Építs lakóparkot a Rómain!

Észak Buda talán legfelkapottabb területe lett mára a Római Part. Itt azonban nem csak a felső tízezer vagy a felső középosztály, de a nagyobb ingatlanfejlesztésben, építkezésben gondolkodó vállalkozók is megtalálhatják a számításukat. Számukra mutatunk most egy jövedelmező befektetési lehetőséget a Rómain!

Hirdetés

Nyilvánvalóan nem a kis keresetű átlagembereknek szól ma már a Római Part, az itt található lakások, különösen az új építésűek, Buda legjobb részei közé tartoznak. A Római Part különleges hangulata, az éttermek, a szabadidős paradicsom, az itteni fejlesztések mágnesként vonzzák az Észak-Budára költözni vágyó tehetős rétegeket.

Azok a vállalkozók, üzletemberek, akik nagyban gondolkodnak, itt megvalósíthatják álmaikat, hiszen könnyen, gyorsan eladhatók a Dunához közeli prémium társasházak lakásai. Az olyanok pedig különösen, amelyeknél a gát-kérdés sem probléma. Mint ismert, sok új épület a Királyok útjának környékén, a Duna és a gát közt épült.

Ugyanakkor van itt olyan fejlesztési terület is, méghozzá a Riverport I. lakópark szomszédságában, ami szabályosan, az állandó gát mögött épült fel, ráadásul már jogerős építési engedéllyel is rendelkezik.

Valójában az itt következő telek a Riverport lakópark második üteme lehet, melynek telkét, a 11,44 ezer négyzetméteres fejlesztési területet a beruházó most értékesíti. A biztos hozamot kereső, tehetős, nagyban gondolkodó vállalkozók itt lakópark-telket is vásárolhatnak. Nézzük, pontosan milyet is!

A projekt nagy előnye tehát, hogy jogerős építési engedéllyel rendelkezik, mely 3 épületben, összesen 57 üdülő apartmant foglal magában, valamint a lakások mellett 69 kerékpártárolóra, 30 csónaktárolóra, illetve felszíni és mélygarázsban elhelyezett gépkocsi beállókra vonatkozik. A három épület közül kettő a Királyok útja felől, míg egy a Duna felőli részen kap helyet, köztük tágas, parkosított területekkel. Nem mindennapi projektről van szó, hiszen a hatalmas, egészen pontosan 11 444 nm-es telek közvetlenül a Duna-parton helyezkedik el, így az épületek több pontjáról is páratlan kilátás nyílik majd a Dunára.

A tervezett épületek mindegyike rendelkezni fog mélygarázzsal, amire négy lakószint, illetve egy visszahúzott tetőszint kerül. A tervező törekedve a harmóniára, a terveket úgy készítette el, hogy az épületegyüttes tökéletesen illeszkedjen mind a természeti, mind a megépített környezetébe.

A projekt sikerét garantálja, hogy ezen a közkedvelt környéken már számos hasonló apartmant építettek az elmúlt pár évben és egytől egyig könnyen és gyorsan tudták értékesíteni őket. Valamint arról sem szabad megfeledkezni egy ilyen jellegű befektetés esetén, hogy a tavalyi 20 %-ot is meghaladó ingatlanpiaci áremelkedés tovább folytatódik, így aki magashozamot biztosító befektetést keres, vessen egy pillantást erre a projektre.

 

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


© 2019 (v140.20181106)