Ennyibe kerül a zöldövezet és a panoráma

Ki ne szeretne zöldövezetbe, parkok közelébe, esetleg gyönyörű kilátással rendelkező lakásba hazatérni esténként, fáradtan, munka után? Persze, hogy mindenki. Ahogy a budapesti ingatlan helyzetet elnézzük, ilyen vágyak beteljesítésére csak a szuper jövedelmekkel rendelkezőknek van lehetőségük.

Ezúttal arra keressük a választ, hogy mennyit ér a pihentető zöldövezet, esetleg a gyönyörű panoráma a városra. Megnyugodhatunk, hogy sokat. Pedig a fővárosban, ahol szinte minden talpalatnyi területen társasházak épülnek, a zöld felületek és a jó levegő egyre inkább felértékelődnek. Ám egyre kevesebb kerületben, illetve városrészben találhatjuk meg ezeket az elemeket, mert az újabb házak sokszor hihetetlenül közel épülnek egymáshoz, vagy épp a frissen telepített parkok fáinak kell még 5-10 vagy 15 év, mire igazán szép „parkerdő” nő belőlük.

Szép, elegáns környezetben, Budapest II. kerületében, Pálvölgy városrész tetején találtuk ezt a 130 nm-es, 2 és 3 fél szobás lakást, amelyet 79,9 millióért árulnak. A lakás ugyan korszerűsítésre szorul, hiszen 1985-ben bővítették és szépítették utoljára (lehet, hogy tisztasági festés időközben történt). Az ingatlan elhelyezkedése különleges: csendes, nyugodt környezetben pihenhetünk, miközben a belváros is könnyen elérhető. A panoráma egyedülálló, a lakásból kilátás nyílik a budai hegyekre, a Várnegyedre, a Dunára.

A pesti oldalon, XVI. kerületben, a kijjebb eső Árpádföldön 20 millióval olcsóbb az előzővel azonos méretű lakás. Igaz, itt nincs kilátás a budai hegyekre, de a ház 2005-ben épült, az igényes zöldövezeti környezet is jó adottsága az ingatlannak. Hétvégenként nagy sétákat tehetünk a szinte csak új házakkal beépült utcákban, illetve a környék több parkjában.

A belvárostól szintén távolabb, de a budai oldalon, Nagytétényben, a XXII. kerületben már 49,9 millióért vehetünk 136 nm-es, négy és fél szobás lakást egy olyan házban, amely 2004-ben épült. A lakás belső két szintes, szép állapotú, és ha valakinek úgy lenne ideális, akkor két külön lakássá is választható az ingatlan.

 

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Iskolai sportközpontot lőttek az oroszok Harkivban

Iskolai sportközpontot lőttek az oroszok Harkivban

Ukrajna cáfolta, hogy az oroszok délen előretörtek.

Olcsóbb lesz a nyaralás, ha most vált eurót

Olcsóbb lesz a nyaralás, ha most vált eurót

Kicsit javult az árfolyam.

Egyik média sem hiteles, mindegyik hazudik - hírfogyasztói vélemények a kampányban

Egyik média sem hiteles, mindegyik hazudik - hírfogyasztói vélemények a kampányban

Egy hónap múlva lesz a választás, dübörög a kampány, a médiából pedig ömlenek a hírek. Miből és hogyan próbálnak hiteles információkhoz jutni az emberek? Kiderül a videóból.

Orbán Viktor nem teszi zsebre, amit Németh Zsolt mondott a NATO-ról

Orbán Viktor nem teszi zsebre, amit Németh Zsolt mondott a NATO-ról

Pont az ellenkezőjét annak, amit a kormányfő ismételget.

© 2024 (v2.202102)