A IX. kerületet sem „kerüli el” az áfa-csökkentés. A már eleve öt százalékos pesti lakások közt is akad, amelyek még 2-4 millióval olcsóbban is megkaphatók. Méghozzá ezen a kiemelten jó helyszínen, a Duna parthoz, a Nemzeti Színházhoz, illetve a Soroksári úti irodaházakhoz közel, de mégis csendes helyen épülő új társasházban.
Miközben az áfa is csökken, a fejlesztők sok helyütt már most akciókkal teszik vonzóbbá az ajánlataikat. Még azokat is, amelyek eredetileg is öt százalékos általános forgalmi adóval épültek. Azaz a kedvező adón felül is milliókat spórolhat az, aki idejében lép és most köti le, az amúgy hamarosan elkészülő új lakását.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/03/kozepso-ferencvaros-1024x552.jpg)
Tehát most a Ferencvárosban, Közel a Duna partjához találtunk most egy olyan új társasházat, ahol a korábbi árakhoz képest 2-4 milliós árengedménnyel kaphatók egy kitűnő elhelyezkedésű és minőségű, épülő társasház lakásai! Itt másfél szobás, meglehetősen jó méretű, vadonatúj, első emeleti lakást kaphatunk hatalmas, mintegy 11-14 négyzetméteres terasszal, valamint további, kb. 40-50 négyzetméteres, kizárólagosan magán-használatú kerttel(!) már 45-48 millió forintért. Modern házban, új lakásban, saját kerttel? Ezt a környéken nem nagyon tudja más ingatlan nyújtani!
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/07/ferencv-epitkezes-1024x768.jpg)
Az új áfa szabályok dacára azért érdemes tudni, hogy új építkezés egyelőre kevés indul. Ez azt jelenti, hogy aki még 2022 vége előtt költözne, azaz a következő hónapokban keres új építésű otthont, az egyre kisebb választékkal kell majd szembesüljön, különösen, hogy 2021-től nem csak az 5 százalékos áfa és annak visszaigényelhetősége, hanem számos egyéb, kifejezetten az új lakásokra szabott kedvezmény, például a csok-hoz kapcsolt illeték-kedvezmény is megjelenik!
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/07/ferencv-222-1024x576.jpg)
A IX. kerület talán leggyorsabban beépülő, kitűnő, Dunához közeli részén, a Haller utca vonzásában épül tehát a Ferencváros Residence társasház is. Természetesen minőségi, nívós otthonok kaphatók most, amelyek – az új támogatások révén – különösen gyorsan fogyhatnak majd a következő időszakban. Azaz aki erre keresgél, nézze meg ezt az új projektet is mindenképpen.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2020/07/ferencv-111-1024x576.jpg)
Annál is inkább, mert ahogyan szó volt róla – lakásmérettől függően – 2-4 millió forinttal olcsóbban kínálja a beruházó a pár hónap múlva, már jövő tavaszra felépülő lakásait. Ezzel tehát a környék felújított panellakás irányáraival összevethető áron, azaz ár-érték arányban verhetetlenül jó beszállási költség mellett lehet most az Öné egy modern lakás.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2019/07/ferencvaros-residence-este-972x1024.jpg)
Itt Középső-Ferencvárosban ráadásul nagyon praktikus „fészket rakni” azoknak, akik a pesti oldal déli, keleti szektorában, a Duna part, a Soroksári úti irodák, az Orczy Kert, a Nagyvárad tér, vagy éppen Népliget vonzáskörzetében keresnek első osztályú lakhatási lehetőséget.
Közel esik ide a 3-as metró Nagyvárad tér megállója, a Duna partja, a Lurdy ház, a Millenniumi Városközpont a Nemzeti Színházzal, a MÜPÁ-val, az emlegetett új irodaházakkal. Ezen felül itt, a ház közelében jár a 2-es, 24-es, 51-es villamos, a 23-as busz, de mindössze két megállónyira van a háztól az említett 3-as metró is. A mindössze 31 lakásos ház pedig a lehető legmodernebb anyagokból épül, magas műszaki színvonalon.
Így például a legmodernebb hűtő-fűtő hőszivattyúval, amely a kemény mínuszokban is tökéletesen teljesít, majd nyáron pedig kellemesen le is hűti a leendő lakását. Természetesen a lakásokhoz gépkocsibeálló és tároló is vásárolható.
![](https://magazin.otthonterkep.hu/wp-content/uploads/2019/10/ferencvárosresidence-972x1024.jpg)
A cikk megjelenését a Ferencváros Residence lakásainak értékesítője támogatta.