Itt volt május elseje! És néhány eladó lakás a Május 1. utcákból.

Rengeteg településen őrzi utcanévtábla a májusfa-állítás és a munka ünnepét Magyarországon. A Május 1. utcákban lévő eladó ingatlanok közül szemezgettünk, és találtunk is két bájos, szépen rendben tartott lakást Tatán, illetve Szekszárdon.

Magyarországon számos településen van Május 1. utca, köztük Siófokon, Deszken, Polgárdiban és például Móron is. Nem teljesen egyértelmű, hogy az utcanévtáblákra pingált dátum vajon a munka ünnepének vagy a májusfa-állításnak hagyományát őrzi-e, esetleg mindkettőt.

Mindenesetre, ami a nevezetes dátumokat illeti, ezen kívül csak az Október huszonharmadika utca található meg nagyobb számban a hazai város- és falutérképeken.

Május elsejéhez egyébként a fent említetteken kívül számtalan más fontos történelmi jelentőségű esemény is kötődik: 

  • 1463-ban I. Mátyás magyar király ezen a napon kötött Budán házasságot Podjebrád Katalin cseh királyi hercegnővel
  • 1576-ban Báthory Istvánt lengyel királlyá koronázták
  • 1881-ben e napon kezdte meg működését az első budapesti Telefonközpont, Puskás Tivadar találmánya
  • 1896-ban megnyitotta kapuit a budapesti Vígszínház
  • 1957-ben hivatalosan is megkezdte működését a Magyar Televízió
  • 2004-ben Magyarország Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia társaságában csatlakozott az Európai Unióhoz, amely így 25 tagúvá bővült.

Megnéztük, van-e Május 1. nevű utcában kínált eladó ingatlan az Otthontérkép aktuális hirdetései között, és bár kevés esélyt láttunk erre, két nagyon szép állapotú lakást is találtunk. 

Tatán 17,95 millió forintért kínálják ezt a központi fekvésű 55 négyzetméteres, felújított, 2. emeleti 2 és fél szobás panellakást. 

Kattints a képre a részletekért!

Az ingatlan azonnal költözhető. A társasházat 2017-ben szigetelték, így a fűtési költség kedvező, ráadásul egyedi mérőket, 3 rétegű hő- és zajszigetelő ablakokat, erkélyajtót is felszereltek. Ami a fekvést illeti, a lakáshoz közel helyezkedik el a buszvégállomás, gyógyszertár, szupermarketek, polgármesteri hivatal, a tatai vár, benzinkút és több iskola is, a társasház aljában pedig vegyesbolt található.

A Tolna megyei Szekszárdon 14,6 millió forintos irányáron eladó eladó egy 55 négyzetméteres 1+2 fél szobás lakás kívülről szigetelt, csúsztatott zsalus házban.

Kattints a képre a részletekért!

Első emeleti ingatlan remek állapotban, udvari kilátással. Három éve teljes felújításon esett át, a víz- és villanyvezetékeket is beleértve. A fürdőszoba szép és modern, a lakáshoz tároló is tartozik és a társasház a közeljövőben tervezi a lépcsőház felújítását.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Számos dologra tényleg jó, de azért nem mindenre.  

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

A parlament elér kerül a budapesti Dubaj megépítéséről szóló jogszabály.

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Majdnem 6 milliós megtakarítással szemben áll a 4,7 milliós tartozás.

© 2024 (v2.202102)