Családi házak gyönyörű kertekkel – itt nem kell évekig vesződni, hogy szép kertünk legyen

A március 15-ei rossz idő után bízunk benne, hogy eljön végre a tavasz és szépítgethetjük a kertünket. Akik viszont ház vásárlás előtt állnak, azok számára bizony gondot okozhat, hogy eddig szépen gondozott kertjüket hátrahagyva esetleg épp egy olyan házat találnak, aminek a kertjében csak évek munkájával valósíthatják meg azt, amit jelenlegi otthonukban már elértek. A jó hír viszont az, hogy az eladásra hirdetett házak között is találhatunk olyat, ahol a kert gyönyörű, és nekünk semmi más dolgunk sincs, minthogy folytassuk a gondozását. Mai válogatásunkban ilyen ingatlanokat gyűjtöttünk össze.

Csodás otthon a Bükk lábánál

Ennek a Miskolc-Berekalján álló családi háznak az a különlegessége, hogy a hegyoldalba épült, így a gyönyörű kert voltaképpen nem ér véget a telekhatáron, hanem az erdővel folytatódik. Ennek megfelelően különleges, mégis a tájba, az erdő növényei közé illeszkedő dísznövényeket választottak a kertbe. Az épület 3 szintes, mivel hegyoldalba épült emeleti terasza közvetlenül a kertre néz.

Meseszép mediterrán kerttel Kecskeméten

Kecskemét, Hetényegyházán vált eladóvá ez az energiatudatos családi ház, melynek udvarán egy gyönyörű mediterrán kert kapott helyet 1-1,5 méter magas pálmákkal és mediterrán növényekkel. Az épület gazdaságos fenntartását segíti a tetőn a napelemrendszer, aminek köszönhetően elektromos autót is gazdaságosan lehet tölteni a garázsban kiépített töltő segítségével. Az ingatlan ezeken kívül még számtalan extrával rendelkezik, úgymint az új gépesített konyhabútor garanciális gépekkel, a trópusi zuhany a fürdőben, a térkövezett udvar, a merülődézsa az udvaron, az automata öntözőrendszer vagy az elektromos kapu.

Csodaszép kert + télikert Piliscsabán

Ennek a piliscsabai családi háznak már az elhelyezkedése is figyelemre méltó, hiszen egy ősfás utcában található. A kertben egy kisebb medence, terasz, szaletli, játszótér is helyet kapott és a házhoz egy télikert is kapcsolódik. És mindezt mindenütt gyönyörű zöld növények veszik körbe.

Szélső sorházi ingatlan álomszép kerttel

Békéscsaba Jamina városrészében áll ez a sorházi ingatlan, melynek különlegessége, hogy szélső lakás, ezért elő-, hátsó- és oldalkerttel is rendelkezik. A rendelkezésre álló területet pedig abszolút kimaxolták a jelenlegi tulajdonosok, ugyanis az 50 köbméteres sós vizes medence mellett egy kis faház is helyet kapott finn szaunával és tusolóval, valamint pihenő teraszok, pergolák, kemence, flekken sütő, napozóterasz, játszótér és természetesen különleges örökzöldek, valamint évelő és egynyári növények számára is jutott elegendő hely.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)