TOP10: legszebb parasztházak 20 millió alatt

A parasztházak a kis falvak jellegzetes elemei. Bár beosztásuk a mai igényeknek már kevésbé felel meg, még így is rengetegen érdeklődnek az ilyen házak iránt!

Az 1800-as években fésűs beépítés jellemezte a vidéki falvakat, ez az elrendezés az utcákra merőlegesen épült lakóházak révén jött létre. Az ilyen többségében  egyszintes, hármas tagolású, soros elrendezésű helyiségekből álló, nagy tornácos lakóházakat hívjuk parasztháznak. Annak ellenére, hogy ez az elrendezés ma már kevésbé mondható praktikusnak, mégis nagy az érdeklődés az ilyen házak iránt, még akkor is ha ez sok esetben az jelenti, hogy a megvásárolt ingatlant belül teljesen átalakítják és felújítják.

Hirdetés

Most válogatásunkban olyan parasztházakat gyűjtöttünk össze, melyek még ha csak apró részleteikben is, de őrzik magukon a régmúlt idők nyomát, arról nem is beszélve, hogy az áruk is igen barátinak mondható. Íme a 10 legszebb parasztház 20 millió alatt!

Parasztház a festői szépségű Patcáról

Kaposvártól alig negyed órányi autóútra található Patca, ami egy kevesebb mint 60 fős Árpád kori település. Itt találtunk egy igényesen felújított 100 négyzetméteres parasztházat, amit 9,9 millió forintért árulnak jelenlegi tulajdonosai.

patcai paraszthaz

Gyönyörűen parkosított udvarú parasztház Szajlán

A Heves megyei Szajlán kicsit több mint 600 ember él. Az Egertől 23 kilométerre lévő településen egy 2008-ban felújított parasztház ragadta meg a figyelmünket. Az egész ház egy csoda: hangulatos tornác, szépen gondozott zöld kert és belül még korhű bútorok is vannak! Az alábbi képre kattintva érdemes megnézni a hirdetéshez tartozó többi fotót is! A 75 négyzetméteres ház ára egyébként 7,99 millió forint.

szajla paraszthaz

Tradicionális parasztház Siklódon

Válogatásunk következő eleme egy 80 négyzetméteres erdélyi parasztház. A képek alapján roppant hangulatos kis háznak tűnik, fehér falaival, fa tornácával és kékre festet ablakaival. A felújított ház ára 14,8 millió forint.

siklosi paraszthaz

Igényesen felújított parasztház Acsán

Acsa a Cserhát lábánál fekvő 1300 fős község. A település egyik nevezetessége az Újlaki kastély, de akit inkább a parasztházak érdekelnek, az is találhat itt kedvére valót. Példának okáért itt ez a 110 négyzetméteres parasztház, amit jelenleg 12 millió forintért árulnak a tulajdonosai.

paraszthaz acsa

Hangulatos parasztház Bükön

Míg eddig többségében, elsőre a házak külseje tetszett meg nekünk, addig ennél büki parasztháznál a hangulatos, korhű bútorokkal berendezett belső terek indították be a fantáziánkat. A Bükfürdő szomszédságában lévő ház ára 16,9 millió forint!

paraszthaz buk

Autentikus parasztház Nemesvid

A most követező nemesvidi parasztház válogatásunk egyik kedvence! Érdemes megnézni a tornác oszlopait és a tetőt díszítő faragott elemeket. De a ház belseje is tartogat még pár érdekes részletet kezdve a kerámia elemekkel díszített kemencével és konyhával. A Somogy megyei 65 négyzetméteres ház ára 14,9 millió forint.

paraszthaz nemesvid

Parasztház a Völgység egyik legcsendesebb településén Izményben

A Szekszárd közelében lévő izményi parasztház különlegessége, hogy valójában nem egy felújított, rendbe szedett házikóról, hanem egy nem is olyan régen épült ingatlanról van szó. Ez meg is látszik az árán, ami 19,9 millió forint!

paraszthaz izmeny

Parasztház a Művészetek-völgyében, Vigántpetenden

A Balaton-felvidéki falu, Vigántpetend a népszerű Művészetek völgye fesztivál egyik központi helyszíne.  Az itt talált takaros 65 négyzetméteres parasztház jelenleg 13,9 millió forintért keresi új gazdáját.

paraszthaz vigantpetend

Borospincés parasztház Lovasberényben

Válogatásunk utolsó háza kicsit kilóg a sorból, a többi eladó ingatlanhoz képest kevésbé különleges, de a képen látható cserépkályha annyira belopta magát a szívünkbe, hogy inkább úgy döntöttünk mégis csak helyet kap a blogposztban a hirdetés. A 14,9 millió forintos parasztház mellett szól még azért az is, hogy borospince is tartozik hozzá 🙂

paraszthaz lovasbereny

Mőcsényi parasztház

A sort végül egy mőcsényi parasztházzal zárjuk. A kereken 15 millió ház tornácát szépen faragott oszlopok díszítik és egy igényesen gondozott kert öleli körbe.

paraszthaz mocseny

© 2018 (v135.20180710)