Egy családi ház, számtalan lehetőség!

Szerencsére van miből választania annak, aki családi ház keresésére indul a fővárosban, ha azonban igazán jól kihasználható otthont keresünk, már nehezebb dolgunk van. Mi most találtunk egy ilyet, mégpedig jó környéken, nagy családoknak is!
Ha olyan otthonra vágyunk, ahol mindenkinek saját szobája lehet, a gyerekek a medencéjükben pancsolhatnak, na meg még esetleg egy kis családi vállalkozás is elfér, alig találunk családi ház lehetőségeket jó áron Pest határain belül. Így aki, hasonló adottságokkal rendelkező ház után kutat, gyakran választja az agglomeráció valamely kisebb települését.
Na persze van ilyen Budapesten is, de legtöbbhöz igen magas áron, legalább 80-100 millióért juthatunk hozzá a minőségi darabokhoz. Most azonban találtunk egy kivételesen jó lehetőséget, ráadásul a fővárosban!

A XVIII. kerületi Újpéteri-telepen bukkantunk erre a családi házra, még hozzá jó környéken, buszmegállótól és a Pestszentimrei vasúttól pár perc sétára. A ház amellett, hogy nagyobb családok számára is kellemes otthon lehet, számtalan lehetőséget rejt magában. A háromszintes ház mellett még egy 68 négyzetméteres, külön mérőórákkal rendelkező épület is van, ami alkalmas lehet lakásnak, irodának, vagy valamilyen vállalkozásnak is.

Hirdetés

A lakóépütet egy éve felújították tulajdonosai, melynek keretében új nyílászárók kerültek beépítésre, korszerűsítették a fűtést, illetve új szigetelést és tetőcserepeket is kapott. A ház legalsó részében, a pinceszinten kaptak helyet a tárolók és egy szerelőaknás garázs is, innen pedig lépcsőn keresztül megközelíthető a földszint is.
A földszinten előtér és konyha van, ez utóbbi tágas étkezővel bír, és persze a nappali, vaéamint egy fürdőszoba található itt. Innen a lépcsőházon keresztül jutunk fel az emeletre, ahol van még egy fürdőszoba, illetve három hálószoba, melynek egyikéből kiléphetünk az igen nagy, 65 négyzetméteres teraszra. A hatalmas méretű terasz egyébként beépíthető. Így, ha nem lenne elegendő a három hálószoba, akkor könnyedén további szobákkal bővíthető a ház. Minden szobában klíma biztosítja a kellemes hőmérsékletet nyáron, a biztonságról pedig riasztóberendezés gondoskodik.

Természetesen, ha már családi házba költözünk szeretnénk egy szép kis kertet, ami jól kihasználható a család minden tagja számára. A házat körbeölelő szépen gondozott udvaron van egy sütögető hely mellette szaletlivel, illetve egy medence, így pedig a kert tökéletes helyszíne lehet baráti összejöveteleknek, kerti partyknak.

A környék ellátottsága kiváló, a közelben bolt, iskola, óvoda és egészségügyi intézmény is egyaránt található.
A tömegközlekedési eszközök, akár a busz akár a vonat néhány perces sétával elérhető, onnan pedig könnyedén a belvárosba juthatunk.


© 2019 (v140.20181106)