MZ/X, kapcsold be a tévét! Zseniális, filléres okosotthon apróságok, amiket bárki megvalósíthat

Okostévé, okostelefon, okoshűtő, okosotthon – manapság már minden okos, csak mi érezzük magunkat néha butának. Jó lenne felzárkózni ehhez az okos világhoz, csakhogy ezek a megoldások gyakran olyan árcímkékkel érkeznek, amik bőven kívül esnek az átlagember lehetőségein. De nem kell ahhoz milliárdosnak lenni vagy éppen új lakást/házat építeni, hogy környezetünkben megvalósítsunk néhány okos és szórakoztató megoldást, amivel megkönnyíthetjük saját (idős rokonaink életét), és/vagy lenyűgözhetjük a barátokat.

Ezúttal három olyan otthonokosítási bolondságot mutatunk, amelyeket gyakorlatilag bárki megcsinálhat/megcsináltathat. Előnyük, hogy valóban megkönnyíthetik az életünket, és mégsem lesz milliós a számla vége. A hirdetések között manapság persze már nagyon sok okos otthont is találunk, csakhogy ebben a kategóriában egyáltalán nem ritka a 2,5 millió forint fölötti négyzetméterár sem, mint például ebben a XI. kerületi lakásban

Technikai megjegyzés: az alábbi trükkökhöz szükség lesz egy okosotthon központra – ezt sajnos nemigen lehet megúszni, ez nagyjából 100-200 ezer forintos beruházás, viszont megléte esetén az elérhető funkciók száma végtelen, rendszerünket bármikor tetszés szerint bővíthetjük. Ha nem szeretnénk magunkat egy életre elkötelezni egy-egy gyártó és/vagy okosotthon platform mellett, érdemes olyan megoldást keresni, ami vezetékezés nélkül (rádiós rendszerben) működik – így akármilyen lakásban használható, nem kell egy teljes felújítással összekötni a folyamatot, és költözéskor vihetjük magunkkal. A másik szempont, hogy praktikus platformfüggetlen megoldást választani, vagyis olyan központot, amely egyszerre sok szabvánnyal és különféle gyártók eszközeivel is együttműködik – így ha új dolog jut eszünkbe, szabadon válaszhatunk, hogy azt melyik cég milyen eszközével szeretnénk megvalósítani. 

Kapcsold be a teljes médiaközpontot egy jól irányzott csapással!

Nem tudom, önöknél hány távirányító van otthon, nálunk túl sok. A gyerekeknek ez nem feladat. Én időnként gondolkozom rajta, melyiken és mit nyomjak. A szüleinknek ugyanerre esélye sincs. Nálunk ugyan már nagyok a gyerekek, de amíg nem lehetett őket egyedül hagyni, és este Nagyi vállalta, hogy vigyáz rájuk, amíg mi moziba mentünk, indulás előtt be kellett kapcsolni a tévét, hogy tudja nézni, amikor már alszanak a csemeték. 

Okosotthon szenzor érzékelő

Ezt a problémakört hidalhatjuk át egy zseniálisan egyszerű megoldással: ez pedig egy okos, vezeték nélküli rezgésérzékelő (ára 5-15 ezer forint). Egy ilyen aprócska dobozt a dohányzóasztal vagy a tévéállvány lapjának aljára ragasztva beprogramozhatjuk, hogy minden bekapcsoljon, ha öklünkkel határozottan az asztalra csapunk. Azt talán nem tudja (nem akarja) a Nagyi megjegyezni, hogy melyik távirányítón mit milyen sorrendben kell nyomni, arra viszont tuti emlékezni fog, hogy csak oda kell csapni! Ha pedig ezzel megvagyunk, elegendő azt az egy távirányítót elöl hagyni, amivel a csatornák között lépegethet és a hangerőt szabályozhatja. Hasonló megoldás biztosan jól jönne ebben a belvárosi luxuslakásban is, amit elvileg már megokosítottak. Vajon bekapcsolhatjuk a tévét egy csapással? 

Elfogyott a vécépapír, valaki mentsen meg gyorsan!

Mindannyian ismerjük azt a kellemetlen meglepetést, amikor a vécén ülve szembesülünk azzal, hogy elfogyott a vécépapír, és senkinek nem jutott eszébe tartalékot bekészíteni. A huszadik századi ősember ilyenkor kiabálni kezdett.

