Dunai panoráma a falusi csokból? Igen!

Legyen szó nagy családról, két generáció együttéléséről, vagy családi összejövetelekről, ezekre most mind lehetőséget kínál ez a két családi ház, egy Duna menti kis településen. Dunaalmás ráadásul mindez egy budapesti kislakás árából nyújtja. És még csokra és a falusi csokra is jogosult, aki ilyet választ!


Július elsejétől igénybe vehető csok használt házakra is, illetve a falusi csoknak köszönhetően még kedvezőbb lehetőségeik vannak a gyermekes családoknak. Dunaalmás egyike azoknak a falvaknak, ahol az említett támogatás is igénybe vehető.  Ezúttal itt néztünk szét. És mit kapunk a támogatással csökkenthető árért? Falusi nyugalmat, Dunára néző panorámát, nagy kertet és egyszerre két családi házat!

További képekért, kattints a fotóra!

A kert parkosított, hatalmas zöld fákkal, gyümölcsössel és megunhatatlan dunai panorámával rendelkezik, a szülők számára nyugalmat, a gyerekeknek pedig szórakozást biztosítva. Jó időben kerti sütögető hely várja a családot egy kis kikapcsolódásra, nagy melegben pedig két hűvös, a házak alatt kialakított borozóhelyiségben ihatunk meg egy pohár bort, vagy tarthattunk baráti összejöveteleket. Sőt még egy borospince, és a bor készítéshez szükséges eszközök is rendelkezésre állnak.

További képekért, kattints a fotóra!

A két ház kialakítása lehetővé teszi, a folyamatos bentlakást, de a faház akár nyaralóként is remekül funkcionál. Mindkét ház vöröskő alapzatra épült, kívülről pedig kifogástalan állapotban vannak, csupán belül szükséges némi esztétikai felújítás. A tégla ház 42 nm alapterülettel és 42 nm emeleti résszel, nappali + 3 szobával bír. A gyári rönk-faház 45 nm alapterülettel és 26 nm emeleti résszel, nappali+ 2 szobával rendelkezik.

További képekért, kattints a fotóra!

A két háznak köszönhetően tehát a telek két generáció számára is kényelmes együttlakást nyújt, aki pedig gyakran látja vendégül a családtagjait, itt gond nélkül elszállásolhatja őket, méghozzá különálló házban. A telek egyharmada pedig még mindig beépíthető, ha éppen egy harmadik házra is szükségünk lenne. Azoknak például, akik Tatabányáról költöznének csendesebb környékre, kiváló választás, hiszen 30 percnyi autóútra fekszik innen a város.

További képekért, kattints a fotóra!

A számtalan kikapcsolódási vagy szórakozási lehetőségnek köszönhetően, a család minden tagja megtalálja a számára megfelelő programot a környéken: motorcsónakozás, vízisí, kajakozás a Dunán, erdei kirándulások várják az itt élőket, de – mint szó volt róla – a város is közel van.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

A 15. héten szakadék keletkezett a csatornák közt a nézettségi adatokban.

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak. De segíthet ezen a szabályozás? Klasszis podcast.

© 2024 (v2.202102)