Zöld tavasz és zöldövezet, no meg zöldhitel

A tavasz idén nem csak a szokásos, nagyon várt, megújulást hozott, hanem új kihívásokat is. Ez azonban azt jelenti, hogy aki költözni szeretne, ne habozzon, mert várhatóan tovább nőnek majd a lakásárak és a hitelek is drágulhatnak. Kivéve a zöldhitel konstrukciót, amelyből a fővárosban remek lakások csíphetőek el. Íme egy tipp!

Ilyenkor március végéhez közeledve az ember egyre inkább ki van éhezve egy kis zöldre, a természet – pár korai virágot leszámítva – még jobbára szürke és barna. De már bújnak elő a rügyek, fakad az aranyeső, zöldül azért itt-ott a fű is – azaz a természet is várja az igazi, melegebb, napsütéses tavaszt.

Bár végre fellélegezhetünk, ugyanakkor a mindennapok a Covid elmúltával sem lettek sokkal egyszerűbbek, mert sajnos az ukrán konfliktus újra drágulást (is) hoz, így aki mondjuk „újlakás projektbe” kezdene tavasszal, annak alaposan körül kell néznie. Nekik ajánljuk a zöldhitel lehetőséget, ami legalább BB energetikai besorolású, új építésű lakásra vehető fel és a mai piacon egyre-egyre jobb ajánlatot jelent.

Érdemes megnézni az online hitelkalkulátorok valamelyikét!

Tehát ahogyan kezdenek drágulni a hitelek, úgy éri meg egyre inkább az a lakás, amelyre a „pimaszul” olcsóvá váló zöldhitel is felvehető.

Aki a főváros legjobb helyein, például Angyalföldön keres és érik a vásárlás gondolata, akkor nem szabad szó nélkül elmenni az UPTOWN nevű lakóházak kínálata mellett!

Itt nem csupán a zöldhitel előnyét kapjuk ugyanis meg, hanem környezetkímélő, energiatakarékos, azaz a várhatóan látványosan megugró energiaárak dacára is igen szerény költségvetésű rezsivel csábító, nagyon értéktartó lakásokat csíphetünk el… Mert ne feledjük, nem csak a kamaton, de a fenntartáson is súlyos százezreket spórolhatunk éves szinten!

Itt, az XIII. kerületben, a Rákos-patak pihenő övezetének közvetlen vonzásában épülő UPTOWN lakóházakban mindössze 10 százalékos foglalóval új otthont köthetünk le. E pihentető környéken, csupa zöldben nagyon nagy élmény lesz lakni vagy akár otthonról dolgozni is. És már nem is kell túlzottan sokáig várni a költözéssel.

Az első ütem lakásai 2022 második negyedévére, a második ütem otthonai pedig 2023 első negyedévére készülnek el. Aki pedig most tud vásárolni az ne habozzon: a készültségi foknak megfelelően várhatóan e lakások ára is valamelyest emelkedni fog a piaci trendek alapján!

A hely pedig több mint ideális, hiszen pár perces sétára esik az új lakásoktól a Vasas sportközpont, és a patak partján végig kiépített szabadidő-park. Közben persze a Városliget sincsen messze! Ahogyan a XIII. kerület központi rése sem, számtalan üzlettel, iskolával, bankkal, önkormányzati hivatallal és szolgáltatóval, például 3 nagy bolt, a Penny Market, az Aldi, és egy CBA is pár lépésnyire van. Ahogyan a posta, rendelők és éttermek is!

A két szép kiállású ház 84, illetve 96 lakásos, melyekben hőszivattyút használnak, amely – ahogyan említettük – a téli fűtés-költségeket leszorítja, illetve a zöld-fenntarthatóságot kitűnően szolgálja. Most 34–91 négyzetméteres, egy-négy szobás lakások vannak a kínálatban.

Ráadásul jól is áll az építkezés: az első ütem már – mondhatjuk – egyre közelebb áll az idén nyár elejére várható befejezéshez. Itt jelenleg a beltérben (is) dolgoznak, ott a bejárati ajtók beépítése kezdődött március elején, ezután már a szerelvényezés következik. Azaz bekerülnek a lakásokba az elektromos, a gépészeti berendezések, a kapcsolók, a dugaljak és a szaniterek.

Közben a burkolás zajlik, a 6. és 7. emeleten, beleértve a közösségi tereket, folyosókat is – itt a végéhez közeledik a munka. Eközben a lakásokban a felső emeleteken glettelnek, festenek. Mindez idő alatt gőzerővel készül a homlokzat, a hőszigetelősökön kívül a bádogosok is dolgoznak.

Elkezdték beépíteni a korlátokat, amelyek folyamatosan érkeznek az építkezésre. A belső vakolás időközben befejeződött, az aljzatbeton kialakítása már csak a teraszokon van hátra. Ott jelenleg a hő- és vízszigetelésen dolgoznak; illetve március elejére a külső nyílászárók teljesen beépítésre kerültek.

Mindeközben ütemesen épül a második ház is: most a 6. emelet feletti födém betonozásánál tartanak, március 20-ára fejezték be e munkákat. Várhatóan e hónap végére készen lesz a vasbeton szerkezet is. Időközben pedig elkészültek a falazások az 1. és a 2. emeleten, jelenleg a 3. emelet falazása folyik. Továbbá az alapcsövezés is készen lesz az első emeleten március végéig, és indulunk a vakolás, valamint rövidesen a nyílászárók beépítése is felpörög.

A cikk az Uptown lakóházak fejlesztőjének, az Avico Group támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)