Télen és tavasszal is fürdőzhet zuglói lakása mellett

Nyáron különösennagy élmény, de télen és tavasszal sem rossz az egész évben nyitva tartó, zuglói Paskál Strandfürdő. Erre leltünk most egy elegáns, nívós társasházra.

Tudta, hogy a ’80-as évek végén épült Paskál Strandfürdőben 8 medence van, amelyekből 6 télen is üzemel! A története a középkorig nyúlik: a Rákos-patak egykori kis szigetén épült fel a Paskál-malom. Először egy 1745-ös könyvben bukkan fel Paschgall birtokos malma. Ám egykori malom közelében 1965-ben 1,7 kilométer mély, hetven fokos gyógyvizet adó termálkutat fúrtak; erre épült azután a strand.

A strandtól pár lépésre található Paskal Garden igazi kertvárosias, elegáns megjelenésű lakóprojekt, mely tehát a Paskál Strandfürdő, illetve Rákos patak mellett épül. Tervezői cél egy olyan lakópark létrehozása, mely tökéletesen illeszkedik környezetébe. A Paskal Garden megjelenésében rendkívül igényes és elegáns, szó sincsen itt a tucat kocka házakról, helyette íves vonalak, szemet gyönyörködtető látvány jellemzi a lakóparkot. Minderre nagy figyelmet fordítottak, azaz igen harmonikus anyag és színhasználat jellemzi az épületet.

A lakópark tervezésekor  a legfontosabb szempontot a mai építészeti trendeknek való megfelelés és a fenntarthatóság jelentette, így a lakópark nem csak külsőjében igényes, hanem műszakilag is magas színvonalat képvisel.

Ennek része, hogy energiatakarékos és fenntartható épületgépészeti megoldásokat alkalmaznak. A lakások fűtéséhez így professzionális automatizált és szabályozható magas komfortot és jelentős energiamegtakarítást eredményező termosztátokat használnak.

A környéken megannyi lehetőség kínálkozik a szabadidő eltöltésére, mint például az egész zuglói és rákosszentmihályi vonalán megújuló Rákos-patak partja, illetve az itt létrejövő futópálya, fitnesz lehetőségek és hosszú, zöldben futó kerékpárút.

Ugye milyen jó hely!?

 

A  cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Összecsapja a kezét, ha meglátja, mennyiért vehet eurót!

Összecsapja a kezét, ha meglátja, mennyiért vehet eurót!

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

Megszavazták: új köztársasági elnöke van Magyarországnak!

Megszavazták: új köztársasági elnöke van Magyarországnak!

Az ellenzék kivonult, de így is megválasztották az új köztársasági elnököt.

A svédek készen állnak - már ünneplik a magyar döntést

A svédek készen állnak - már ünneplik a magyar döntést

A nemzetközi szemlélők is reagáltak a svéd NATO-belépés ratifikációjára.

Breaking: megszavazta az Országgyűlés a svéd NATO-csatlakozást!

Breaking: megszavazta az Országgyűlés a svéd NATO-csatlakozást!

Véget ért a hosszas huzavona, megszavazta az Országgyűlés Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját.

© 2024 (v2.202102)