Füred közelebb kerül, de nem csak a szívünkhöz

A Balaton fővárosát, Balatonfüredet hamarosan villámgyors vonatközlekedés köti majd össze Budapesttel. A közel egy órával rövidülő menetidő miatt nem butaság spekulációs céllal ingatlant nézni Füreden.

Talán sokak figyelmét elkerülte, hogy nemrég döntés született arról, miszerint felújítják és korszerűsítik a Székesfehérvár és Balatonfüred közti vonatközlekedést. Az ígéretek szerint a vasút villamosításával bő másfél órára csökkenhet a menetidő Kelenföld és Balatonfüred között. Maga a beruházás akár már idén elkezdődhet, a befejezését pedig most 2021-re ígérik.

Hirdetés

Az előre gondolkodó, okos ingatlan befektetők pontosan tudják, hogy egy ilyen látványos fejlesztés még tovább növelheti az árakat, a Balaton amúgy is igen felkapott „északi-fővárosában”.

Persze jó kérdés, az is, hogy hová emelkedhetnek tovább az árak, hiszen például ez a luxus penthouse közvetlen vízparti apartman lakás már négyzetméterenként 2,1 millió forintba kerül. Ez azt jelenti, hogy a 72 nm-es, igaz 83 nm-nyi terasszal bíró lakás irányára 153,4 millió forint.

De hogy egy kicsit leszálljunk a földre, nézzünk elérhetőbb áru ingatlanokat is.
Mivel a vonatközlekedésről értekeztünk egy állomáshoz közeli, kifejezetten olcsónak számító apartman lakást is érdemes megnézni. A nyaraló apartman ugyan régebben épült, de belső kialakítása modern, nyílászárói műanyagok és a vízrendszer is korszerű. A kis nyaraló lakás balkonnal is bír és a város árait nézve a 14,2 milliós ár nem is elrugaszkodott. Hátránya, hogy mindössze 33 nm és a vizet télire elzárják.

Végül nézzünk egy középutas megoldást is, amely befektetésnek – az egész éves kiadhatósága miatt – ideálisabb lehet. Az 51 nm-es, másfél szobás kis társasházban található kellemes otthon 26,9 millióért keresi új gazdáját. Előny a központi elhelyezkedés, a vásárcsarnok közelében van tágas, fedett teraszunk és jár az ingatlanhoz egy 16 nm-es garázs és egy ugyanekkora szuterén az alagsorban.


© 2018 (v135.20180914)