A ferencvárosi lakások évtizedek óta az egyik legjobb befektetésnek számítanak Pest belvárosához közel, de lakni is nagyon jó itt, illetve a nyugodt környéken az egyetemisták és a főiskolások is szívesen laknak, például az ide pár lépésre található Semmelweis (orvosi) és a Nemzetvédelmi egyetemekre járók.
Olyan gyorsan telik az idő, mostanság még csak az érettségik zajlanak, de már csak hetek kérdése és a felvételi ponthatárok is napvilágra kerülnek.
Nagy lakáshelyzet-változásokat hoz mindez a nagyobb gyerek(ek)kel rendelkező családok életébe. Ugyanakkor ilyenkor még a befektetési céllal vásárlók is elgondolkodnak, hogy bizonyosan a belvároshoz közeli, nevesebb egyetemekhez, főiskolák élhető távolságában található otthonok milyen jó befektetésének számítanak.
Mi több, ilyen ütemű pénzromlás (és folyamatos lakásár-növekedés) mellett már azoknak a kiskamaszokat nevelő szülőknek is érdemes elgondolkodniuk lakásvásárláson, ahol a gyermeknek még évei vannak hátra az egyetemig, főiskoláig, hiszen, ha akkor „ébredünk”, az esetben bizonyosan sokkal mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy ugyanakkora, ugyanolyan jó helyen lévő lakást vegyünk hasonló összegből, mint ma.
Aki tehát fővárosi, azon belül is Pest déli belvárosának vonzásában keres modern, értékőrző otthont, annak ajánljuk a Ferencváros belsőbb részén, a Gát utca és a Márton utca sarkán felépült modern, rövidesen költözhető társasházat, GAMA Residence néven. Itt mindössze néhány lakás maradt eladó, ami jól mutatja a hely népszerűségét, hiszen a használatbavételi engedélyt sem kapta még meg a ház, miközben már szinte minden lakás értékesítésre került.
A GAMA Residence tehát a menő, fiatalos és teljes mértékben újépítésű otthonokkal telepettyezett IX. kerület talán legjobb, belsőbb részén, közel a Semmelweis Klinikák metrómegállóhoz és a Nagyvárad téri orvosi, valamint nemzetvédelmi egyetemekhez épül; hivatalos nevükön: Semmelweis Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Továbbá közel van ide a Közgáz, az ELTE bölcsész és jogi karai, és sok más felsőoktatási intézmény.
A belvárosias jelleg ellenére csendes, zöld parkokhoz közeli, minőségi, modern kialakítású és megjelenésű társasház, ahonnan csak pár perc gyalog két metróállomás és még ennél is közelebb van a 24-es villamos.
Nem messze pedig a már emlegetett csodálatos parkok: az ősfás, hangulatos Kerekerdő Park, a belvárosi, nyüzsgőbb, éttermekkel tarkított Ferenc tér, a tágas Haller Park vagy éppen egy igazán romantikus tóval csábító Orczy-kert, továbbá a Népliget és a Füvészkert, vagy akár a Corvin Negyed is. Így hát számos játszótér, sportolási lehetőség, étterem és üzlet van. Mi több a Duna part is 6-8 perc séta, ahol kocogni, kerékpározni lehet, vagy akár beülni egy hangulatos, akár vízre néző helyre. Mindezen túl közel van a MÜPA, a Nemzeti Színház, a Boráros tér, a Bálna és sok nagy irodaház is.
A Gama Residence társasház teljes mértékben „passzol” is a jó környékhez. Egyrészt hipermodern és energiatakarékos (zöldhitelre alkalmas) és mégis nagyon jó ár/érték arányú lakásokkal csábít. Nézze meg a kínálatot itt!
Az írás a GAMA Residence értékesítőjének támogatásával készült.