Soha nem látott fordulat előtt állhat a magyar építőipar: hétfőn elindult az Otthon Start 3%-os lakáshitel, amely nemcsak a családoknak hozhat hatalmas könnyebbséget, hanem az egész ágazatot felrázhatja. A szakértők már most „mini aranykorról” beszélnek.
Tízezrével jöhetnek az új otthonok
Az ÉVOSZ elnöke, Koji László szerint az új konstrukció igazi rakétát tolhat a lakásépítések alá. Már idén 10 ezerrel több lakás építése indulhat el, jövőre pedig akár 25 ezer új otthon is felépülhet – miközben 2025-ben alig 12-13 ezer lakás átadására lehet számítani.
800 milliárdos lökés az építőiparnak
Az Otthon Start nemcsak a családok pénztárcáját, hanem az egész gazdaságot is érintheti: a becslések szerint 800 milliárd forintnyi új megrendelést hozhat az építőiparnak. Ez munkahelyek tízezreit tarthatja meg vagy hozhatja létre tartósan.
Lakást vennél Otthon Starttal? Nézz szét az Ingatlantájoló kínálatában!
Féláron a fővárosban is?
Koji szerint a magyar építőipar bármelyik régióban képes 800 ezer forintos négyzetméteráron új lakást építeni. Budapesten sem elképzelhetetlen, hogy 2027-ben is másfél millió forint alatt maradjon a négyzetméterár – ami a jelenlegi árrobbanás mellett szinte hihetetlenül hangzik.
Fenntartható lakásállomány, új felújítási program?
Ha minden a tervek szerint alakul, 2027-re évente akár 30-35 ezer új otthon is épülhet – ez már elegendő lenne ahhoz, hogy ne öregedjen tovább a magyar lakásállomány.
De itt nincs vége: az ÉVOSZ szerint szükség lenne egy felújítási támogatásra is. Egy átlagos, 20 éves ingatlan rendbetétele 10-15 millió forintból kijöhetne, ha lenne rá egy kedvezményes – akár szintén 3%-os – hitelcsomag.
Nem árt az óvatosság
Az építkezések ugyanakkor nem indulhatnak el egyik napról a másikra. Legalább 3 hónap előkészítés kell egy jól megtervezett családi házhoz – figyelmeztet a szakember. Ha valaki kapkod, könnyen borulhat a költségvetés és a műszaki ütemezés.
Összességében az Otthon Start nemcsak a lakásvásárlók, hanem az építőipar számára is történelmi esélyt hozhat: ha minden jól megy, néhány éven belül akár duplázódhat is az új lakások száma Magyarországon.