Esőben is a kertünkben!

Egy szép télikert egész évben jó szolgálatot tesz, akár pihenésről, akár baráti összejövetelekről van szó, itt az időjárás nem szólhat közbe. Olyan rossz idő sem, amilyen mostanság van.

Gyönyörű erkélyeket és teraszokat már többször mutattunk, hogy nyár előtt gyűjtsünk néhány ötletet.

Egyelőre az időjárás azonban nem engedi, hogy túl sok időt töltsünk a szabadban. Szerencsés helyzetben vannak azok, akiknek ebben a nem túl meleg, de annál csapadékosabb időben is akad egy hely az otthonukban, ahová ilyenkor elvonulhatnak kikapcsolódni és kicsit még a szabadban is érezhetik magukat.

Mai összeállításunkban gyönyörű télikertes otthonokat hoztunk el!

Ennek a szentendrei háznak a teraszából választottak le egy részt üveggel, ahol a fűtésről is gondoskodtak, így a hidegebb napokon is tökéletes. Jó időben pedig ott a terasz másik fele, így egész évben adott a lehetőség a kikapcsolódáshoz.

Budapesten a Szépvölgyi dűlőn, gyönyörű zöldövezetben épült ez a panorámás családi ház. A hozzá tartozó üveges téli kert itt telitalálat volt. Legyen szó téli hóesésről, vagy esős tavaszról itt mindig gyönyörködhetünk a panorámában, sőt, a házat körülvevő erdőben is.

Egészen egyedi ennek a budafoki családi háznak a hatalmas télikertje. Az óriási üveggel borított teraszt, otthonosan berendezték, így gyakorlatilag bármit megtehetünk a “szabad ég” alatt. Legyen az akár egy jó könyv olvasása egy hideg téli estén, de egy családi vacsorát sem ronthat el az időjárás egy nyári napon.

Ennek a II. kerületi családi villának is egy rész gyönyörű, üveggel borított. Jó ötlet egy nappali részt kialakítani a téli kertben, így igazi közösségi teret hozhatunk létre az egész családi számára, ami nappal fényben úszik, az esti fények pedig nagyon hangulatossá teszik.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

Érdemes akkor is kiutazni a foci Eb-re, ha nem tudtunk belépőt venni?

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klubban beszélgettünk.

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten esett át, utána újra kellett tanulnia járni.

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Nem akar alkotmánybíró lenni Trócsányi László.

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

© 2024 (v2.202102)