Az azonnal beköltözhető angyalföldi új lakások mellé most csomagban, nagyon kedvezményes árú teremgarázst és tároló helyiséget is kaphat, már aki szemfüles és rábukkan a Greenside XIII. kerületi épületére. De nem árt sietni, már csak 10 lakás van az azonnal költözhető, akciós kínálatban!
Rendszeres kihívás az itthoni lakáspiacon, hogy az ember egyszerre jó helyszínen, jó minőségben, de egyúttal belátható, megfizethető áron vásároljon ráadásul mindezt jó fizetési ütemezéssel. E négy kritériumból jellemzően kevesebb szokott teljesülni egyszerre. Vagy jó minőségű egy lakás és jó áron van, akkor a helyszínnel van gond. Vagy a hely és az ár is rendben van, ám ez esetben a minőséggel lehetnek súlyos gondok. Ha viszont a helyszín is jó, a minőség is rendben van, akkor az ár lesz nagyon magas vagy a fizetési ütemezés nem igazán kedvező…
E furcsa szabály alól is akad azonban néhány kivétel, csak nyitott szemmel kell járni. Az egyik ilyen, minden szempontból nyerő épületegyüttes a három ütemben, folyamatosan épülő Greenside, melynek A üteme már költözhető, B és C épülete pedig rövidesen az lesz.
Erre, a XIII. kerület teljesen újjáépülő, Béke térhez közeli részén minden közel esik: önkormányzati hivatal boltok, áruházak, iskolák, óvodák, játszóterek; illetve persze akár három kötött pályás közösségi közlekedési lehetőség is sétatávolságban van: az egyes, a 14-es villamosok és az egyes metró. Ha a Nyugati pályaudvarhoz eljutni a MÁV menetrendje alapján 6 perc (kipróbáltuk). Sőt, a ház előtt még MOL Bubi bringaállomás is van.
Ilyen jó helyen tehát nem is olyan egyszerű jó ár-érték arányú új lakást találni. Itt a megújult, új és újszerű társasházakkal beépített Reitter Ferenc utca és Tatai út környékén épül a Greenside. Ez a ház a Róbert Károly körúthoz – és a belvároshoz is – sokkal-sokkal közelebb van, mint a környék sok más, kijjebb eső ajánlata.
A Greenside három épülete nem csak modern, de lekerekített homlokzatával tetszetős is, ami kiemeli a mai kínálatból.
Ráadásul – ahogyan említettük – nem kell éveket, sőt, fél évet sem várni az átadásra. Az A épület már költözhető, itt 10 szabad lakás van, de legkésőbb év végére a B és C épületek átadása is várható.
Egy emeleti, 46,5 négyzetméteres, kétszobás lakás négy négyzetméternyi terasszal például már 739(!) ezer forintos négyzetméterártól is elérhető, ami több mint jó ár-érték arányt jelent a környéken; nem is beszélve arról, hogy a vételárnak csak a 10 százalékát kell befizetni, a 90 százalék a költözéskor esedékes.
Ne feledjük azt sem, hogy az új építésű lakások előnye, hogy évtizedekig nem lesz gondunk az otthonunkra, ellenben a használt lakásokra súlyos milliókat kell költenünk akár már a beköltözéskor is, de később biztosan. Ráadásul a fenti négyzetméterárnál nem is alacsonyabb sok esetben egy-egy XIII. kerületi panellakás ára, aminél a Greenside fényévekkel jobb életminőséget, miliőt és gazdaságosságot kínál. Az akciókkal együtt pedig olyan árat, amellyel a legtöbb minőségi használt otthon eladó sem tud versenyezni ma ezen a környéken!
Az A épületben elkészült a mintalakásunk, mely időpont egyeztetést követően megtekinthető.
A cikk a ház beruházója, az Avico támogatásával készült.