22 millió forint alatt is találhatunk még szép lakásokat Budapesten

Manapság sajnos egyre nehezebb kedvező árú, jó elhelyezkedésű és megfelelő kialakítású ingatlant találni. A budapesti lakásárak is egyre magasabbak, de szerencsére találhatunk még olyan szép lakásokat, melyek 22 millió forint alatt elérhetőek. Azonban a realitás talaján kell maradnunk, ezek ugyanis az esetek döntő többségében egy szobás otthonok. Mai cikkünkben ezekből szemezgetünk.

A VII. kerületben, a Murányi utcában található ez a 23 négyzetméteres, földszinti lakás. Az ingatlanban kialakításra került egy hálótér, nappali, konyha, fürdőszoba és külön mellékhelyiség. 3 éve műszakilag és esztétikailag is teljeskörű felújításon esett át. Az ablakok a belső udvarra néznek, ezáltal nagyon csendes a lakás, és nyugodt körülmények közt lehet kipihenni a hosszú napok fáradalmait. Az 1885-ben épült lakóházban található lakás teljes berendezése a vételár részét képzi.

A VIII. kerületi Karácsony Sándor utcában, a Kálvária térhez közel fekszik ez a 30 négyzetméteres lakás. Az első emeleti ingatlan egészét egy szoba, konyha és fürdőszoba teszi ki. A belmagasság azonban lehetővé tette egy 8 négyzetméteres hálógaléria kialakítását. Teljeskörű felújításon is átesett, melynek alkalmával a nyílászárók, valamint a víz- és a villanyvezeték cseréje is megtörtént. Az ablakok a belső udvarra néznek.

A VIII. kerületi Lujza utcában található ez a 31 négyzetméteres, első emeleti lakás. A 2 szobás ingatlan teljesen felújított, a konyha és a fürdőszoba felső kategóriás anyagokból szinte teljesen újra lettek építve. A mennyezeten energiatakarékos spotlámpák kerültek felszerelésre, illetve az ablakok és a bejárati ajtó nyílászáróinak cseréje is megtörtént. A lakáshoz tartozik klíma is, mely a forró nyári napokon segíti lehűteni a levegőt.

A XIV. kerület zöld övezeti, csendes utcájában található ez a 25 négyzetméteres lakás. Az egy szobás ingatlan teljesen felújított, többek közt a nyílászárók, a villanyvezetékek, a vízhálózat és a szaniterek cseréje is megtörtént. A lakás fűtését elektromos padlófűtés biztosítja. A lakás mellett egy kizárólagos használatú helyiség lett kialakítva tárolásra.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Nem minden felhőtlen a hazai cégek számára.

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

Az Izraelt képviselő művész és kurátorok magánakcióba kezdtek a Velencei Biennálén: nem engedik be a látogatókat az ország pavilonjába.

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

A külgazdasági és külügyminiszter ezúttal egy dohányipari érdekeltség ügyében szólalt meg.

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Szentkirályi Alexandra azonban továbbra is versenyben marad.

© 2024 (v2.202102)