60 millió alatt ilyen házakat is találhatsz!

Egy házba beköltözni néha sokkal körülményesebb lehet, mintha egy lakást vennénk. Nehéz megtalálni az “igazit”, amit a pénztárcánk is elbír. Budapesten egyre kevesebb az olyan családi ház, amelyeket 60 millió alatti kategóriába sorolhatunk. A kiválasztott ingatlanok – méretükből adódóan – megfelelnek nagyobb családoknak, minőségüket illetően pedig felújítottak, vagy lagalábbis eléggé jó állapotban vannak.

A XVII. kerületből, a Rákoshegyről, ezt a gazdaságosan fenntartható, 2004-ben épült családi házat hoztuk. 172 nm-es alapterületű ingatlanban 3+2 szobát és három fürdőt alakítottak ki, amikben a berendezések a vételár, vagyis az 54 millió forintos összeg részét képezik. Fontos az energiahatékony napelem rendszer jelenléte is, aminek felhasználásával történik az összes elektronikai berendezés működtetése.

felújított házak

Pestszentlőrinc egyik kertvárosi részén egy 2015-ben felújított 100 nm-es körbejárható házat találtunk. A parkosított, intim kert jól mutat, ezt egy fedett teraszról közelíthetünk meg. A környék jó infrastruktúrával rendelkezik, a 3-as metróhoz jó közlekedési feltételek vannak. A kertvárosias környék mégis rendezett, a házat is egy aszfaltozott, összközműves utcában találjuk.

eladó házak Budapest

Kispestről egy kisebb, 3 szobás otthont hoztunk, amihez egy 280 nm-es különálló kert is tartozik. Az otthon a tavalyi évben egy komolyabb felújításon esett át, ami a műszaki és esztétikai részére is egyaránt vonatkozik. A környék ellátottsága és közlekedése is nagyszerű, pár percen belül elérhető a 42-es villamos és bevásárlási lehetőség is.

budapesti házak

Budapest XXII. kerületében, a Hárosi-Duna parton levő házikóra bukkantunk, amiben 1+2 szobát alakítottak ki. Az ingatlan, az M0-ás autóút 6-os úti leágazásától és a Campona bevásárló központtól 1 km-re található. Frekventál helyen van, de az  ott lakók mégis csendben tudják élni a mindennapokat. A felújításokon átesett ház szomszédságában sok kikapcsolódásra alkalmas lehetőség van: horgászás, kajak-kenu, kerékpár, futás, lovaglás.

eladó házak XXII. kerület

 

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)