Igen, ez az a hely Pesten, ahol nagyon jól fogynak a lakások!

Pesten sok helyütt olyan magasak az árak, hogy nem csoda, ha az építtetők panaszkodnak, lassabban kelnek el az új otthonok mint korábban. Ám ez koránt sincsen így minden helyen. Mert ahol jó minőséget, jó áron sikerül a piacra vinni, ott bizony gyorsan elkapkodják a lakásokat az érdeklődők. Most egy ilyen projektet mutatunk Pestszentlőrincen, Kispesthez közel.

Hirdetés

Pesten, azon belül is a dél-pesti piacon körülnézve akadhatunk rá erre a városhoz egészen közeli, gyors villamos-közlekedéstől is csupán pár lépésre lévő, Kispest és Pestszentlőrinc határán épülő projektre. A Benedek 9 lakóparkban – írd és mondd – két darab eladó lakás maradt mára a 36-ból. Az építtető cég természetesen hálás a vevőinek a bizalomért, a nagy érdeklőséért, ennek jeléül még az utolsó két eladó lakás esetén is fenntartják eddigi remek ajánlatukat. E szerint nem csak az öt százalékos áfa előnye illeti meg az itt vásárlót, de lehetőség van 10-90-es fizetési ütemezésre is. Ez azt jelenti, hogy tíz százalékot kell csak előre fizetni, a fennmaradó 90 százalékot ráér a lakás elkészültekor rendezni.


Ez utóbbira, azaz az átadásra ráadásul már nem is kell olyan sokat várni, hiszen a munkák igen előrehaladott állapotban vannak. Ezt azt jelenti, hogy jövő májusban várhatóan már költözhetők lesznek a lakások. Ilyen ár, ilyen jó, városhoz közeli lokáció és készültségi fok viszont kevés van a piacon, így érdemes lehet az utolsó két lakás valamelyikére még az idén lecsapni.

A beruházó tájékoztatása szerint az egyik otthon egy nappali + 1 hálós, de van egy nappali + 2 hálós ingatlan is, amely a 3 gyermek után járó 10 milliós csok finanszírozásra is alkalmas. Arról nem is szólva, hogy a vevőket a Benedek9-nél, amennyiben igénylik, profi pénzügyi tanácsadó segíti, méghozzá plusz költség nélkül.

De nézzük is azért részleteiben ezt az új házat. A külső kerületekben különösen fontos, hogy a legtöbb intézmény, bevásárlási lehetőség közel van. Mi több, a Határ úti 3-as metró megálló is mindössze negyed óra a közösségi közlekedéssel, méghozzá az említett kötött pályás 50-es villamossal: e 7 megálló tehát a reggeli és a délutáni dugóban is éppen annyi idő, mint máskor, azaz a gyerek nem késik el az iskolából, a szülőknek pedig nem muszáj autóba ülniük. Külön érdekesség, hogy a modern elővárosi vasút Kispest megállója is közel van, ahonnan Kőbánya, Zugló, vagy a Nyugati Pályaudvar 9 és 14, illetve 22 perc a szintén „dugó-mentes” vonattal!

A Benedek9 lakópark nincsen messze közeli nagy CBA Remiz üzletháztól, de a kispesti piac is csak pár megálló, ahogyan a határ úti Shopmark (korábban Europark – képünkön) vagy a hatalmas Köki Terminál pláza és közlekedési csomópont is legfeljebb negyed óra innen, autóval pedig még ennél is jóval kevesebb.

Fontos az is, hogy a hangulat kertvárosias, amit erősít, hogy a társasház egy igen nagy, mintegy 3000 négyzetméteres (hat átlagos családi ház telkének megfelelő méretű) telken épül, földszint + 4 emelet kialakításban, lifttel). Itt az összes emeleti lakás erkélyes.

Emellett a benapozottság is nagyon jó: a nappali-konyha-étkező helyiségek jellemzően délnyugati tájolással bírnak, míg a hálók keleti vagy nyugati tájolásúak. A biztonságos parkolást a telken belül, közvetlen a ház alatt, illetve mellett megépítésre kerülő 36 udvari beállóhely biztosítja, míg az épület földszintjének részeként kerül kialakításra az összesen 18 darab tároló helyiség.

A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.

© 2020 (v150.202005)