelmi bank vagy egy faktorcég egy például 5 hónapja alakult, értékelhetetlen tevékenységű céggel intézteti az ügyeit?
Ha a fenti, „ügyleti” dilemmák nem merülnének fel, akkor is vannak más, objektív körülmények.
e) A követelés vételárát most kell kifizetnünk, azonban a végrehajtási eljárás nem két nap alatt zajlik le. Kalkulálhatatlan, hogy akár az ingatlanhoz, akár a pénzünkhöz hónapok alatt, fél év alatt jutunk-e hozzá, vagy netán még 1-2 év múlva sem. Kétségtelen, előbb-utóbb hozzá fogunk, de nagyon nem mindegy az időfaktor. Egy állandóan jogi eljárásokat indító adós, egy, az ingatlanban bent lakó bérlő, egy haszonélvező, egy kis kilakoltatási moratórium elképesztően el tudja nyújtani a megtérülési időt.
f) A végrehajtási eljárás végén sok esetben problémaként szokott felmerülni az ingatlanban lakó kitétele az ingatlanból. A „megbízott cégek” általában 6–12 hónapot vállalnak az ingatlan átadására. Persze garancia erre nincs, ez csak egy előzetes tájékoztatás, pont az e) pontban leírtak miatt.
g) A követelésvásárlás MNB-engedélyköteles tevékenység, kizárólag pénzügyi vállalkozások végezhetik üzletszerűen. Egy év, egy követelés – ez az üzletszerűség „határa”.
Mindazonáltal, jómagam a fő kockázatot a „megbízottakban” és azok üzleti titokra hivatkozó átláthatatlanságában látom. Ön a fentiek alapján jó szívvel kötne szerződést egy titkolózó, felelősséget semmiért nem vállaló partnerrel? Ha a kockázatok ellenére az a válasza a kérdésre, hogy miért ne próbálnám meg, elengedhetetlen jogi szakember segítségét igénybe vennie!
Szerzőnk dr. Hortobágyi Sándor ügyvéd, a Jogado Blog szakértője
Ecovis Hungary Legal, ecovis.hu
