Angyalföld: azonnal költözhető új lakások, remek helyen, verhetetlen áron

Sokan az öt százalékos áfát várják és nem mindenki tudja, hogy már ma is lehetséges mindössze öt százalékos áfa-tartalommal, hihetetlenül jó áron, szinte azonnal költözhető új lakásokat vásárolni; akár Pesten, ezen belül pedig az egyik legmenőbb részén Angyalföldön, nagyon közel mindenhez. Méghozzá azonnali költözési lehetőséggel!

Manapság közel sem csak jó árakkal csábítanak egyes új építésű projektek, hanem akad olyan kifejezetten elkészült, már beköltözhető vagy akár heteken belül, lényegében szinte azonnal költözhető új lakás is, amely felveszi a versenyt nem csak minőségben, elhelyezkedésben, hanem akár árban is a minőségi használt ajánlatokkal.

Ezúttal a XIII. kerület Angyalföld nevű városrészén, annak is a belvároshoz legközelebb eső, kiváló megközelíthetőséggel bíró pontján leltünk rá egy szinte kész, két ütemben elkészült, illetve befejezéséhez nagyon közeledő projektre. Az Avico Group nevű, jól ismert és megbízható, tőkeerős fejlesztő, a Szegedi út és a Dévényi utca kereszteződésében Greenside néven épített fel egy nem csupán hipermodern, de szemet is gyönyörködtető épületegyüttest.

Ebből az A ütem lakásait már átadták, így beköltözhetőek is: itt nyolc szabad lakásból lehet válogatni, amelyek 55-88 négyzetméteres, családoknak megfelelő méretűek. Aki mást keres, mint említettük, annak sem kell túl sokat várnia, hiszen decemberi átadással a Greenside B és C épülete is elkészül. Ráadásképpen nem csak jó árakat, hanem – egyes akciós lakások esetén –gyakorlatilag majdnem ingyen tárolót és parkolóhelyet is kap, aki most köti le a lakását.

Aki egy kicsit másfelé nézelődne ezen a részen, és csak később költözne, annak az Avico Group az Uptown nevű projektet ajánlja a Tahi út 59-61-ben, ahol már elkezdődött a bontás, és igénybe vehető a 10-90%-os fizeti ütemezés, amely kifejezetten előnyös akár a készpénzes, akár a hitelből vásárlóknak is.

A Greenside társasház tehát a Reitter Ferenc utcához, a Tatai úthoz közel épül, ahol meglehetősen magasak a lakásárak, ezért is érdemes most ezt a lehetőséget komolyan számításba venni. Mert hát ebben a házban nem csak készen vannak és beköltözhetők az otthonok, hanem itt szemet gyönyörködtető, korszerű homlokzatával még tetszetős is a három háztömb. Miért? Mert nem a ma megszokott szürke kockát kapjuk, hanem egy kellemes íves formát, szép színekkel

Mindezen felül a közlekedés is elsőrangú: a Mexikói úti földalatti végállomás 8-10 perc séta, a Hősök tere pedig 15 perc csak, ahol az M1-es metrót szintén elérjük, de ide juthatunk a 20-30-as buszokkal, vagy akár MOL Bubi biciklikkel is, a sétatávolságra lévő egyes villamosról, illetve az autóról nem is beszélve. Aki pedig kikapcsolódna, akkor a közeli parkok mellett a BVSC sportpályához és uszodához akár 4-5 perc alatt elsétálhat.

A „B” és „C” épületekben akad még néhány egyszobás, erkélyes, modern lakás is, amely most 30 millió forint körüli ártól elérhető

Aki pedig a járvány miatt saját kis kertben (is) gondolkodik mostanában, annak a zöld belső udvaron földszinti, saját kertrészes lakásokat ajánl a fejlesztő, a közös udvar-részen pedig gyerekjátszó is épül. Ráadásul az új építésű lakások óriási előnye, hogy évtizedekig nem lesz gondunk az otthonunkra, a rezsink pedig filléres lesz a használt-lakásokhoz képest.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Észak-koreai katonákat figyeltek meg a kurszki területen

Észak-koreai katonákat figyeltek meg a kurszki területen

Kárpátalján őrizetbe vették az egyik egyetem rektorát, mert kenőpénzért katonakorú fiatalokat fiktív programokra vett fel, hogy elkerüljék a behívást. Ukrajna egyedi fűtési rendszerekkel készül a télre. Háborús híreink.

„Apró és hasznos tudásokat próbálunk a legfiatalabb korosztályok fejébe csöppenteni” – interjú Lambert Gáborral, a MABISZ kommunikációs vezetőjével

„Apró és hasznos tudásokat próbálunk a legfiatalabb korosztályok fejébe csöppenteni” – interjú Lambert Gáborral, a MABISZ kommunikációs vezetőjével

A Biztonság Hete tapasztalatairól beszélgettünk Lambert Gáborral, a Magyar Biztosítók Szövetség kommunikációs vezetőjével.

Célfotóval dőlt el a csata a TV2 és az RTL között

Célfotóval dőlt el a csata a TV2 és az RTL között

A 41. hét nézettségi adataiban ezúttal is nagyot csatáztak a kereskedelmi csatornák.

Megint 400-zal álmodhat a forint?

Megint 400-zal álmodhat a forint?

A forint kis mértékben erősödött a keddi nap folyamán, miközben a dollár-euró árfolyam nem igazán változott.

© 2024 (v2.202102)