Nívós nagypolgári lakásban élhet a V. kerület szívében

Igazán nívós nagypolgári lakást mutatunk az V. kerületben, amely egy eleganciát tükröző lakóházban kapott helyet. A felújított polgári lakás nem csak állandó otthonnak, de befektetésnek is alkalmas, hiszen rendkívül jó helyen, az Országház közelében található. Ez a környék – a Kossuth tér, a Szabadság tér és egyéb kisebb közterületek – mostanában rendkívül látványos fejlődésen esett át, illetve szinte minden szolgáltatás fellelhető a környéken. Ha a budapesti nyüzsgést és a nyugalmat is meg szeretné tapasztalni egy 4 szobás, csodaszép lakásban, akkor megtaláltuk Önnek a megfelelőt.

A Vécsey utcában található nagypolgári lakás kiváló elhelyezkedéssel rendelkezik, hiszen mindössze egy percnyi sétatávolságra fekszik a Kossuth Lajos téri metróállomástól, illetve több busz és villamos is a közelben közlekedik. A nagyszerű tömegközlekedési lehetőségeknek köszönhetően egyszerűen és viszonylag gyorsan eljuthatunk a főváros több fontos csomópontjához is.

A környéken élelmiszerboltok, éttermek és kávézók is vannak. Több egyetem épülete is könnyen megközelíthető, így akár a felsőoktatásban tanulóknak is ideális lehet. Emellett a Duna-part is csak néhány percnyire van, ezért ha kikapcsolódásra vagy egy kis sétára vágyunk, akkor a folyópart is a rendelkezésünkre áll.

A lakás egy 5 szintes, lifttel és felújított homlokzattal rendelkező lakóház negyedik emeletén került kialakításra. A 117 négyzetméteres ingatlan egészét 3 külön nyíló szoba, egy étkezős nappali, egy kamra, egy fürdőszoba és egy külön nyíló mellékhelyiség alkotja. A háromból kettő szoba ablakai az utcára, a harmadiké pedig az udvarra néznek. Nem rég fejeződött be a lakás felújítása, amelynek során új vezetékek, fal- és padlóburkolatok, valamint szaniterek kerültek bele. Emellett a konyha is teljes mértékben megújult. A lakás fűtése pedig házközponti.

Ez a felújított polgári lakás a kialakítása, mérete és elhelyezkedése miatt családok és párok számára, de befektetésnek is ideális, hiszen kiadási céllal, vagy vállalati központnak, rendelőnek és irodának is hasznosíthatja, magas hozammal. Nagyszerű kialakítása és a tömegközlekedési adottságok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy álomotthonná váljon bárki számára, aki a fővárosban keres lakást.

A cikk az ingatlan értékesítőjének támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Nagy dobásra készül a magyar állami cég

Nagy dobásra készül a magyar állami cég

Az MVM dollárkötvényt bocsátana ki.

Kamu a sok álláshirdetés, aki teheti, már külföldön dolgozik - olvasói kommentek

Kamu a sok álláshirdetés, aki teheti, már külföldön dolgozik - olvasói kommentek

Beszóltam a Facebookon rovatunkban a magunk mögött hagyott hét legérdekesebb, legtöbb vitát vagy érzelmet kiváltói kommentjeiből szemezgetünk.

Onnan támadtak az ukránok, ahonnan az oroszok nem is várták

Onnan támadtak az ukránok, ahonnan az oroszok nem is várták

Dióhéjban a hét első napjának főbb történései.

Tízezreknek kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, ha megvalósul Lázár János terve

Tízezreknek kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, ha megvalósul Lázár János terve

Az Építési és Közlekedési Minisztérium nem tett le arról, hogy megvonja a zöldrendszámot és annak minden kedvezményét a plug-in hibrid autóktól.

© 2024 (v2.202102)