Kertvárosi álomotthon Mátyásföldről!

A XVI. kerületi Mátyásföld Budapest egyik legnépszerűbb villatelepe, ahol adott a kertvárosi nyugalom, biztonság és zöldövezet, ugyanakkor az infrastruktúra is kiemelkedően jó. Mindezek okán a környék kifejezetten ideális családok számára, találtunk is itt egy nagyszerű családi otthont kerttel, terasszal és kellően nagy élettérrel.

A szóban forgó ingatlan Petőfikertben található, ahonnan a 8-as és 9-es HÉV, valamint buszok, trolik és villamosok is segítik a közlekedést. Emellett számos szolgáltatás megtalálható a közelben, iskolák, óvodák, orvosi rendelő, kisebb-nagyobb élelmiszerüzletek pedig mindössze pár perc sétával elérhetőek innen.

 

Az ingatlan egy sorház jellegű épület utolsó egysége így jól szeparált, kellően intim, ahol biztosított a nyugalom és a privát szféra is. Az 69 m2-es területén egy tágas, amerikai konyhás nappali, 3 különálló félszoba, egy fürdőszoba és egy külön WC található. A nappaliból léphetünk ki a 12 m2-es teraszra, onnan pedig a 249 m2-es, szeparált, szép, parkosított kertrészbe, ami baráti vagy családi összejövetelek, kerti partik kitűnő helyszíne lehet.

Az ingatlan déli fekvésének köszönhetően a terasz és a kert egész nap természetes napfényben fürdik, aminek köszönhetően a szabadban töltött idő garantáltan pihentetően telik. A kertben egy faház is helyet kapott, ami ideális a kerti szerszámok tárolására. A parkolást pedig saját, felszíni gépkocsibeálló kényelmesen biztosítja.

A ház fűtéséről gáz cirkó kazán gondoskodik radiátorokon keresztül, de a hőmérséklet nyáron is kellemes a redőnyöknek, valamint a hűtő-fűtő klímáknak köszönhetően.

Ezzel a kivételes ajánlattal azonnal élni kell, vegye fel a kapcsolatot még ma a tulajdonosokkal, hogy megtekinthesse és többet is megtudjon erről a lenyűgöző ingatlanról!

A cikk megjelenését az ingatlan tulajdonosa támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Hunbrakadavarbramagyarka

Hunbrakadavarbramagyarka

A modern demokrácia és a fejlett társadalom erejét mutatja, ha minél szélesebb körben érvényesül a vélemény- és szólásszabadság.

Érik egy Magyar-Dobrev-Deutsch élő tévévita

Érik egy Magyar-Dobrev-Deutsch élő tévévita

Magyar Péter hajlandó leülni vitázni Dobrev Klárával és Deutsch Tamással a köztévé élő műsorában.

Ukrajna azonnal plusz német Patriotokat kap 

Ukrajna azonnal plusz német Patriotokat kap 

Donyeck megyét egész nap támadták az oroszok.

Növekszik az adásvételek száma a lakáspiacon

Növekszik az adásvételek száma a lakáspiacon

A tavalyi év első negyedévéhez képest 10 ezerrel több adásvétellel zárt a hazai lakáspiac - közölte a Duna House szombaton.

© 2024 (v2.202102)