Milyen jó is lenne, ha a jövő karácsonyt már a vadonatúj otthonodban tölthetnéd Angyalföld egyik menő helyén, pároddal, családoddal? Igaz? Most mutatunk egy remek tippet, amit az ünnepekre készülődve is érdemes megnézni, hiszen idén még remek áron köthetők le a lakások, melyekhez a szuper-olcsó zöldhitel is felvehető.
Készülődés az ünnepekre: a sülő mézeskalács illata, egy pohár forralt bor és a kedvenc sorozat nézése az új kanapéról, akár egy új lakásban? Akiben már érik a gondolat és Pest legnépszerűbb kerületében, a XIII. kerületben keres, annak érdemes megállnia és megnézni alaposan ezt a remek ajánlatot, az UPTOWN nevű lakóházat.
Az ősz óta elérhető, szuper-kedvezményes zöld hitel ezen a télen is alkalmas arra, hogy jó érvekkel győzze meg azokat, akik környezetkímélő, energiatakarékos, tehát a száguldó energiaárak ellenére is igen kis költéséggel a következő években, évtizedekben is fenntartható, éppen ezért kifejezetten értékálló otthonban gondolkodnak.
Tehát közel sem csak a szinte jelképes, 2,5 százalékos hitelkamatot, hanem a fűtésen évente megspórolható sok százezer forintos előnyt is bizony be kell számítania annak, aki minőségi otthonokat keres ma Pesten.
És akkor nézzük is az angyalföldi Rákos-patak szabadidő, illetve pihenő övezet vonzásában épülő UPTOWN lakóházakat. Itt most csupán 10 százalékos foglaló befizetéssel vásárolható új lakás.
Méghozzá, ahogy már említettük: Pest egyik legjobban fejlődő részén, a XIII. kerületben, kiváló megközelíthetőséggel
Hatalmas előny mostanság, hogyha az ember pihentető környezetben lakhat (vagy akár home officeban dolgozhat). És amúgy is jó döntés annak, aki mostanában költözik, ha megtakarítását nem hagyja „elmorzsolódni” és betonba, téglába teszi összeterelt pénzét.
Az I. ütem lakásai 2022 második negyedévére, a II. ütem otthonai pedig 2023 első negyedévére készülnek el, ezért alá kell húzni: az új lakások árai a következő hónapokban – a készültségi foknak megfelelően – valamelyest emelkedni fognak a piaci tendenciákat figyelve. Ha tehát valaki még idén dönt, az most igen nagy összeget spórolhat.
A járvány újabb és újabb hullámai kapcsán nem is meglepő, hogy zöldövezeti, csendes otthonokat preferálják az emberek. Ez a kiváló helyszín éppen erről szól, hiszen fejlődő zöldövezet, tele rekreációs lehetőségekkel fiatalabbaknak, idősebbeknek egyaránt; azaz az UPTOWN nevű lakóház a természet közelségét és az aktív életmódot kedvelők igazi célpontja.
Miről beszélünk? Például arról, hogy közel van ide a hatalmas Vasas sportközpont, és a patak partján végigvonuló sok-sok kilométeres futó-, illetve sétáló-bringázó szabadidő-park. De amúgy a Városliget sincsen távol. Miközben akár egy pici séta is feltöltheti itt az embert, hiszen az egész környék kifejezetten csendes, kertvárosias, családias hangulatú.
Ettől még az ellátás nem rossz: közel van ide a XIII. kerület központja, megannyi bolttal, intézménnyel, iskolával, hivatallal, szolgáltatóval melyek akár kötött pályás villamossal is gyorsan elérhetők, ugyanis e lakóházak a Béke úthoz közel épülnek.
Tehát az UPTOWN kifejezetten zöld, sportos helyen épül, mégis közel a nagyváros összes kényelmi szolgáltatásához. Így például három nagy élelmiszerüzlet, a Penny Market, az Aldi, és egy CBA is közel van, ahogyan a posta, rendelők és éttermek is.
A két modern, mégis igen esztétikus (nem unalmas megjelenésű) ház 84, illetve 96 lakásos. És elsősorban azért „zöldek” eléggé, mert hőszivattyút használnak, amely a téli fűtést nagyban segíti és a környezet védelmét is biztosítja.
Jelenleg a 34–91 négyzetméteres, egy-négy szobás lakások közt a fiatal, a friss családos, a közép korú és az idősebb korosztály is megtalálhatja a legjobb, legideálisabb megoldást.
A cikk az Uptown lakóházak fejlesztőjének, az Avico Group támogatásával készült.