Nem így a mai kor gyermeke! Egy NFC matricával máris megoldódik a problémánk. Ezek a filléres (10 darab nagyjából 3500 forint), felragasztható kis kerek matricák minden kreatív otthonokosító kedvencei. Szinte bárhova elrejthetjük őket, nincs szükségük áramelletásra és wifire, vízállóak is, így ezer módon használatóak. Például, a vécépapírtartón elhelyezve elegendő a telefonunkat odaérinteni, és máris megszólalhatnak a hangszórók a házban:

“Elfogyott a vécépapír, valaki mentsen meg légyszi!” Mert manapság olyan világot élünk, amikor lehet, hogy vécépapír nincs amikor trónolunk, telefon viszont tutira mindenkinél van.

okosotthon szenzor érzékelő NFC matrica tag

Persze ezeket a tag-eket ezer más módon is használhatjuk: rárakhatjuk a kukára, hogy ne hagyja abba a nyaggatásunkat, amíg ki nem toltuk az utcára a megfelelő napon, az éjjeliszekrényre, hogy a telefon odaérintésével állítsa éjszakai módba a lakást, kapcsolja le a lámpákat és vegye lejjebb a fűtést, de persze akár ennél fifikásabban is beprogramozhatjuk, és a funkciókat megszabhatja az is, hogy mikor érintjük oda a telefont, így megszabhatunk reggeli, esti és éjszakai rutint is. 

Az igazán elkötelezettek NFC matricát tesznek az autóba, hogy amikor beülnek délután a kocsiba, egyetlen érintéssel visszakapcsolhassák a lakásban a fűtést/hűtést, ami napközben energiatakarékos módban volt. De akár a gyógyszeres vagy vitaminos dobozra is ragaszthatunk egyet, ha hajlamosak vagyunk elfelejteni, aznap bevettük-e már, amit kellett. 

Eleged van abból, hogy folyton égve maradnak a lámpák? A milliméterszenzor majd megoldja!

Bizonyos dolgok sohasem változnak. Ahogy annak idején nekünk kiabáltak a szüleink, hogy Láááámpa, úgy bosszankodunk most mi, amiért a gyerekek minden lámpát felkapcsolnak, de soha, egyet sem kapcsolnak le. És minél több a szoba, annál több az égve hagyott lámpa, elképzelni is fájdalmas, mennyit mászkálhatnak a gyerekek után egy ilyen óriási, belvárosi, belső kétszintes lakás tulajdonosai. 

Ezt a problémát oldja meg egy fantasztikusan okos, multifunkciós szenzor. Az “eredetit” egy amerikai okosotthon témában videókat készítő blogger (Lewis Barcley, Everything Smart Home) alkotta meg, aki belefáradt abba, hogy a kereskedelemben elérhető mozgásérzékelők meglehetősen ostobák, és vagy lépten nyomon felkapcsolgatják a lámpákat akkor is, ha egy szúnyog száll arra, vagy éppen lekapcsolják a lámpákat, akkor is, ha ő az íróasztalnál ülve dolgozik. 

Lewis szabadon elérhető Youtube videójában részletesen bemutatja, hogyan építhetünk meg egy ilyen készüléket. (Akit érdekel, keressen rá az “Everything Presence One” kulcsszóra, és máris megtalálja, miről van szó). Más okosotthontémában mozgó szakértők tesztjei alapján a létrehozott érzékelő valóban páratlan: hihetetlen pontossággal érzékeli nem csak azt, hogy bementünk-e valahova, de azt is, hogy valaki van-e az adott helyiségben. A tesztek alapján a készülék akkor sem téved, ha közvetlenül “nem lát rá” az emberre, és képes olyan apró mozgásokat/rezgéseket is érzékelni, mint az, hogy valaki a számítógép billentyűzetén ír, vagy éppen vesz egy mélyebb levegőt.

okosotthon szenzor érzékelő

Persze nem mindenki szeretne/tud sajátból ilyen készülékeket összerakni, ezért a szenzorok a blogger webshopjából előrendelhetőek (körülbelül 27 ezer forint), és persze egy okosotthonos cég akár össze is tudja rakni ezeket a megadott specifikációk alapján – hiszen minden alkotóelemük bárki által megvehető.

És bumm, ennyi, nincs többé égve hagyott lámpa. Egy ilyen szenzort a gyerekek szobájában elrejtve csupán programozás kérdése, hogy a rendszer lekapcsolja a villanyokat, ha legalább öt (tíz, vagy amennyit szeretnénk) perce senki nincs a szobában – szerintem egy év alatt simán visszahozza az árát. 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az UniCredit Bank nem jelentett pézmosás-gyanús esteket

Az UniCredit Bank nem jelentett pézmosás-gyanús esteket

Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt.

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

Már Nagy Márton is sejtette, most a KSH kis is számolta

A benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál – jelentette első ízben a Központi Statisztikai Hivatal.

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

OTP-ügyfelek figyelem! A bank automatikus korlátozást vezet be

Az OTP Bank – kiberbiztonsági megfontolásból - május nyolcadikától automatikusan 1 millió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra.

Jönnek a kórházak revizorai, a betegeket is ellenőrzik

Jönnek a kórházak revizorai, a betegeket is ellenőrzik

A következő napokban legalább két főből álló mobil ellenőri csoportok jelenhetnek meg a magyar kórházakban.

© 2024 (v2.202102)