Szuper-olcsó zöldhitel érkezik – így használd fel

Modern, energiatakarékos lakást érdemes leginkább venni az akár 70 milliós összegig adható, mindössze 2,5 százalékos kamattal kínált új, jegybanki zöldhitel segítségével, amely éppen mától, azaz október 4-étől válik először elérhetővé. Mutatjuk a friss, angyalföldi tippünket, ahol a ház nagyon jó, BB energetikai besorolással rendelkezik és remekül halad az építése, az első ütem jövő év második negyedében költözhető is lesz.

A napokban véglegesedett az a hitelkonstrukció, amelynek keretében mindössze 2,5 százalékos kamatra lehet felvenni kedvezményes lakáshitelt azoknak, akik környezetkímélő otthonba költöznek. Aki ilyen zöld módon gondolkodik, annak most egy kitűnő lehetőséget mutatunk a Béke út, illetve a Rákos patak közeléből, Angyalföldről. Itt ráadásul csak 10 százalékot kell befizetni most, a fennmaradó 90 százalékot a jövő év közepén esedékes költözéskor kell kiegyenlíteni, bőven van idő tehát a hitel intézésére is!

 

 

A neves Avico Group fejlesztésében épül, több ütemben, az Uptown nevű lakópark, melynek első üteme néhány héttel ezelőtt, szeptember 14-én érte el a legmagasabb pontját és az első átadása jövő év második negyedévére várható, a második ütemé pedig egy évvel később.

Ezúttal tehát valódi zöldövezetről van szó, ahonnan Angyalföld nyüzsgőbb központja a Béke tér autóval vagy villamossal is 5-10 perc alatt elérhető, mi több, mintegy 13-15 percnyi sétával a Váci úti irodafolyosó is elérhető, ahol egy óriási Tesco, számos irodaház és a 3-as metró megállói is megtalálhatók. Villamossal vagy autóval ugyanígy mintegy negyed óra a Lehel tér, illetve a Westend, ami már gyakorlatilag a belváros széle.

S bár minden közel van, maga az Uptown ház mégis szinte „vidékies”, nyugalmas zöld környezetben épül. A Rákos-patak környékén, a patak partján hosszú-hosszú kilométereken át, egészen a XVII. kerületig kiépült egy kivilágított sétány, futó-hely és bicikliút; kiépített pihenőkkel, gyermek és felnőtt játszóterekkel.

A lakások kínálata még az első ütemben is széles, még akár 35-38 négyzetméteres otthonok is vannak, de persze 2-3 szobás, CSOK-ra alkalmas családi otthonok is rendkívül jó áron leköthetők. Ráadásul megújuló energiaforrással történik a fűtés, igen gazdaságos hőszivattyúval. Így nem csak olcsó zöld hitelt, de zöld, azaz filléres fűtésköltséggel is számolhatunk!

Mindeközben – az első ütemben – az építkezés kiválóan halad: a vasbeton szerkezet elkészült; a szerkezetépítők levonultak. Már zajlik a falazás, az 5. emeletet kezdik falazni. A külső nyílászárók a 2. emeletig elhelyezésre kerültek. Eközben megkezdődött az aljzatbetonozás, illetve elkezdődött a héten az első emelet vakolása is, és jól haladnak az elektromos és a gépész kivitelezők is. Hamarosan az épület tetejét és teraszait kezdik víz ellen szigetelni. Október elején kezdődik a homlokzat készítése, az épület állványozása.

A második ütem esetén a munkagödör elkészült, a teherbíró réteg készítése (feltöltés és tömörítés) megtörtént, s már el is kezdték az alaplemez készítését.

A cikk az Avico Group támogatásával készült.

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)