Ez már majdnem a belváros, mégis jó az ár

A Corvin sétány vonzáskörzetében sok figyelemre méltó új ház épül. Közülük mutatunk most egy remek ajánlatot.

Sok magyar befektető, vagy igényes lakást kereső a csillagászati árak miatt szorul ki nemcsak az ötödik, de sokszor a VI. és VII. kerületekből is. Van viszont a városnak egy elképesztően gyorsan fejlődő belső része: ez a VIII. kerület körúthoz közel eső területe. Errefelé néztünk most szét, és meglepve tapasztaltuk, hogy a remek helyszín ellenére megfizethető kategóriába esnek az új építésű lakások is.

Ez az épülő új ház természetesen nagyszerű közlekedési lehetőségekkel rendelkezik, körülbelül 10 perc sétával 2 metróvonal (3-as vonal Klinikák megálló, 4-es vonal II. János Pál Pápa téri megálló), valamint a 4-6 villamos is elérhető, de a háztól néhány méterre van a 9-es és 909-es buszok, valamint 83-as troli megállója, mellyekkel pár perc a körút és alapesetben 9-10 perc a Kálvin tér. Egy ilyen jó helyen nem is meglepő, hogy a ház közvetlen környezetében óvodák és iskolák, üzletek, éttermek és kávézók is megtalálhatók.

Igen lényeges, a kiadhatóság szempontjából is, hogy ugyancsak néhány perc sétára elérhető több neves egyetemi kar, valamint a Nokia új irodaháza. A közeli Corvin sétányon éttermek, fitnesz terem, bevásárlóközpont és mozi is van. Nem mellékes, hogy éppen a VIII. kerületben épült ki – és folyamatosan bővül – az ország legnagyobb és legmodernebb térfigyelő kamerahálózata, ezért a ház közvetlen közelében is több kamera vigyázza a lakók biztonságát.

A Baross Társasházban 44 változatos alaprajzú lakás van, a földszinten nincsenek lakások, de az első emeletiekhez saját kertrész tartozik, de minden lakó számára is elérhető majd a gyönyörű, parkosított kert. A változatos alaprajzú 1, 2, 3 és 4 szobás lakások között megtalálhatják új otthonukat az első lakásukat kereső fiatalok, a kiváló oktatási intézmények közelségét preferáló családok, és azok is, akik magas hozamot biztosító befektetést keresnek. És természetesen tároló és gépkocsi beálló is vásárolható a lakásokhoz.

Nem mellékes az sem, hogy magas színvonalú, modern hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel, valamint igényes gépészettel felszerelt lakások fenntartási költségei is kedvezők lesznek.

A cikk megjelenését a társasház értékesítője támogatta.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)