Ezeket az ötleteket dobd be, ha most tervezitek a gyerekszobát!

Manapság egyre inkább fontos a szülők körében, hogy a gyerekszobát úgy alakítsák ki, hogy az passzoljon a gyermek személyiségéhez valamint neméhez egyaránt, ezen kívül oda kell figyelniük arra is, hogy biztonságos és inspiráló legyen, hiszen gyermekeik itt fogják tölteni a szabadidejük legnagyobb részét.

Ötletes kialakítás

Legelső példánk a fentebb említett kritériumokhoz kapcsolódóan, egy XIII. kerületi eladó lakásból származik, ahol jó átgondoltsággal alakították ki a fiúk hálószobáját, hiszen a helytakarékosság érdekében a szobában egy emeletes ágy kapott helyet, aminek a felső szintjét egy háló zárja el a maximális biztonság érdekében.

Az inspiráció igen fontos a kisgyermekek életében, hiszen ekkor alakul ki az egyéniségük, ezáltal érdemes a szobájukba olyan kiegészítőket csempészni, ami valahogyan kapcsolódik hozzájuk, emellett fejlesztő hatással lehet személyiségükre.

Már a pólyában dizájnosan!

Vannak szülők, akik már a baba születése előtt alapos átgondoltsággal tervezik meg a babaszobát, és alig várják, hogy megérkezzen legújabb lakhelyére az újszülött. Ezekben az esetekben általában a baba neme szokott lenni a fő inspiráció, emellett a szülő személyes stílusa is nagyban közrejátszik a tervezésben.

Ezekben az esetekben nagyon szép babaszobák szoktak létrejönni, hiszen a szülőknek hatalmas boldogság a legkisebb csöppség környezetét is sajátossá alakítani. Hoztunk erre egy remek példát Budapestről a 6. kerületből, ahol egy gyönyörű babaszobával várják a legújabb női családtagot.

A színek harmóniájában

Mikor már a gyerkőc nagyobb, nemtől függetlenül választhatunk színeket a szobába, ugyanis ekkor már kialakul egy sajátos személyiség, ahol a lurkók maguk döntenek arról, milyen is legyen a szobájuk falának színe. Különös, de a kék szín a fiúk és a lányok körében is egyaránt divatos szín, talán mert egy igazán élettel teli színről beszélünk, ami nagyon jól kombinálható.

Ezt a színt választották ebben a szentendrei családi ház, szobájában is, ahol a kék tapétát jól párosították letisztult kiegészítőkkel. A kék és a fehér ötvözete természetesen mindig egy jól bevált színkombináció.

Erre utal a következő fotó is, ahol egy fiú szobáját rendezték be, hasonló színkombinációkat alkalmazva.

Nagylányos letisztultság

Minden fiatal lány életében eljön az a pont, amikor a babarózsaszín, játékokkal teli hercegnős szobát, valami sokkal felnőttesebb környezetté varázsolnák. Ebben az esetben szoktak színre lépni a nagy tükrök, a sminkasztalok, és a tágas ruhásszekrények. Ilyenkor már a legtöbb tinédzser egy letisztultabb dizájnt választ magának, amiről tudja, később is jól fogja érezni magát ebben a környezetben.

Találtunk Szentendrén egy eladó családi házat, ahol pont egy ilyet szobával találtuk szembe magunkat.

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)